„Zajlik
A lényeg

Jerusalem Post: Szijjártón keresztül üzente meg Irán, hogy megtámadja Izraelt

6/08/2024 15:03

| Szerző: Klubrádió

Israel Katz külügyminiszter szerint Irán üzenetét Szijjártó Péter magyar külügyminiszter juttatta el Izraelhez.

„Irán úgy döntött, hogy megtámadja Izraelt”, jelentette ki hétfőn Israel Katz külügyminiszter, miközben intenzív diplomáciai erőfeszítéseket tett azért, hogy elkerüljék a további katonai akciókat, amelyek közvetlen háborút robbanthatnának ki az Iszlám Köztársaság és a zsidó állam között – írja a Jerusalem Post.

Katz hozzátette: Irán üzenetét Szijjártó Péter magyar külügyminiszter juttatta el Izraelhez. Szijjártó ugyanis felhívta Katzot, hogy elmagyarázza, hogy ezt az információt Ali Bagheri ügyvezető iráni külügyminisztertől kapta.

„Irán arról tájékoztatott bennünket, hogy Izrael megtámadására készül” – mondta Katz. „A világnak meg kell követelnie Irántól az árát minden agresszív akcióért, amit végrehajt” – tette hozzá.

Irán és a perzsa államhoz hűséges közel-keleti szervezetek támadást készítenek elő Izrael ellen, a megtorlás pedig bármikor megindulhat – erről ír az Axios, az amerikai védelmi minisztériumhoz köthető forrásokra hivatkozva. Eszerint a támadás 24-48 órán belül várható, és azért indul el, hogy megbosszulja Irán Iszmail Hanijeh Hamász-vezető halálát. A lap arra is kitér, hogy jelenleg a Fehér Ház azon dolgozik, hogy lebeszélje Teheránt a komoly megtorlásról, annak érdekében, hogy elkerüljenek egy szélesebb körű közel-keleti háborút. Az Izraeli védelmi miniszter közölte: az ország hadserege azonnal ellentámadásba vált át, ha területét újabb csapás éri. Székely Róbert, az Izraelinfo.com munkatársa tudósította Izraelből a Klubrádiót. 

Nagyon feszült a hangulat, mindenki bizonytalan, hogy mikor indul el a támadás és azt sem lehet tudni, hogy több napon át kisebb támadásokat vagy egy nagyobb központit kell várni. Az emberek igyekeznek az óvóhelyek közelében maradni – szűmolt be Székely kedden reggel.

2024. augusztus 06. A lényeg - részlet l Székely Róbert 2024.08.06.
00:51
00:00