„Köszönjük
A lényeg

Letakarták Szálasi özvegyének sírján a nyilas vezetőre emlékező feliratot

28/03/2023 19:50

| Szerző: Klubrádió

Letakarták Szálasi özvegyének sírkövén a nyilas terror vezetőjére emlékező feliratot,  egyetlen nappal azelőtt, hogy a Fővárosi Közgyűlés határozatot hozott volna a nyilas emlékhellyé vált sírhely ügyében – értesült az Énbudapestem.

A lap meg nem erősített információi szerint a Farkasréti temetőben található sírhely bérlője alakíthatott a sírkő kinézetén. 

 A kövön most az olvasható: „...persze, hogy hittem, ha az ember szeret valakit, annak hisz”, és ez a felirat takarja el a korábbi „Szálasi Ferenc emlékére” szöveget.

Az Énbudapestem honlapján látható, hogy néz ki a háborús bűnös Szálasi özvegyének sírhelye most. A kivégzett hungarista politikus arcképe még mindig látható.

Kicsit több mint két hete a DK ifjúsági szervezetének, a Demokratikus Lendületnek tagjai fekete festékkel fújták le Szálasi Ferenc képét és a nyilaskeresztet a Farkasréti temetőben:

 
Szálasi lefújva
Fotó: Facebook
 

A százezrek haláláért felelős Szálasinak kialakított szélsőjobboldali emlékhelyet a Mérce fedezte fel februárban. A rendőrség tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt nyomozást indított.