„Klubrádió

Meghalt Dinnyés József

16/03/2021 21:02

| Szerző: Klubrádió

Hétfőn elhunyt Dinnyés József zenész. Több mint ötven éve, polbeat előadóként ismerte meg az ország, a magyar Bob Dylannek, „Bob Dinnyésnek” is nevezték, de később egyre inkább a magyar költészet foglalkoztatta.

Március 15-én délután meghalt Dinnyés József. Halálhírét testvére, Dinnyés Ágnes jelentette be közösségi oldalán. 72 éves volt – írta a szegeder.hu.

A Szegeden született zeneszerző, előadóművész, énekes, gitáros 1963-ban kezdett zenélni, 1966-ban alapító tagja és dalszövegírója volt az első magyarul éneklő szegedi együttesnek, az Angyaloknak, majd 1967-ben az első magyar polbeat fesztiválon elért sikerével lett országosan ismert előadó. A rendezvényen a Karrier című, Veres Miklóssal közösen írt dalával második helyezést ért el.

A polbeatfesztivál után következő évtizedekben számtalan koncertet adott országszerte, gitáros, szájharmonikás, közéleti témájú dalai miatt a magyar Bob Dylannek, „Bob Dinnyésnek” is nevezték.  Annak ellenére, hogy rendszeresen zenélt hivatalos ünnepségeken és KISZ-táboroknak is állandó fellépője volt, sokáig csak kislemeze jelenhetett meg – az első 1973-ban. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egészen nyolcvanas évek közepéig nem volt hajlandó nagylemezt készíteni vele, és akkor is kicenzúrázták a címadó, Határtalanul című dalát.

Dinnyés mint polbeat előadó lett ismert, de később egyre inkább a magyar költészet foglalkoztatta, egyik legnépszerűbb dala a Hajnai ének, amit a közönség jó része Jeszenyin-versként tartott számon,  bár a szöveg szerzője magyar, Hell István, aki Belső közlés című irodalmi műsorunkban néhány évvel ezelőtt felidézte a vers és a dal keletkezését. Az adásban az eredeti dal és átdolgozásai is elhangzottak.

Az 1990-es években alapított Aranyalmás Kiadó sorra megjelentette a magát "daltulajdonosnak" is nevező Dinnyés hosszú évek során összegyűlt szerzeményeit. Öt évszázad magyar nyelvű költészet verseiből előadássorozatot szerkesztett. Szabadiskolát alapított, melynek keretein belül a történelem, irodalom és a zene hármasságát mutatta be az érdeklődő kisközösségeknek.