Meghalt Grétsy László
22/01/2024 14:45
| Szerző: Klubrádió
Az Anyanyelvápolók Szövetségének hétfői konferenciáján lett volna díszvendég, ott jelentették be a halálhírét.
91 éves korában meghalt Grétsy László nyelvész, tanár, a magyar nyelvművelés kiemelkedő alakja. A professzor az Anyanyelvápolók Szövetségének hétfői konferenciáján lett volna díszvendég, ott jelentették be a halálhírét.
Grétsyt gyermekkorától kezdve érdekelték a nyelvi játékok, az ELTE magyar–történelem szakán diplomázott 1954-ben. A nyelvtudomány felé fordulva 1960-ban megszerezte a nyelvtudományok kandidátusa címet, majd az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársaként kezdett el dolgozni, ennek később főmunkatársa lett. 1992-ben az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának társelnökévé választották.
A magyar nyelv hagyományaival és ezek ápolásával kapcsolatos népszerű ráadiós és televíziós műsorai tették országosan ismertté. Az első tévés műsora, a Családi félkör 1960-ban indult, majd jött A nyelv világa, a Szójáték klub, a Szabálytalan nyelvtanóra, a közelmúltban elhunyt Vágó Istvánnal készült Álljunk meg egy szóra, a Gyöngyök és 2004-ig, az Anyanyelvi szószóló.
1976-ban a SZOT-díjat, 1982-ben a Kiváló népművelő díjat kapta meg. 2007-ben Magyar Örökség-díjjal, 2012-ben Prima Primissima-díjjal tüntették ki. (A Telex nyomán)