„Köszönjük
A lényeg

Mégsem lesznek kötelező szűrővizsgálatok jövőre sem

3/12/2024 06:43

| Szerző: Klubrádió

2025-től továbbra is csak önkéntes szűrések lesznek, semmilyen kötelező szűrés bevezetéséről nincs döntés – közölte a 24.hu-val a Belügyminisztérium, miután arról érdeklődtek a tárcánál, hogyan változnak jövőre a népegészségügyi szűrési protokollok.

Nyáron még arról volt szó, hogy a 25 és 65 év közötti nők háromévenkénti méhnyakrákszűrését, a 45–65 év közötti nők kétévenkénti emlőszűrését, illetve az 50–70 év közötti férfiak és nők vastagbélrákszűrését kötelezővé tennék januártól.

Az erről szóló törvényjavaslatot az európai parlamenti és önkormányzati választások másnapján, június 10-én egy salátatörvénybe csomagolva nyújtotta be a kabinet. A javaslat kiterjesztette volna a kötelező egészségügyi szűrővizsgálatokat korhatár nélkül.  

A  portál augusztus közepén is kereste a Belügyminisztériumot a kérdéseivel, és akkor azt írták, „a kötelező szűrések bevezetéséről a kormány nem tárgyalt, azokról döntést nem hozott”, és ezen a ponton már sejteni lehetett, hogy január elsejével Pintér Sándor nem rendeli el a kötelező rákszűrések kiterjesztését. Több szakértő is azt mondta, hogy az egyik fő ok épp a lakossági ellenállás volt, illetve azt is mondták, hogy a kötelező szűrések bevezetése azért is marad el, mert az ellátórendszer nem bírna el annyi vizsgálatra jelentkezőt.

A tárca most egy új koncepción dolgozik, ami szerint a szűrővizsgálat továbbra is önkéntes alapon működne.

(24.hu)