„Támogassa
A lényeg

Nagyon próbálták titkolni a Szijjártóval is együtt érkező Orbán Gáspár csádi küldetését

26/01/2024 14:38

| Szerző: Klubrádió

A Direkt36 és a Le Monde már a honvédelmi miniszter interjúja előtt azonosította Orbán Gáspárt a csádi magyar tárgyalódelegáció tagjaként. A miniszterelnök fia 2023 májusától 2024 januárjáig Szijjártó Péterrel, Azbej Tristan államtitkárral és Máthé László miniszteri biztossal járt Csádban és Nigerben, a kormány pedig titkolni próbálta ezt. Egy csádi forrás szerint eleve Orbán Gáspár teremtette meg a tárgyalások előmozdításához szükséges kapcsolatokat.

Ahogy arról csütörtök este az Index nyomán mi is beszámoltunk, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök fia, Orbán Gáspár a csádi magyar katonai küldetés előkészítésében vesz részt. 

A magyar parlament 2023 novemberében szavazta meg, hogy hozzájárul egy Csádban, illetve a szubszaharai ország közvetlen szomszédaiban – így Nigerben – is bevethető, kétszáz tagú katonai misszió küldéséhez. A Telex szerint „a honvédségtől kiszivárgó értesülések alapján katonai körökben sem örvend osztatlan népszerűségnek a kockázatos és költséges terv, és a magyar érdek körül is vannak kérdőjelek”.

Pénteken hosszú összefoglaló cikk jelent meg a Direkt36-on arról, hogy bár az oknyomozó portálnak és a francia Le Monde-nak voltak már értesülései Orbán Gáspár részvételéről a csádi misszióban, a kormány titkolózott, azonban amikor rájöttek, hogy a két lap bizonyítékokat szerzett, gyorsan nyilvánosságra hozták a dolgot.

A titkolózással kapcsolatban felidézik, hogy tavaly decemberben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csádi útján egyik kísérője, egy öltönyös, zöld kalapos férfi először a kamerába nézett, majd annak hátat fordítva szinte oldalazni kezdett, miközben a zsebéből maszkot húzott elő. Ez a jelenet a csádiak felvételén szerepel. A fiatalember később szerepelt maszk nélkül, de egyetlen pillanatot kivéve oldalról mutatták. Íme a videó:

A két újság végül arcfelismerő appok és ismerősök segítségével kiderítette, hogy a rejtőzködő figura biztosan Orbán Gáspár. a Direkt36 négy minisztériumnak – Honvédelmi Minisztérium, Miniszterelnöki Kabinetiroda, Miniszterelnökség, Külgazdasági és Külügyminisztérium – küldött közérdekű adatigényléseket. A HM válaszából csak annyi derült ki, hogy Orbán Gáspár „tiszti rendfokozatban és beosztásban a Magyar Honvédség állományában szolgál”, de még a pontos, századosi rendfokozatot sem árulták el, a többi kérdésre pedig nem is válaszoltak. A többi minisztérium tagadta, hogy Orbán Gáspár munkát végezne a számukra, illetve a katonákkal kapcsolatos információk bizalmasságára hivatkozva megtagadták a válaszadást.

A Direkt36 és a Le Monde a magyar kormányzati szervek tagadó vagy elzárkózó válaszai után kezdte el tüzetesen átnézni a csádi és nigeri kormányzati Facebook-oldalakat, és így sikerült azonosítaniuk Orbán Gáspár szerepvállalását mind magyar katonai, mind külügyminisztériumi delegációkban. A miniszterelnök fia

  • 2023 májusában az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár, Azbej Tristan társaságában járt Nigerben;
  • július elején Azbejjel és Máthé László szubszaharai térségben megvalósuló magyar összkormányzati tevékenységek külpolitikai összehangolásáért felelős miniszteri biztossal Csádban;
  • októberben Máthéval ismét Csádban;
  • decemberben Szijjártó Péter delegációjában megint Csádban;
  • 2024 januárjában Máthéékkal Nigerben,
  • majd nem sokkal később ismét Csádban.

Hozzáteszik: ő az egyetlen olyan szereplő, aki 2023 májusától 2024 januárjáig a legalább hat, az afrikai magyar katonai misszió előkészítéséhez kapcsolódó tárgyalás mindegyikén részt vett a fotók és videók tanúsága szerint. Több helyen csak hátulról vagy profilból, a testalkat, hajviselet vagy éppen öltözködés, más fotókon is felbukkanó ruhadarabok alapján lehetett azonosítani.

A Le Monde-nak egy, a csádi hatóságokhoz közel álló forrás azt is elárulta, hogy eleve Orbán Gáspár volt az, aki az Afrikában bevettnek számító „családi diplomácián” keresztül a tárgyalások előmozdításához szükséges kapcsolatokat megteremtette.