„Köszönjük
A lényeg

Nem verték nagy dobra a fóti gyermekotthon igazgatójának felfüggesztése után a visszahelyezését

7/01/2025 07:59

| Szerző: Klubrádió

Felfüggesztették, majd visszahelyezték a fóti gyermekotthon igazgatóját - értesült a Telex. 

A cikk szerint gyermekbántalmazás gyanúja miatt a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság még szeptember végén felfüggesztette a fóti Károlyi István Gyermekközpont igazgatóját, Páger Pál Attilát. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság csak egy közleményben jelezte ezt a honlapján. 

A portál azonban decemberben kiszúrta, hogy amikor Magyar Péter megjelent a gyermekotthonnál év végén, akkor az a Páger Pál Attila fogadta igazgatóként, akit a gyerekbántalmazás gyanúja miatt szeptemberben a pozíciójából felfüggesztettek.

Ekkor már egy újabb közleméyny állt a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság honlapján:„Tájékoztatásul közöljük, hogy a Károlyi István Gyermekközpont intézményvezetője 2024. november 7-től ismét ellátja intézményvezetői feladatait.”

Az nem derült ki, mi lett a belső vizsgálat eredménye, ezért a portál a gyermekvédelmi szervekhez és a belügyhöz foprdult. De sehonnan nem érkezett válasz. A rendőrséget is megkeresték, mely közölte,  kiskorú veszélyeztetése miatt folytatott büntetőeljárást, ám a nyomozóhatóság az eljárást – mivel a cselekmény nem bűncselekmény – megszüntette – írták.

Vagyis a rendőrség nyomozott és arra jutottak, hogy ami történt, az nem bűncselekmény.