„Klubrádió
A lényeg

Orbán szerint a legjobb korban van

14/11/2021 16:45

| Szerzők: KlubrádióMTI

Orbán Viktor beszédével zárult a Fidesz tisztújító kongresszusa. 

A párt EP-képviselőjét sajtóhírek eleve a legesélyesebbnek tartották a negyedik alelnöki pozícióra, amelyet Novák Katalin családügyi miniszter azért hagyott ott, mert miniszterként már nem lehet párttisztsége. A további három alelnököt, Kósa Lajost, Kubatov Gábort és Németh Szilárdot a küldöttek megerősítették posztjukban. Orbán Viktor egyedül indult az elnökségért, 1061 szavazatot kapott és nyert.

Orbán Viktor beszédében azt mondta, azért fogadta el a bizalmat, mert engedélyt kapott a feleségétől. Úgy érzi, hogy a legjobb korban van. Az első 33 év minden, ami eddig történt, csak bemelegítés volt és nem szeretne kimaradni a nagy dolgokból és az a legbiztosabb ha elől megy az ember. Igaz, hogy itt a legsűrűbb a golyózápor, de cserébe innen látsz a legjobban – így fogalmazott Orbán Viktor.Hangsúlyozta: nem érhetjük be azzal, amit elértünk, mert még mindig vannak szegények, nem születik elég gyermek, nincs mindenkinek jó lakása, nem elég sem a fizetés, sem a nyugdíj, többre van szükség. Felsorolta azt, amire szükség van: adócsökkentés, beruházások, egyetemfejlesztés, kutatás, innováció, a munka és a munkások nagyobb megbecsültsége, vidékfejlesztés és még jobb kormányzati munka, tíz év alatt eljuthatnak ide.

A kongresszuson többek között felszólalt Semjén Zsolt, a KDNP elnöke. A miniszterelnök-helyettes egyebek mellett arról beszélt, hogy szerinte a 2022-es választás a keresztény civilizáció és a nemzeti szuverenitás védelméről fog szólni.  Kubatov Gábor, a párt ügyvezető alelnöke szerint a Fidesz soha nem volt ilyen szervezett, összetartó és egységes. Szerinte a csatát most a korábbiakkal ellentétben a közösségi médiában kell megvívni. Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője az ellenzéki pártok vezetőit bírálta, Márki-Zay Péterről pedig azt mondta, hogy bár jobboldalinak nevezi magát, de úgy beszél, mint egy baloldali.

Közben  újabb beszédekkel folytatódik a kongresszus.Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, hat éve Brüsszelből folyamatosan nyomják a letelepítési kvóták ügyét, most szponzorált visszatérítésnek hívják, „mi azonban magyarok vagyunk és nem hülyék, átlátunk a szitán”, ha a visegrádi csoport miniszterelnökei nem tartottak volna ki, akkor sok tíz vagy százezer migráns élhetne Közép-Európában. 2022 egyik nagy tétje az lesz, hogy április után is Magyarország magyar ország lesz-e, vagy bevándorlóország.

Beszédet mondott Varga Mihály is. A pénzügyminiszter úgy fogalmazott, Magyarországé Európa egyik leggyorsabban újraindított gazdasága, ott vagyunk az uniós dobogón. Kiemelte, ők nem a megszorításokban hisznek, hanem csökkentették az adókat, ezért sikerült elérni a járvány előtti szintet, és sikerült egymillió új munkahelyet is teremteni, amint megígérték. Ezért is lehetett, hogy hazánk öt helyet javított a versenyképességi rangsorban.

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter  beszédében azt mondta, a Fidesz továbbra is a reményt jelenti Magyarország számára. Pillanatnyilag az egyetlen reményt. A sorsdöntő voksoláson a jövő és a múlt között lehet választani