Pankotai Lili megint üzent a hatalomnak: Ti még a Sátánnak is túl férgek vagytok

Pankotai Lili diák, aki a tavalyi október 23-i tüntetésen adta elő slam poetryjét, a március 15-i Szabadságmenet elején is felszólalt. Akkor előbb elhatárolódott tőle iskolája, majd el is kellett jönnie onnan, mert, mint mondta, atrocitások érték. Budapesten folytatja tanulmányait, később az is kiderült, hogy pert indít volt iskolája ellen.

Szerda délután a Szózattal kezdett, majd a belügyminiszternek szóló "Drága Sintér Sándor!" megszólítással áttért a hatalomnak címzett üzenetére.

„Nem a tanáraim nem tanítottak hazaszeretetre, Ezeket mind ti vettétek el. Szóval figyelj, miért is hagyjuk hátra bölcsőnk és földünk, mely már nem ápol, csak takar. Eltakar. Majd ha van hangod, és használod is, el is tiporja azt.

Mert ugyebár a szólásszabadság az egy dolog, de a szólás utáni, az már egy másik. Takarja a bűnt, mit felsőbb körök követnek. Takarja az igazságot, és éltetőt tűzként fogja fel a hazugságot. Ahogy a tévék vad, veszett kutyaként harapják szét megsebzett utolsó szálunkat, mely még ide köt. Elszakadt. Nekünk már se bölcsőnk, se sírunk nem maradt, tudom, te jól megvagy. Minket kirúgnak, te meg fizetésemelést kapsz”.

„Rátapintottál, hogy könnyű pénz a magyar. Az vagy ám, hazám. És lehet, hogy megbuktam kémiából, de legalább nem emberségből. És tudod, 3 évig magyar-tesi szakos tanár szerettem volna lenni. Hogy miért nem leszek az, azt ma már mindenki érti. Lehettem volna oktató, nem ily pesti szegénylegény, de nem lettem, mert Pécsen ellehetetlenített a gimi fura ura”.

„Ön, amíg a rendszer értetek él, és nem a népért, nem lát új tanárt a féltekén. Ha örül Orbán Viktor úr, hogy költőnk nem nyelvtant tanul, sekély e kéj, én egész népemet fogom nem középiskolás fokon, taní- tani. És ahogy Gege mondaná, bocsi, hogy nem feküdtem le nektek, mert amúgy is utálok fölkelni, én betörtem tiszta szívvel, azt' mocskos aggyal jöttem ki, mert a szervilizmus ma már népbetegség, és így lettél magzatod miatt magzatod hamvvedre”.

„De ti, ki hirdetitek megállás nélkül, hogy minket védtek, csak hogy kortárst is idézzek: Miért cseszitek szét az országomat? Miért rúgjátok hasba az ápolót? Miért ültetik szamárpadba a tanárokat? Miért szarjátok szájba az álmodót? És a főnökök, kik úgy választanak vezetőket, hogy kimennek a legközelebbi álkereszthez és megnézik, kinek a térde véresebb? Mindenki döntse el maga, ki mi miatt és kinek térdepel”.

„De ti még a Sátánnak is túl férgek vagytok, mert a Sátán bátran vállalja magát, de ti hívőként letettek hitetlenek. És te miért fosztod ki az országot? Mikor kifosztod az országot, mi ezt ölbe tett kézzel nézzük? Ugye nem gondolod, elvtárs? És te, aki ezt végignézed, kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete! Évezredes az ing, mit a legtöbb magyar még most sem húz fel.

Öltsd hát magadra végre történelmünk mocskát, és valld be végre, hogy nekünk mindig, mindig kellett ez a balsors. Minket mindig tépett. Mert ugyebár csak a húgy- és szarszagban érezzük magunkat igazán otthon, De a legvégén, mikor generációm útlevéllel kezében lassan országunk peremének legszélén, azaz most, tedd fel a kérdést:

Hazádnak rendületlenül igaz híve voltál-e, ó, magyar?"