„Klubrádió
A lényeg

Pegasus-ügy: 2050-ig titkosítva

20/09/2021 13:39

| Szerző: Klubrádió

Részt vettek ugyan kormánypárti politikusok a Nemzetbiztonsági bizottság hétfői ülésén, azonban az ott elhangzottakat 30 évre titkosították. A bizottság ellenzéki tagjai szerint ellenőrizhetetlen válaszokat kaptak kérdéseikre.

Nem cáfolta egyértelműen az ellenzéki tagok szerint sem Pintér Sándor belügyminiszter, sem a titkos megfigyeléseket engedélyező igazságügyi tárca államtitkára, hogy a Pegasus-kémszoftverrel politikusokat, újságírókat is célba vettek – írja a hvg.hu.

Előrelépés ugyan, hogy a héttagú testület – ebből négyen kormánypártiak – ülésére a Fidesz–KDNP-s tagok végre megjelentek – szemben a júliusi hasonló alkalommal, amikor távolmaradásuk miatt határozatképtelen volt az ülés. Ezúttal viszont feltehették az ellenzéki tagok kérdéseiket a Pegasus-botránnyal kapcsolatban a két illetékes tárca képviselőjének: Pintér Sándor belügyminiszternek és Völner Pálnak, az igazságügyi tárca államtitkárának, aki Varga Judit miniszter korábbi közlései szerint helyette szokta aláírni az ilyen, titkosinformáció-gyűjtésre feljogosító engedélyeket.

"Nem hangzott el válasz arra, hogy történt-e a magyar állam részéről ilyen kémprogram beszerzés az utóbbi években, továbbá egyértelmű cáfolat nem volt a belügyminisztertől és az államtitkártól sem arra, hogy történt-e politikusok, újságírók megfigyelése ezzel az eszközzel az utóbbi években" – mondta Stummer János, a bizottság jobbikos elnöke.

Ungár Péter (LMP) és Molnár Zsolt (MSZP) arról beszéltek bizottsági ülést követő sajtótájékoztatón, hogy a kérdéseikre adott válaszok nehezen ellenőrizhetők, és épp ezért gyanakvásra adnak okot. Szerintük a kormány tagjai ködösítenek.