Rogánt szembesítették egy fotóval, amelyen közte és Vitézy közötti üzenetváltás látható
2/12/2024 16:19
| Szerző: Klubrádió
Rogán Antal azt mondta, semmi olyanról nem egyeztetett Vitézy Dáviddal, ami kampánytéma lett volna, és szerinte a szolgálatokért felelős miniszter telefonjának fotózása a parlamentben kimeríti a bűncselekmény fogalmát, ezért feljelentést tesz.
Hétfőn reggel volt Rogán Antal éves meghallgatása a parlament Gazdasági Bizottságában, ezután a kabinetminiszter röviden válaszolt a sajtó kérdéseire is – írja a Telex.
A 444.hu-nak egy olyan fotóval szembesítette, amelyen az látszik, hogy Rogán Antal "többek között" Vitézy Dáviddal váltott üzenetet egy BKK-val kapcsolatos Index-cikk apropóján, mondta a portál újságírója.
Rogán Antal a Telexen látható videóban nem tagadta, hogy Vitézyvel kommunikált, ugyanakkor azt is mondta: a szolgálatokért felelős miniszter telefonjának fotózása a parlamentben kimeríti a bűncselekmény fogalmát, és ezt szerinte az újságíró elismerte. Hozzátette: „a szolgálatok arra figyelmeztettek, hogy fotózzák a telefonomat rendszeresen.” Kijelentette: ezért feljelentést tesz.
Elmondása szerint semmi olyanról nem egyeztetett Vitézy Dáviddal, ami kampánytéma lett volna. „Amikor kampány volt, soha nem találkoztam vele személyesen.” Azt elismerte, ha Vitézy elküldött valamit, azt elolvasta,de „érdemben erre legtöbbször nem reagáltam.” Hozzátette: évek óta ismeri Vitézy Dávidot, aki korábban közlekedési államtitkár és BKK-vezető is volt, amikor ő fővárosi képviselő.
Vitézy Dávid a Facebookon reagált az elhangzottakra: „A 444 fél évvel ezelőtt (!), a főpolgármester-választás előtt már megkeresett, és bemutatott egy fényképet, melyet a Parlamentben készítettek Rogán Antal titkosszolgálatokért is felelős miniszter telefonjáról. Mutattak egy telefonképernyőt egy chatprogramról, amin ott volt a nevem, alatta a következő chatpartner pedig nem más, mint James Bond volt (nem viccelek).
Elmondtam a 444-nek, hogy láthatóan egy olyan ember telefonját fotózták le, aki álnéven menti el a kontaktjait. Nem tudom, hogy a képen Rogán Antal telefonja van-e, a kép valódi-e és ki milyen néven szerepel a telefonban.
A 444-nek hosszan és részletesen nyilatkoztam James Bondról, az interjú azonban 6 hónapja nem jelent meg, sem a választások előtt, sem azóta, sőt, a kérdést Rogán Antalnak sem tették fel, pedig a választások után, még júniusban nagyinterjúra mentek hozzá a Karmelitába.”
(Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)