„Ki
A lényeg

Simán verte a kazahokat, elődöntős a férfi párbajtőr-válogatott

2/08/2024 15:12

| Szerző: Klubrádió

Első mérkőzésén magabiztos győzelmet aratott a magyar férfi párbajtőr-válogatott Kazahsztán ellen, ezzel elődöntőbe jutott a párizsi olimpián.

Az egyéni versenyben szerepelt vívóknak kellett kezdeniük, így a vasárnap negyedik Andrásfi Tibor, valamint az egyformán egyéni világbajnok Siklósi Gergely és Koch Máté lépett pástra, és a magyar csapat 45-30-ra verte a Vadim Sarlaimov, Elmir Alimzsanov, Ruszlan Kurbanov összeállítású kazah triót.

A tavaly Európa Játékok-győztes, ezzel Európa-bajnok, a vb-n ötödik helyezett magyaroknál Siklósi kezdett és nagyon pontosan szúrt, csak ő adott tust, ellenfele, Sarlaimov egyetlen pontja úgy jött össze, hogy a magyar vívó két sárgát szedett össze. Koch következett Alimzsanovval, de az elején nem találta a távolságot. Két tust kapott, utána viszont egy lerohanással felvette a fonalat és egymás után adta a találatokat, végül 4-2-re nyert. Ezt követően Andrásfi Kurbanovval szemben kéttusos hátrányba került az asszóján belül, és innen már nem is próbált akciózni, "lepörgette" az időt, így az első kör után 9-5-re vezettek a magyarok. Soktusos asszó következett Koch és Sarlaimov között: volt hogy közelebb jött a kazah vívó, aztán Koch növelni tudta az előnyt végül az utolsó másodpercben adott találattal 9-8-ra nyerte a párharcot. Siklósi Kurbanovval szemben növelte a különbséget, türelmesen vívott, majd jó ütemen indított támadásaival 2-0-val hozta le ezt a párharcot.     

Andrásfi másodjára már eredményesebben vívott, mint az első pástra lépése alkalmával, 9-5-re verte Alimzsanovot, ami 11 tusos magyar vezetést ért két kör után. Koch Kurbanovval vívott ezt követően. A jelentős előny birtokában már az együttes találatoknak is komoly értéke volt, sőt akár szűk vereség is belefért volna, végül 3-2-es sikerrel tovább nőtt a különbség. Ezután Andrásfi 8-2-re leiskolázta Sarlaimovot, Siklósi pedig 5-8-as asszóval lezárta a váratlanul simán alakult mérkőzést.

Az elődöntőben a házigazda, 1. helyen kiemelt Franciaország lesz az ellenfél.

(via MTI)