Lehetett volna ezt máshogy? - Selmeci János jegyzete
Az a kérdés, hogy lehetett volna ezt máshogy, jobban, élhetőbben csinálni, vagy az ország történelméből, társadalmi viszonyaiból nem következik más, csak a stagnálás, és az a hatalmi berendezkedés, mint az ország kormányzásának egyetlen működő, ám de leginkább a semmibe vezető módja, ami az elmúlt tizennégy évben kialakult, megszilárdult, és sajnos legitimációt is nyert?
Bort, búzát, akkumulátort - Rózsa Péter jegyzete
Az egyik csúsztatás a mai orbáni definícióban, hogy a forint árfolyama és a magyar gazdaság állapota között különbséget téve, a pénzromlásért a spekulánsok felelnek. És a magyar gazdaság egyre romló eredményeiért vajon ki, vagyis, hogy az 2022-es gazdasági teljesítményéhez szinte képest minden szektor alulmarad, az autóiparra épített orbáni csoda finoman szólva is halványulóban van, a visszafogott állami beruházások mellett gyárleállás, létszámcsökkentés egyre-másra, és persze az élelmiszerinfláció megint kúszik felfelé.
Mission Impossible - Szénási Sándor jegyzete
Ukrajna döntést hozott Orbán és az ő egójának nélkülözéséről az eljövendő tárgyalásokon, s bár Trump a hírek szerint adna neki szerepet, Kijev annyira gyenge sosem lesz, hogy a magyar kormányfő Ukrajnát überelhesse.
Miért most hagynák a fosztogatást? – Kárpáti Iván jegyzete
Nincs pénz a pályaudvarok rendbetételére – szólt a meglepően őszinte üzenet. Semmi gond, lovak közé dobják a gyeplőt, így aztán XXI. századi plázába futhat majd be az ötven éves szerelvény.
Se nem béke, se nem misszió - Hardy Mihály jegyzete
Az égvilágon senki és semmi nem hatalmazta vagy kérte fel Orbán Viktort vagy Szijjártó Pétert, hogy közvetítsen Kijiv és Moszkva, a Vatikán és Mar a Lago vagy Isztambul között.
Schengen - Józsa Márta jegyzete
Józsa Márta jegyzetében felidézi, hogy 2007. december 21-én ott volt az ünnepen, amikor Sátoraljaújhely egyik utcájának két országban élő lakói egymás nyakába borultak, jöttek-mentek a korábban sorompó-őrizte Ronyva-hídon ide-oda, mintha nem volna holnap. Holnap is szabad. Feltehetően hasonló jelenetek játszódnak majd le január elsején a román-magyar, meg a bolgár-román, meg a bolgár-görög határon is, ekkor léphet be végre e két ország a schengeni övezetbe.
Pékárú – Rózsa Péter jegyzete
Orbán látványpékségéről, és annak lehetséges alternatíváiról a Hetes Stúdió műsorvezetője, Rózsa Péter.
A szegények is esznek csokit – Selmeci János jegyzete
A kasszánál egy férfi fizet és közben a feleségét szidja, "huszonkétezer forint hallod, neked meg még kellett az a rohadt arckrém" – mondja neki "mások bezzeg a dubai csokit is meg tudják venni" tromfol a nő, és egyikük sem látja, ahogy a kasszás hang nélkül eltátogja, hogy a szegények.
Arató András: "Végtelenül szégyellem magam" - Kubatov Gábor a Fradi-szurkolóknak üzent
20/07/2023 12:41
| Szerző: Arató András
A KÍ Klaksvík focistái félprofik, vagyis van nekik polgári állásuk is. Így aztán nem csoda, hogy felszabadultan rúgták a gólokat a magyar kapuba. A magyar bajnok játékosai ugyanis méltán aggódhattak a nagy tét miatt, hiszen egyéb jövedelem híján elbukhatták a prémiumot, egy tanár fizetésének akár a százszorosát is.
Ferencváros – KÍ Klaksvík 0:3
Végre egy főfideszes, aki szégyelli magát. Csak hát sajnos nem azért, amiért kellene.
Olyan hátrányokkal kellett a magyar bajnoknak kiállnia, amivel még egy Berlinben kószáló oroszlán is nehezen küzdene meg.
A Feröer szigetek egy hatalmas ország. Területének alig 2,5-szerese Fejér megye (a futball Mekkájáról beszélünk), lakossága Felcsúténak hússzorosa, sőt, Fejér megyéének nyolcada!
Feröer valójában nem is önálló állam, a hatalmas, hatmilliós Dán Királyság része, ámbár autonómiája kiterjedt, majdnem mint Magyarországé Szovjet-Oroszországgal szemben.
Éghajlata rendkívül kedvező a futball szempontjából, hiszen annyi eső esik ott, hogy a futballpályákat nem kell locsolni. A szigeteken nincsen fák, a helyi lakosságnak nem kell vesződnie a kivágásukkal, bezzeg a NER sokat küszködött ezzel a problémával.
Feröernek, szemben Ferencvárossal, önálló és hivatalos saját nyelve is van. Ráadásul nem tagja az Európai Uniónak, így aztán Brüsszel nem kényszerítheti rá a migráns-politikáját. (E téren megnyugodhatunk mi is, maga a Csokos Asszony erősítette meg a minap Texasban: nem, nem és nem! Vagyis igen: Magyarország a földi paradicsom, nem fogad be akárkit. Fehér keresztények jöhetnek.)
Van neki fővárosa is, Tórshavn a neve. Gyors fejlődésének eredményeként ma már szinte egybeépült Argirral és Hoyvikkal. E metropolisz ad otthont a mindenki által rettegett a KÍ Klaksvíknak, Feröer egyik legpatinásabb labdarúgóklubjának. Az ő 3000 főt befogadó arénájában harcolt ki hősiesen a Fradi egy 0:0-s döntetlent. A kék-fehér csapatnak van egy ősi riválisa, a (piros-fekete) HB Tórshavn. Olyanok ők egymásnak, mint a Barcelona meg a Real; az Ajax és a Feyenoord; vagy az MTK…
És hát a migráns-simogató, dollárbaloldali LMBTQ emberek. Szivárványos padfestéssel vonták el a rendes Fradi-szurkolók energiáit, akiknek így nem maradt kellő erejük a korszerű szurkoláshoz, az ellenfél felmenőinek a górszócső alá vételéhez. . (Alsópadozatos veszekedés zajlott a múlt héten a Tompa utcában. Egy padot a IX. kerületi önkormányzat szivárványszínűre festetett, ami bökte a szemét a nemzeti, azaz zöld-fehér érzelmű hazafias neonáciknak, ezért átfestették a kerti bútort a szívüknek megfelelőre. Másnap az LMBTQ ügynökök ismét munkához láttak, ám akciójuk nem maradt válasz nélkül, s legott a magyar trikolórban virított az ülőalkalmatosság. Később kapott még egy fóliát is. Nagy kérdés, hogy nem sínylette-e meg e kultúrpolitikai csomagolóanyag készlete a váratlan felhasználói többlet-igényt. A nemzetieket a barna szín követte, majd a deliktumot restaurációs céllal ismeretlen helyre szállították. Művészttörténészek egy Tizianót sejtenek az összes réteg alatt.)
A KÍ Klaksvík focistái félprofik, vagyis van nekik polgári állásuk is. Így aztán nem csoda, hogy felszabadultan rúgták a gólokat a magyar kapuba. A magyar bajnok játékosai ugyanis méltán aggódhattak a nagy tét miatt, hiszen egyéb jövedelem híján elbukhatták a prémiumot, egy tanár fizetésének akár a százszorosát is. A nagy diadal kapujában sajnos megremegtek a ferencvárosi aranylábak, így aztán elmaradt a bravúr. A kudarc miatt most kénytelenek beosztani azt a pár száz milliót, ami fixen megmaradt nekik. Az ifiknek viszont ott a remény: ha elég tehetségesek, felfigyelhetnek rájuk a Kí játékosügynökei, és talán megismételhetik Kujundzsics Zoltán, Gángó András, vagy akár Turi Géza feröeri világhíres sikertörténetét.
A listás Kubatovnak nem a 0:3 miatt kell szégyenkeznie. Hanem mert nem sikerült elegendő pénzt szereznie ahhoz, hogy a Fradi leigazolja Frederiksberget és Kassit. Ha ők nálunk játszottak volna, akkor most északon folyna a könny.
Ami az ellenfelet illeti, legnagyobb riválisának legyőzése után immár zöld a jelzés számukra a BL-diadal felé, amihez sok sikert kívánunk.