Igazság a paywall mögött (sincs) – Selmeci János jegyzete
Az igazság persze egy, sőt tíz másodpercben sem mondható el, néha egy kiváló újságíró hosszú cikke vagy riportja, és három megszólaltatott szakértő is kevés ahhoz, hogy bármire is jussunk egy bonyolult kérdésben, amiről egy narancsszínű politikus, államilag széttámogatott kormány-progapandista vagy egy mezei tiktokker tíz másodperc alatt világgá üvölti a maga igazságát.
Diplomácia a ZOO-ban - Józsa Márta jegyzete
A ma már soha nem emlegetett – bár papíron még létező – el nem kötelezett országok jobbára nagy pompával utazgató államfői nem ritkán tértek haza egy-két elefánttal a puttonyukban. Lásd Josip Broz Titonak az adriai Brioni szigetén harmadik világbéli királyi és főkormányzói adományokból létrejött egykori magánállatkertjét.
Tervek jövőre – Szénási Sándor jegyzete
Az őszi hangulat beköltözése a NER-elitbe tagadhatatlan, mint ahogy az is, hogy a politikai évszakváltozás réme O.V. esetében dacot és nem beletörődést fog jelenteni, sőt.
Hatalmi térképészet - Kárpáti Iván jegyzete
A fővárost szétkapják, egymással semmilyen összefüggésben nem lévő területeket kötnének össze, és szervesen összetartozó városrészeket vágnának el egymástól politikai képviselet szempontjából.
Több lekvárt a madzagra - Dési János jegyzete
A szuvizáshoz először is egy főhatóság kell, aztán gellérthegyi irodák, autók, fizetések, kutatóintézet, egy-két 3/3-assal - ha mindez megvan, akkor lehet bőkezű pr- és reklám-megrendeléseket adni az udvari beszállítónak, akinél tutira jó helyen van az a pár milliárdocska, amit arra fordítunk a nép pénzéből, hogy a népet hülyítsük.
Gesztenye – Józsa Márta jegyzete
A sültgesztenye-szezon piaci fejleményei is érzékletesen mutatják, mennyit ér a kormány családbarát politikája. Erről is ír jegyzetében Józsa Márta, aki szerint, ha megértjük, hogy rengeteg felnőtt nem eszik azért, hogy a gyerekeknek jusson élelmiszer, akkor nyilván azon sem lepődik meg senki, hogy százezer forint rendkívüli kiadás milliók számára jelent megugorhatatlan összeget.
Pénzen vett barátság – Neuman Gábor jegyzete
Vajon mennyit is ér Orbán és Trump barátsága. A Le Monde szerint több tízmillió eurót. Ez manapság átszámítva, minimum 10 milliárd forintot jelent, de lehet, hogy sokkal többet.
A Pinocchio-miniszter - Hardy Mihály jegyzete
Gulyás Gergely miniszter mindenesetre orbitálisat tódított, amikor azt állította, hogy a hackerek kezébe került adatok között nincsenek igazán fontos vagy érzékeny adatok. Pinocchio-miniszter alighanem ismét hülyének néz bennünket, csak az ő orra nem nő olyan gyorsan, mint a hazudós fabábué.
Gábor György: V, mint lópikula!
10/02/2023 21:05
| Szerző: Gábor György
Nézem a fotót: két férfiember mosolyog a kamerába. A magasabb barátságosan pihenteti a kisebbik vállán a kezét, óvó-féltő baráti gesztus, míg a kisebbik, nem érvén föl a magasabb vállát, ellenkező kezének mutató- és középső ujjával büszkén V betűt formáz: V, mint Viktória. A magasra nőtt, jelentős barát mellett bizonyára van mit ünnepelnie, ő tudja, hogy éppen mit.
A felmutatott ujjak jelentése a történeti beszámolók szerint nem volt egyértelmű. Egyesek a százéves háború egyik legfontosabb ütközetére, az 1415-ös azincourt-i csatára vezették vissza, ahol a kiválóan nyilazó angolokat foglyul ejtő franciák kegyetlen brutalitással levágták az ellenfél két ujját, hogy ne tudjon többé nyilazni. A harcképes angolok ettől kezdve büszkén mutatták fel ujjaikat a franciáknak, hogy rettegjenek, mert ők viszont még képesek nyilazni.
Más beszámolók szerint a két felmutatott ujj sértő gesztus is lehetett, a nemi aktusra való felszólítás trágár metakommunikációs jele. Máig vitatott, hogy amikor Churchill miniszterelnökként gyakorta mutatta fel az ujjait, vajon a győzelem jelét szándékozta-e megképezni, avagy a németeknek kívánt odaüzenni valami egyértelműt, ami – s akik közelről ismerték Churchillt, tudták róla – habitusától mindez cseppet sem állt oly távol.
A fotó most annak apropóján látott napvilágot, hogy Dézsi Csaba András, Győr polgármestere egyfelől boldogan konstatálta, hogy a polgármestereknek még nem kell lemondaniuk az alapítványi egyetemek kuratóriumaiban betöltött szerepükről, másfelől pedig búsongva jutott arra a következtetésre, hogy a képen látható, s kezét a polgármester vállán pihentető magas barátnak, Szijjártó Péternek, miniszter lévén, alighanem távoznia kell a kuratóriumból. Csakhogy a polgármesternek ez még nem volt elég: bizonyítani szeretné, hogy méltán képezte az ő válla a külügyér pihenni vágyó kezének aládúcolását szolgáló támasztékot, s kifejezendő roppant háláját és a nagy ember iránt táplált végtelen szolidaritását, azt mondja: „nem az a politikai döntés, hogy egy miniszter bekerül egy egyetemi kuratóriumba, s ott lobbistaként sokat tud segíteni, hanem az, hogy onnan kikerül uniós nyomásra.”
Hát akkor most képzeletben visszamutatom a V jelét a polgármesternek, találja ki, melyik értelemben.
Ugyanis határtalan lojalitását kimutatva éktelen marhaságot mondott Győr első embere, csúsztatva és füllentve egy kiadósat, s önfeledten felcserélve minden következtetés alapját, az okot és az okozatot.
Mert nem az volt a politikai döntés, hogy a magas barát kikerül a kuratóriumból „uniós nyomásra” (tessék megnyugodni, a magas barátnak Budapesten is egészen biztosan akad sok más alacsonyabban fekvő karpihentetője), a politikai nyomás nem itt vette kezdetét.
Mondjuk már el Győr polgármesterének, hogy a politikai nyomás azzal vette kezdetét, amikor a Fidesz az egyetemek több ezermilliárdos vagyontömegét kedélyes egyszerűséggel áttolta saját alapítványaiba, s így a nemzeti vagyonnak egy brutális része „elvesztette közpénz jellegét” – ahogy ezt szoktuk mondani a Fidesz megannyi hasonló eljárását pontosan leíró újdonsült szakterminológiával.
Aztán a politikai nyomás azzal folytatódott, hogy a Várhegy tetején valaki két ujjat mutatott fel az egyetemi autonómiának, s az oktatási és tudományos testületektől megvonva minden beleszólási- vagy vétójogot, sürgősen teletömte saját kádereivel, miniszterekkel, államtitkárokkal, kormánybiztosokkal, polgármesterekkel és a csókosoknak aposztrofált, s rettentő bizonyítási vágytól fűtött rokonokkal, haverokkal, kormánypárti potentátokkal, a megszokott oligarchákkal, barátokkal és üzletfelekkel.
Ahogy ez lenni szokott, lenni szok és lenni fog szokni. (Épp, mint Lenin.)
Ám a politikai nyomás még itt sem állt meg, folytatódott tovább. Többek között azzal, hogy a kuratóriumokba beültetett párttársakat élethossziglan betonozta be a Párt, egészen az exitus beálltáig, szó szerint, de nem kizárt, hogy a gránitszilárdságú törvényt idővel itt is átfarigcsálják, módosítgatják saját képükre és hasonlatosságukra, s üdvtörténeti megfontolásokból a kurátori megbízatást kiterjesztik a végső feltámadást követő időszakra is.
És a politikai nyomás még mindig folytatódik. Az egyetemi alapítványokhoz befolyó összegek, vagyis az európai adófizetőktől származó pénzek felett a fideszes kurátorok diszponálnak, miközben ők maguk is kedvezményezettek, s egyszerre döntéshozatali jogkörrel is rendelkeznek, nemes példázataként az átláthatatlanságnak és a korrupciónak.
És ha politikai nyomás, hát van másik! A Várhegy ura kiadta az ukázt: naná, hogy mostantól csak fideszes, vagyis nemzeti elkötelezettségűek kerülhetnek a kuratóriumokba, még szép, nehogy már befurakodjon közibük a nemzetietlen internacionalista-globalista szellemiség, mintha a tudomány művelésében és oktatásában bármilyen relevanciája lenne annak, hogy milyen világnézet tornyosul mögötte. Vagy ha mégis, majd a győri orvos foglalkozású polgármester elmondja, hogy az aranyér, a lúdtalp, a szamárköhögés, a szaruhártyagyulladás, a fitymaszűkület vagy a térdízület milyen módon kötődik a fenti miniszterelnöki ideológiai alapvetéshez.
És persze még mindig maradt a jó kis politikai nyomásból: a kuratóriumok továbbra sem ismerik az összeférhetetlenségi szabályokat, az egyetemeknek változatlanul nincs beleszólási joguk a kurátorok delegálásába, s az egyetemi szenátusok biodíszletté lényegtelenülnek.
És ekkor villámként becsap az unió „politikai nyomása” – dorombol rettentő fájdalmában Győr polgármestere, minthogy elveszíteni látszik maga mellől a karpihentető nagy barátot –, hogy az EU képet kapjon arról, hová jut a dán traktoros, a francia pék, a német autószerelő vagy az olasz olívaolaj-termelő pénze: az oktatásba és a tudományba, avagy a Párt kasszájába, továbbá a sógorok és komák külhoni számláira?
Az unió tehát két ujjat mutatott a magyar pártállami berendezkedésnek.
Jó nagyot, jut belőle még a győri polgármesternek is.
✷ ✷ ✷
A szerkesztő megjegyzése: A győri polgármester Facebook-oldalán egyébként csak egy évre visszamenőleg 141 ilyen V betűt formáló képet találtunk Dézsi Csaba Andrásról, melyek 10 másodpercben megtekinthetők a cikk közepén található videóban. (Tovább nem volt már energiánk görgetni a múltba.)
