Lehetett volna ezt máshogy? - Selmeci János jegyzete
Az a kérdés, hogy lehetett volna ezt máshogy, jobban, élhetőbben csinálni, vagy az ország történelméből, társadalmi viszonyaiból nem következik más, csak a stagnálás, és az a hatalmi berendezkedés, mint az ország kormányzásának egyetlen működő, ám de leginkább a semmibe vezető módja, ami az elmúlt tizennégy évben kialakult, megszilárdult, és sajnos legitimációt is nyert?
Bort, búzát, akkumulátort - Rózsa Péter jegyzete
Az egyik csúsztatás a mai orbáni definícióban, hogy a forint árfolyama és a magyar gazdaság állapota között különbséget téve, a pénzromlásért a spekulánsok felelnek. És a magyar gazdaság egyre romló eredményeiért vajon ki, vagyis, hogy az 2022-es gazdasági teljesítményéhez szinte képest minden szektor alulmarad, az autóiparra épített orbáni csoda finoman szólva is halványulóban van, a visszafogott állami beruházások mellett gyárleállás, létszámcsökkentés egyre-másra, és persze az élelmiszerinfláció megint kúszik felfelé.
Mission Impossible - Szénási Sándor jegyzete
Ukrajna döntést hozott Orbán és az ő egójának nélkülözéséről az eljövendő tárgyalásokon, s bár Trump a hírek szerint adna neki szerepet, Kijev annyira gyenge sosem lesz, hogy a magyar kormányfő Ukrajnát überelhesse.
Miért most hagynák a fosztogatást? – Kárpáti Iván jegyzete
Nincs pénz a pályaudvarok rendbetételére – szólt a meglepően őszinte üzenet. Semmi gond, lovak közé dobják a gyeplőt, így aztán XXI. századi plázába futhat majd be az ötven éves szerelvény.
Se nem béke, se nem misszió - Hardy Mihály jegyzete
Az égvilágon senki és semmi nem hatalmazta vagy kérte fel Orbán Viktort vagy Szijjártó Pétert, hogy közvetítsen Kijiv és Moszkva, a Vatikán és Mar a Lago vagy Isztambul között.
Schengen - Józsa Márta jegyzete
Józsa Márta jegyzetében felidézi, hogy 2007. december 21-én ott volt az ünnepen, amikor Sátoraljaújhely egyik utcájának két országban élő lakói egymás nyakába borultak, jöttek-mentek a korábban sorompó-őrizte Ronyva-hídon ide-oda, mintha nem volna holnap. Holnap is szabad. Feltehetően hasonló jelenetek játszódnak majd le január elsején a román-magyar, meg a bolgár-román, meg a bolgár-görög határon is, ekkor léphet be végre e két ország a schengeni övezetbe.
Pékárú – Rózsa Péter jegyzete
Orbán látványpékségéről, és annak lehetséges alternatíváiról a Hetes Stúdió műsorvezetője, Rózsa Péter.
A szegények is esznek csokit – Selmeci János jegyzete
A kasszánál egy férfi fizet és közben a feleségét szidja, "huszonkétezer forint hallod, neked meg még kellett az a rohadt arckrém" – mondja neki "mások bezzeg a dubai csokit is meg tudják venni" tromfol a nő, és egyikük sem látja, ahogy a kasszás hang nélkül eltátogja, hogy a szegények.
Gyuszi bácsi a Fideszre szavaz - Rózsa Péter jegyzete
6/06/2024 18:04
| Szerző: Rózsa Péter/Klubrádió
| Szerkesztő: Lőrincz Csaba
Azt mondta a Munkáspárt vezére, hogy csak a Fidesz. Mert szerinte csak a jelenlegi kormány akadályozhatja meg, hogy Magyarország belesodródjon az orosz-ukrán háborúba.
Azért az nem semmi, hogy a kommunista Munkáspárt elnöke, Thürmer Gyula a Fideszt támogatja. Mellette kampányol. A Fideszre fog szavazni az EP választáson. Ezt hosszasan fejtegette egy interjúban a minap, amit a hirklikk is közzé tett. Azt mondta a Munkáspárt vezére, hogy csak a Fidesz. Mert szerinte csak a jelenlegi kormány akadályozhatja meg, hogy Magyarország belesodródjon az orosz-ukrán háborúba. Szerinte az ellenzék háborúpárti. Meg az egész Nyugat. Csakúgy, mint Orbánék, Thürmerék is decensen átnézve a tényeken támogatják az oroszokat, mintha nem azok indítottak volna háborút. Ki forog jobban ezek után a sírjában? Lenin vagy Hitler, Eisenhower vagy Churcill?
Azért ez az egész némi elmebajra utal. Vagy már az egykori mozgalmárok agya is átállna, ha még élnének? Hogy a liberális, baloldali értelmiségiek Európa és Amerika szerte a saját, zsidó – keresztény kultúrájukat megkérdőjelező, ez ellen támadó úgynevezett palesztinok és terrorcsoportjai mellett tüntetnek, hogy a valamikori, szerelmet és békét hirdető hippik, bitnikek utódaként egyetemi épületeket gyújtanak fel, zsidó diákokat üldöznek, Izraelt genocídiummal vádolják, zsidók halálát nem fájlalva csak arab áldozatokról beszélnek és hogy, LMBTQ aktivisták állig felfegyverzett Hamász harcosokkal közös fotón illegnek.
Visszatérve Thürmer Gyula pártvezér választására, van még egyáltalán olyan elv, tan, ami nem vált önmaga ellentétévé, vagy legalábbis önmaga, egykori önmaga paródiájává? Vannak még baloldaliak a bal oldalon, konzervatívok a konzervatív oldalon, liberálisok a liberalizmus oldalán, vagy ezen oldalakat elárulták, pontosabban kiárusították, így az ezeket képviselők sem léteznek már? Csak valami nagy katyvasz van, amiben előbb-utóbb bele lehet fulladni. Mint a háború ellenes békemenet hazugságaiba itt, Magyarországon is.
Rózsa Péter jegyzete az Esti gyors 2024. június 6-ai adásában hangzott el.