„Köszönjük
Publicisztika
Lehetett volna ezt máshogy? - Selmeci János jegyzete
Publicisztika

Lehetett volna ezt máshogy? - Selmeci János jegyzete

Az a kérdés, hogy lehetett volna ezt máshogy, jobban, élhetőbben csinálni, vagy az ország történelméből, társadalmi viszonyaiból nem következik más, csak a stagnálás, és az a hatalmi berendezkedés, mint az ország kormányzásának egyetlen működő, ám de leginkább a semmibe vezető módja, ami az elmúlt tizennégy évben kialakult, megszilárdult, és sajnos legitimációt is nyert?

Bort, búzát, akkumulátort - Rózsa Péter jegyzete
Publicisztika

Bort, búzát, akkumulátort - Rózsa Péter jegyzete

Az egyik csúsztatás a mai orbáni definícióban, hogy a forint árfolyama és a magyar gazdaság állapota között különbséget téve, a pénzromlásért a spekulánsok felelnek. És a magyar gazdaság egyre romló eredményeiért vajon ki, vagyis, hogy az 2022-es gazdasági teljesítményéhez szinte képest minden szektor alulmarad, az autóiparra épített orbáni csoda finoman szólva is halványulóban van, a visszafogott állami beruházások mellett gyárleállás, létszámcsökkentés egyre-másra, és persze az élelmiszerinfláció megint kúszik felfelé.

Schengen - Józsa Márta jegyzete
Publicisztika

Schengen - Józsa Márta jegyzete

Józsa Márta jegyzetében felidézi, hogy 2007. december 21-én ott volt az ünnepen, amikor Sátoraljaújhely egyik utcájának két országban élő lakói egymás nyakába borultak, jöttek-mentek a korábban sorompó-őrizte Ronyva-hídon ide-oda, mintha nem volna holnap. Holnap is szabad. Feltehetően hasonló jelenetek játszódnak majd le január elsején a román-magyar, meg a bolgár-román, meg a bolgár-görög határon is, ekkor léphet be végre e két ország a schengeni övezetbe.

A szegények is esznek csokit – Selmeci János jegyzete
Publicisztika

A szegények is esznek csokit – Selmeci János jegyzete

A kasszánál egy férfi fizet és közben a feleségét szidja, "huszonkétezer forint hallod, neked meg még kellett az a rohadt arckrém" – mondja neki "mások bezzeg a dubai csokit is meg tudják venni" tromfol a nő, és egyikük sem látja, ahogy a kasszás hang nélkül eltátogja, hogy a szegények.

Menni, vagy nem menni – Szénási Sándor jegyzete

22/05/2024 18:04

| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió

Négy témában, tízféle mondandóra, olyan körülmények között, amelyeket Magyar joggal jellemez azzal, hogy tömegbázissal, és nulla támogatással rendelkező pártokat zárna össze a köztévé egy gettóba, hogy – ezek már nem az ő szavai -  lihegve az indulattól és a levegő, meg az időhiánytól, falják fel egymást.

2024. május 22. Esti gyors-részlet (2024.05.22. Szénási Sándor jegyzete)
03:59
00:00

Na ugye, valami ilyesmit üzent Dobrev Klára Magyar Péternek, azután, hogy a köztelevízió közölte a választási vita körülményeit és feltételeit, világossá vált, hogy amit ajánl, az kutyakomédia. Dobrev szavai arra vonatkoztak, hogy egy Fidesz-gyarmattól nem is lehetett mást várni, épp ezért kellett volna Magyarnak elfogadnia a Partizán, az ATV, vagy az RTL nyújtotta lehetőséget, és ebben a DK listavezetőjének teljesen igaza is van.

Magyarnak viszont abban van igaza, hogy a Fidesz-föld lakóit másképpen, mint a köztévén keresztül nem lehet elérni. Arra is gondolhatott, hogy ha már a propagandaadót példátlan módon rákényszerítették a a vita megrendezésére, ki lehet belőle facsarni a résztvevők számának értelmes szűkítését, azt, hogy ne egy (kettő) propagandista vezesse az adást, a közönség ne legyen preparált, és főműsoridőben menjen az egész.

Ebből annyi lett, hogy közönség nincs, minden más van, plusz az MTVA mondja meg, hogy miről lehet vitatkozni. Magyar az ötletre adott reakciójában egy régen volt, ám igaz volt történetre hivatkozva hírhamisító Papp Dánielnek nevezi a közleményt kiadó vezérigazgatót, aki, úgy tűnik, azóta sem jött ki a gyakorlatból: az Eurobarométer tavaszi felmérésére hivatkozva azt írja, az európaiak szerint a négy legfontosabb téma az EU védelme, a migráció, a mezőgazdaság és a jogállam.

Általában.

Az általános képet azonban a nemzeti sorrendek adják ki, a kettő összemosása csalás, hiszen a magyarok listája például semmit sem követ az európai közéletből. A rájuk szűkített sorrendben az egészségügy, az új munkahelyek teremtése, Európa jövője, és a társadalmi kirekesztettség szerepel. Nem ugyanaz, és világosan mutatja, hogy az Európai Parlament összetételéről való döntés mindenhol, de nálunk most különösen belpolitikai választás, hazai válságokkal, nyomorúságokkal, amelyeknek a megbeszélését a Fidesz rohadtul nem akarja. A jogállam ügyét sem, de azt annyira elvontnak tartják, hogy tudják: az egyes szereplőkre jutó nyolc percben megpendíteni sem érdemes.

Merthogy ennyi jutna. Hét perc monológ, és egy perc, hogy reagálni lehessen a többi tíz párt véleményére.

Még egyszer: négy témában, tízféle mondandóra, olyan körülmények között, amelyeket Magyar joggal jellemez azzal, hogy tömegbázissal, és nulla támogatással rendelkező pártokat zárna össze a köztévé egy gettóba, hogy – ezek már nem az ő szavai -  lihegve az indulattól és a levegő, meg az időhiánytól, falják fel egymást. Deutsch Tamásnak közben meg se kell szólalnia, csak a zsebére ütnie, "nekem fütyül". (Arany János: A fülemile)

Az ellenzék többi tagja, most úgy tűnik, a helyzet ellenére résztvesz a vitán, Magyar meg, amennyiben az MTVA nem egyeztet érdemben a pártokkal - nem. Meg kell mondanom, ha így tesz, igaza lenne abban, ha nem lenne hajlandó a Papp által a szájába adott falatokat csócsálni. Azt is tudja, hogy nem moshatja össze magát a sikertelenségre ítélt, nála sokkal kevesebb embert vonzó pártokkal, és általában sem teheti, hogy az eddigi ellenzék részeként tűnjön fel. Egy valóságos, négyszereplős vitában az elhatárolódásra van mód, a "dollárbaloldallá” összenyomott tömegnyomorban viszont nincs.

Magyarnak már van annyi követője, híve, hogy nyugodtan tüntethet a hiányával. Észre fogják venni.

Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2024. május 22-i adásában hangzott el.