Pirézek a Kárpát-medencében – Józsa Márta jegyzete
Nyilván van megfejtés arra, hogy egy eleve piréz-szituban élő társadalom miért lát ellenséget újabb pirézszerűségekben. Józsa Márta jegyzete.
A van és a nincs - Szénási Sándor jegyzete
Az önmagáért kiálló civilség nem feltétlenül új jelenség, valami nyugatosság mindig ott volt habként a társadalmon, mint valami illúziófelhő, ami annyi generációt vezetett már félre. Van, de a vanásnál sosem több. Örökös kisebbségre ítélt.
Mi lesz akkor miniszterelnök úr, hogy ha mégis lesz Pride? - Selmeci János jegyzete
Kedves hallgatók, fogadjanak velem. Két tippem is van, az egyik az, hogy hiába ment át a parlamenti bizottságon, végül nem fogják megtiltani a szivárványos zászlót középületekre helyezését, a másik pedig az, hogy ha mégis betiltanak egy zászlót, akkor a Fidesz jövőre elveszít a választást.
A hogyishívják – Szénási Sándor jegyzete
Azt mindenki döntse el maga, hogy az-e az egészséges társadalmi állapot, ha az emberek nem is tudják a köztársasági elnök nevét, az viszont kétségtelen, hogy aki most foglalja el a pozíciót, nem ad okot arra, hogy megjegyezzük.
Fokozni a fokozhatatlant - Kárpáti Iván jegyzete
A Millenárisra sebtében összeterelt élő Bayer-show különleges színfoltja a volt Gulyás Gergely, papíron a kormány egyik legerősebb minisztere, akinek nyilván vezeklésül kell most kiállnia ilyen haknikon. Nem kis szerepe volt abban, hogy a Varga-Magyar házaspár szép karriert futott be a NER-ben.
Nehogymá’ ő magyar legyen - Dési János jegyzete
Ha éppen az ügynöközés és az idegen érdekek vagy a szuverenitás kifejezések a néphülyítés és heccelés aktuális kifejezései, akkor természetesen a gránitszilárdságút is át kell csöppet faragni. Milyen jó is lesz majd azon rugózni, amikor kipécéznek valakit, hogy nehogymá’ ő magyar legyen, gyere vegyük el a az állampolgárságát. Höhö.
Vírus - Józsa Márta jegyzete
Újra aktívak a határállomások Ausztria felé. Egyelőre ismét vége a szabad határátlépésnek, ahogy Szlovákia irányában is ez a helyzet. Legutóbb a Covid-járvány alatt volt ilyen, most a szarvasmarhák 50 éve nem észlelt pandémiája, a száj és körömfájás a lezárások ellenőrzések oka.
Je suis 24 – avagy Kormányinfót bojkottálni nem kell félnetek, jó lesz
A Kormányinfó sokkal szórakoztatóbb és igazabb lenne csak fideszesek részvételével.
Vásárhelyi Mária: A vezető értelmiség árulása
13/04/2023 08:00
| Szerző: Vásárhelyi Mária
Ne áltassuk magunkat azzal, hogy a tanulatlanság és tájékozatlanság áldozatai vagyunk. Mert mit várhatunk a többségében nyomorgó, robotoló, propagandával agyonmanipulált tömegektől, ha a legmagasabban képzett, legiskolázottabb rétegek tagjainak jelentős része együttműködik a rendszerrel.
„Hát, igen, az iskolázatlanok, tájékozatlanok, a kistelepüléseken élő idősek tartják hatalomban ezt a gengszter bandát” – szoktuk magyarázni magunknak, hogy hogyan történhetett meg immár negyedik alkalommal, hogy a magyar választók kétharmados többséghez segítették a kormányzó pártokat, miközben az elmúlt 13 évben kilopták alólunk az országot, lezüllesztették az oktatást, az egészségügyet és a szociális ellátó rendszert, lebontották a teljes demokratikus intézményrendszert és teljes külpolitikai elszigeteltségbe zárták az országot.
Könnyű magyarázat a tudatlanokra és tájékozatlanokra hárítani a felelősséget mindazért, ami az elmúlt évtizedben Magyarországon történt, csak sajnos nem felel meg a valóságnak. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy a tanulatlanság és tájékozatlanság áldozatai vagyunk. Mert mit várhatunk a többségében nyomorgó, robotoló, propagandával agyonmanipulált tömegektől, ha a legmagasabban képzett, legiskolázottabb rétegek tagjainak jelentős része is együttműködik a rendszerrel. Pedig róluk nem mondhatjuk el, hogy nem látják, nem értik, hogy mi történik az országban.
Az egyik legszégyenteljesebb folyamat az egyetemi vezető „elit” részvétele a rendszer fenntartásában. Némán asszisztáltak az egyetemi autonómia felszámolásához, a források évről-évre történő csökkentéséhez, a felsőoktatási intézmények vagyonának ellopásához, az intézmények politikai megszállásához. Részvétlenül nézték végig az ország legszínvonalasabb egyetemének elüldözését és az SZFE szétverését, viszont azonnal rendezték soraikat és tiltakoztak, amikor az EU illetékes szervei végre úgy döntöttek, hogy a továbbiakban nem finanszírozzák a felsőoktatás szisztematikus szétverését.
Hasonlóan kiábrándító volt az akadémiai „elitek” viselkedése is, akik lényegében ellenvetés nélkül tűrték a komoly hagyományokra visszatekintő akadémiai rendszer – teljesen értelmetlen - felszámolását, kutatóintézetek politikai okokból történő megszüntetését, az intézményi források centralizálását, megnyirbálását és a kritikus hangok elhallgattatását.
És bár reményre adott okot a pedagógusok bátor és kitartó ellenszegülése és folyamatos tiltakozása a közoktatás lezüllesztése ellen, azért ne feledjük el, hogy ezekben az akciókban mindössze a pedagógus társadalom 15-20 százaléka vett részt, ahogyan nem voltak többen azok sem, akik nyilvánosan szolidaritást vállaltak a tiltakozási akciókban résztvevő, és ezért állásvesztéssel büntetett kollégáikkal.
Nem szerveződött látható ellenállás az egyre durvább eszközökkel terrorizált és kizsákmányolt többi közalkalmazotti körben sem, nem téved a kormány, amikor úgy gondolja, hogy a közigazgatásban dolgozókkal bármit megtehetnek, anélkül, hogy tartania kellene szervezett tiltakozási akciótól.
Bár az orvosok azzal, hogy kétharmad részük újra belépett a hatalom által szétverni kívánt kamarába, jelezték, hogy elégedetlenek a kormány egészségügyi politikájával, és komoly ellenállás bontakozott ki az ügyeleti rendszer kontár átalakítása miatt is, abban, hogy a magyar egészségügy ilyen mélyre süllyedt, felelősségük van az egészségügyben dolgozóknak is. Mert bár a maga helyén mindenki tette, amit tennie kell, korábban képtelenek voltak megszervezni magukat és ellenállni a kormány kizsákmányoló politikájának. Ne feledkezzünk meg a magára hagyott Sándor Máriáról és a kilátástalanság miatt külföldre menekülő egészségügyi dolgozók tízezreiről sem.
Ami a sajtóban dolgozókat illeti, bár kisebbik részük, egzisztenciális kockázatot is vállalva, próbálja megőrizni függetlenségét, fenntartani az újságírás szakmai ethoszát és leleplezni a hatalmi visszaéléseket, ám a sajtó munkatársainak többsége lesütött szemmel vagy mosolyogva szolgálja ki a hatalom elvárásait, megcsúfolva ezzel saját hívatásuk legalapvetőbb normáit.
Persze tudjuk, hogy minden esetben kemény egzisztenciális kérdésekről is szól a történet, hiszen a Földrajzinév-bizottság több mint egy évtizeddel ezelőtti szétkergetése óta már nem lehet kétségünk afelől, hogy a kormány nem megegyezni próbál az elégedetlenkedőkkel, hanem hatalmi erőszakkal fojtja el a kritikus hangokat. A társadalom többsége pedig tűri a megaláztatásokat és teljes közönnyel nézi végig, ahogy a lázadókat megfélemlítik, egzisztenciálisan ellehetetlenítik. Azonban ezt a legkevésbé éppen a tanulatlan, tájékozatlan, agyonmanipulált legszegényebbeken kérhetjük számon. Ha ők azt látnák, hogy az elégedetlenség már az értelmiség szájáig ér, hogy a „tanult, városi emberek” képesek összefogni és ellenállni, akkor ez számukra is példa lenne. Ám amíg ez nem történik meg, addig ne próbáljuk a felelősséget rájuk hárítani.
