Nemere: A mennyiség miatt nem ismert el a szakma

A magyar író, műfordító, eszperantista pénteken, november 15-én elhunyt. A 80. születésnapján lett rosszul, az Országos Széchényi Könyvtárban tartott ünnepség után szívinfarktussal szállították kórházba. Rendkívül termékeny író volt, több mint 800 könyve jelent meg magyar nyelven, amivel Guinness Rekordok Könyvében szerepel. 11 millió példányban keltek el művei.

Első regénye, A rémület irányítószáma 1974-ben jelent meg. A fantasztikus nagynéni címmel 1980-ban publikálta az első ifjúsági regényét, amelyet Ruttkai Éva főszereplésével filmesítettek meg. Nemere István számos sci-fi, krimi, ifjúsági és történelmi regényt írt, de több könyvében foglalkozott paranormális jelenségekkel, politikai összeesküvésekkel is. Sokan még ma is sci-fi és krimi-írónak tartják, pedig ezekből a műfajokból az összes műve 5-5 százaléka volt csak. Ő írta az első magyar regényt az euthanáziáról, írt életrajzokat nagy magyarokról, történelmünk minden századáról, számos témában úttörő volt. Ötven éve veszik a könyveit. Nemere ezeket a könyveit ajánlotta olvasásra: Terra, Kiált a csönd és a Láz tizenöt-húsz másik mellett. (A honlapja itt található.)

Kun Zsuzsa: Nemere István is már jó rég elhagyta a várost, most éppen Nyíregyházát hagyta el. Hány várost hagyott már el? Bejárta a fél világot, lakott Lengyelországtól kezdve Magyarország nagyvárosaiban.

Nemere István: Tizenhetedik költözésem volt most a múlt hónapban. Remélem, hogy ez az utolsó, mert egy Nyíregyházától 20 kilométerre lévő kis zsákfaluban 500 lakos, fele roma, fele nem roma. Ott találtunk egy nagyon szép házat nagy kerttel. Előtte Nyíregyházán egy negyedik emeleti társasházi lakásunk volt, és  mindenképpen meg kellett tőle szabadulnunk az állatok miatt is, úgyhogy most már remélem, hogy ez az igazi.

KZS: És most milyen ez a falu, ahova kiköltözött?

NI: Hadd mondjam meg, hogy ez Tiszaeszlárnak egy része, csak azért, hogy a neve is elhangozzék, Bashalom, és nagyon szép, nagyon kedves hely. Van középen egy régi grófi kastély, de nem azt vettük meg. Az egy Pongrácz nevű grófi családé volt, most iskola és óvoda épületeként szolgál, és mellette van a régi tiszttartónak a háza, ami az 1890-es években épült, és mi ott lakunk.

A ház szép nagy, nekem nagy, mert öt szoba van benne, nekem ennyi szobám sose volt. Most el kellett osztani, hogy melyik legyen a háló, melyik legyen a nappali, hol lehet tévézni, és főleg, hogy hol lesz az, amiben én írok. Amit aztán be is könyvespolcoztunk, totálisan körös-körül, úgyhogy most már kezdem magam otthon érezni.

Mondjuk négy vagy öt hét után még igazán korai lenne beszélgetni az itt lakókkal. Úgy visszahallottam, hogy jött ide lakni egy híres ember, aztán úgy messziről figyelnek, ahogy észrevettem, de mindenki tudja persze, hogy ki költözött oda, vagy legalábbis, hogy ez a szakállas pasas, ez itt az új lakó.

KZS: És miért ilyen csendes környéket választottak? Gondolom az íráshoz ez jó.

NI: Én mindig ilyet választottam. 30 évig laktam Esztergomban, de ott is a város közepén egy dombon fent, aztán tizenöt évig egy erdőben, Csongrád megyében egy tanyán az erdőben, és most meg itt. Nem vágyom Budapestre, nem vágyom a nagyvárosokba.

KZS: És akkor most ezért a beszélgetésért utazott, autózott, több száz kilométert?

NI: Hát most akkor mondhatnám nagy büszkén, hogy hát mit meg nem teszek én a Klubrádióért, de tényleg ma semmiféle más dolgunk nincsen, úgyhogy eljöttünk, és itt vagyunk.

KZS: Maga meggazdagodott ebből, amivel Guinness Rekordok Könyvébe került, hogy több mint 700 könyve jelent meg? 

NI: Nem gazdagodtam meg, mert én háromszor elváltam közben. Ez rengeteg, és ilyen 10 millió példányról beszélnek. Igen, csak hát azért ezt ne úgy értsük, mert én az esetek többségében nem az eladott példányok után honoráltatom magamat. Én fix és ráadásul meglehetősen alacsony összegért szoktam eladni a könyveimet, pont azért, hogy aztán ne legyenek veszekedések, ne kelljen azt figyelni, hogy hány példányt nyomtak valójában, hányat adtak el, mennyit áraztak le, ettől én igyekszem magam nagyon távol tartani. Általában az van, hogy kapok egy szerény összeget mindjárt az elején, amikor kész van, elolvasták, kifizetik, és utána ők azt csinálnak, amit akarnak.

KZS: Tud olyan íróról, aki ilyen mennyiségben írt volna mondjuk pár évtized alatt? Mint nyilatkozta, 40 ezer karaktert is képes leütni naponta, reggeltől késő estig tartó írással.

NI: 722-es szám a neuralgikus pont, ez a legtöbb, amit írtak, és mostanáig én is ennyit írtam (2019-ig, akkor készült az interjú, azóta elérte a 800-at, a szerk.). Ketten voltak, egy Barbara Cartland nevű angol hölgy, aki kéthetente írt egy ilyen rózsaszín leányregényt. De neki 720 körül esett ki a kezéből, mondhatnám a toll, de inkább a mikrofon, mert állítólag a végén már csak diktálta. És Georges Simenon, aki meg ugye félig belga, félig svájci, aki krimiket is írt ugye, meg egészen komolyabb könyveket is, mindenfélét, és ő volt a 722 könyvet író rekorder.

KZS: Mondjuk magának könnyű túlszárnyalni. Meghaltak, maga meg még élete teljében és erejében van, tehát még egy pár könyv előtte van. Soha nem fogom megérteni, hogy a szakma miért nem ismerte el a könyveit. (Az Írószövetség nem engedte tagjai sorába, később pedig, amikor engedték volna, nemet mondott, a szerk.)

NI: Többek között ezért. A mennyiség miatt, persze a mennyiség az mindig gyanús. Ha valaki könnyen és gyorsan ír, akkor pláne gyanús, és 45 éven keresztül folyamatosan ontja magából a könyveket, akkor már több mint gyanús, azt már nem is lehet egyáltalán komolyan venni. Így aztán ez egy régi fájdalmam különben, csak erről nem szoktam beszélni. Kicsit fáj. Nem az hiányzik, hogy a kollégák idejöjjenek és gratuláljanak, mert megjelent a nem tudom hányadik könyvem, hanem az, hogy a médiát sem érdekli a könyvek tartalma, csak a mennyiség. Azért mindig arra várok, hogy jön egy újságíró, és azt mondja, hogy olvastam ezt a könyvét, beszélgessünk róla. 

KZS: Jó, akkor menjünk bele abba a könyvbe, amivel megkérdőjelezte, hogy a Gagarin egyáltalán fönt volt-e az űrben, részt vett-e az űrutazáson, vagy hazugság. Az nagy botrányt váltott ki.

NI: Igen, az '90 nyarán, kora őszén volt, igen. Hát akkor persze ugye minden ilyesmi utólagos, visszamenőleges lerántása a lepelnek. De aztán abból később írtam tizenvalahány év múlva egy sokkal nagyobb könyvet, amiben az egész Szovjetunió rakétakutatás, űrkutatás, a '30-as évektől egészen majdnem a századfordulóig benne volt, és abban már ez a Gagarin-ügy egy fejezetté szelídült.

KZS: A mai napig azt mondja, hogy nem volt fent az égben? Mondjuk azt írta, hogy nem volt erről videó, meg tévéfelvétel, tehát erről a mese jött, csak nem látszott.

NI: Így van, sok mindenről csak a mese jött, és utána rengeteg ellentmondás, ő maga is ellentmondott saját magának, meg a fizikai körülményeknek, a tényeknek, amiket a későbbi űrutasok, a valódiak már másképpen láttak, mint ahogy ő állította. És még sok minden más volt, tehát gyakorlatilag az egész szovjet titkosszolgálat át-meg át volt szőve ilyen mindenféle hazugságokkal.

KZS: A kiadók tudták, hogy Nemerét kell felhívni, ha gyorsan szeretnének könyvet?

NI: Igen, ha gyors munkát akarnak, akkor igen, ez most már így azért elterjedt. Én hozzáteszem, ha biztos munkát akarnak, tehát úgy értem, hogy a határidőre meglesz, ha én vagyok az író. Tehát nagyon sokan tologatják a határidőket, nekem meg az szent. Ma lett volna egy határidő, augusztus 31, tehát természetesen tegnap elküldtem a könyvet a kiadónak. 

2001. szeptember 11-ből is könyv lett megrendelésre, Osama bin Ladenből is megrendelésre írtam gyorsan, mert már sok dokumentumom volt hozzá. Most Rákosiról. Ez is egy nagyon vastag életrajzi dokumentumkötet, amiben benne vannak a vélt vagy valós gondolatai, az összes csúnya tette, az, hogy hogyan lett egy tehetséges, sokat ígérő fiatalemberből azzá, amivé a végén lett. 

Én továbbra is gyűjtöm a dokumentumokat, hátha kiderül, hogy valamihez még kell. Na most a klímaügyben gyűjtögetek, de ugye ebben is egy kicsit renitens vagyok. Nem azt tagadom, hogy nincs felmelegedés, mert azt bárki láthatja, csak hogy ránk húzzák a balhét, hogy mi tehetünk róla.

KZS: Ami engem zavar, nem tudom, hogy ez számít az ismertségben, elismertségben, meg a díjakban, hogy ez a sok-sok név, amin ír (a honlapján 49 név szerepel, a szerk). Tehát nem tudok eligazodni, hogy most melyik Nemere István, tehát lehet, hogy maga szívesen próbálgatja a szárnyait, hogy különböző személyek bőrébe belebújik, vagy ilyen nevek mögé belebújik, de engem, mint olvasót például zavar, mert szeretném mondjuk Nemere István könyveit olvasni, de elvesztem a fonalat.

NI: Na, erre tudok mondani egy vigasztalót, azt, hogy ez már a múlt. Én most már nagyon igyekszem, hogy a régi álneves könyvek új kiadásain már ismét a valódi nevem szerepeljen. Nem az én ötletem volt ez, hanem a kiadók kérték a '90-es évek közepén, tehát már jóval a rendszerváltás után, amikor az én tempómban rengeteg könyv jelent meg, akkor minden kiadó kapott rajta, hogy jaj, hát akkor ők is kiadnak egyet. Aztán egyszer csak kiderült, hogy egy könyvesbolti asztalon volt húsz könyv, és mindegyik az én nevemen volt, és akkor azt mondták, na jó, hát akkor már legyen egy pár másik név. Van olyan brand, hogy ilyen szavakat használjak, mint például a Melissa Moretti, vagyis a szerelmes, romantikus könyvek. Nem ez a nyálas fajta, hanem azért annál komolyabbak. Azokból szintén most jelent meg a 101. Tehát azért ez mind más történet, nem egymás folytatásai, csak a szerző kapcsolja őket egybe. Ott kénytelen vagyok megőrizni ezt a nevet, mert ez már önmagában jelent valamit, és ez a leggyakoribb álnevem.

KZS: A PEN Clubnak volt az eszperantó szakosztálynak az elnöke, és hogy javaslatokat tehetett az irodalmi Nobel-díjra.

NI: Igen, de egy dolgot le kell szögezni, hogy egyetlen kollégám sem jött oda hozzám, hogy hát légy szíves, javasolj engem, semmi ilyesmi nem volt részükről. Kertész Imre Nobel-díjához nem volt közöm. Engem is meglepett különben. Akkoriban mindenki Esterházy Pétert emlegette, tehát az valahogy úgy benne volt a legjobb, hogy én csak hallgattam nagyokat, amikor először bemondták a Kertészt, kicsoda? - kérdeztem rá így magamban.

KZS: Esterházyval ismerték egymást?

NI: Nem, soha nem találkoztunk. Kertésszel sem. Igen, ez érdekes kérdés, mert ugyanezt visszahallom sokszor interjúkban, meg itt-ott, hogy valahogy a külső emberek úgy képzelik el, hogy az írók azok így összejárnak, és valamiféle kapcsolatrendszer van köztük, biztos vannak ilyenek is, de hát az nem én vagyok. Én ugye először is nem laktam Budapesten sose, tehát nem voltam közel, nem itt jártam egyetemre, nem ismertem őket személyesen, nekem mindent kívülről és elölről kellett kezdeni, amikor bejöttem. Lehet, hogy ez volt az egyik oka annak, hogy ilyen népszerűbb témákkal, krimikkel, sci-fikkel, gyerekkönyvekkel, ilyenekkel indultam el. Sokak tudatában még most is az vagyok, és még mindig az, hogy ja, nem ez a sci-fi krimi, holott azért már annál több, amit írok.

Az író beszélt még sok mindenről, többek között Farkas Bertalanról, és pár összeesküvés-elméletéről is. A teljes beszélgetés fent hallható.