A fák nem nőnek az égig - Megakadt a forint március óta tartó erősödése
13/04/2021 23:32
| Szerző: Klubrádió/L.Cs.
Márciusban a mélypont közeléből jött vissza a magyar fizetőeszköz. Beke Károly szerint az értéknövekedésnek inkább globális okai vannak, mint az amerikai hozamok stagnálása, és az, hogy a dollár gyengült az euróval szemben. Portfolio.hu makroelemzője úgy véli, a keddi gyengülés ennek a tendenciának vetett véget. Számításai szerint, ha az infláció eléri az 5 százalékot, a Magyar Nemzeti Bank alapkamatot emelhet.
Történelmi mélypontja, 370 forint előtt torpant meg a forint, kedd reggelig 357,38 forintot kértek kedd reggel. Beke Károly, a Portfolio.hu makroelemzője az Esti gyorsban beszélt a pillanatnyi erősödés okairól.
Március közepén hajszálra megközelítette eddigi történelmi mélypontját a forint az euróval szemben, illetve a 370-es lélektani határ is kézzelfogható közelségbe került. Aztán a jegybank kamatdöntése óta feltűnően erősödik a forint, és felülteljesíti a régiós versenytársakat is. Azt is hozzátette, hogy a régióban is felülteljesített a magyar deviza. Ez látszólag indokolatlan, hiszen a Magyar Nemzeti Bank döntése – mely szerint nem változtatott az alapkamaton – a befektetőket nem bátoríthatta különösebben. A jegybank üzenete annyi volt, hogy az inflációs kockázatok megvalósulása esetén kész minden eszközzel beavatkozni. Ez azonban a jelek szerint elég volt ahhoz, hogy legalább átmenetileg megmentse a forintot az új történelmi mélyponttól.
Az erősödés egyik oka Beke szerint a forint "túladottsága" volt, a másik ok pedig az általános piaci hangulat, ami el tudta mozdítani a magyar fizetőeszközt.
Az amerikai hosszúhozamok emelkedésével és a dollár erősödésével nehéz helyzetbe kerültek a gyengébb devizák. Ám az utóbbi időben az amerikai hozamok stagnálnak, és a dollár is megakadt az euróval szemben, ami ugyancsak hozzájárult a forint erősödéséhez.
A keddi napra mégis illik a jelző: A fák nem nőnek az égig. A reggelig tartó erősödés után a nap folyamán visszaesett a forint árfolyama.
A globális inflációval kapcsolatban megjegyezte, hogy a következő hónapok, sőt talán az egész év az áremelkedésről fog szólni. "Magyarország szempontjából ez azért lehet érdekes, mert a magyar deviza, és olaj árfolyam változása van leginkább hatással az inflációra. A forint egy százalékos gyengülése 0,15 százalékpontot jelent az inflációs adatban, míg az olaj 10 dolláros elmozdulása 0,4 százalékkal változtat ugyanezen" – tette hozzá.
Amennyiben a magyar infláció eléri az 5 százalékot, várhatóan jegybank emel az alapkamaton.
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.
2021.04.13., kedd 18:24
Riporter: Kárpáti Iván