A hétvége, amikor végérvényesen megcsapott a benzingőz – személyes élménybeszámoló a Hungaroringról
24/07/2024 18:38
| Szerző: Matolcsi Zita
| Szerkesztő: Szikora Gábor
A múlt hétvégén rendezték a Forma-1-es Magyar Nagydíjat, amelyen ezúttal én is ott lehettem, méghozzá testközelből. Görkorizás a pályán, Herendi-sisak a kézben, barátságos pilóták és régi kedvencek felbukkanása a kisebb város méretű paddockban. Matolcsi Zita írása.
Az idei szezon a maga 24 futamával maratoni hosszúságú, épp a felén túl, a 13. versenynél érkezett el hozzánk a Forma-1. A Hungaroring előtt a következő volt az állás: Verstappen három győzelemnél is nagyobb előnnyel vezetett a világbajnokságban, őt követte Norris és Leclerc. A konstruktőri versenyben is a Red Bull állt az élen, de ott már szorosabb a küzdelem a Ferrarival és a McLarennel.
Szokás szerint pénteken kezdődött az F1-es program két szabadedzéssel, betétfutamokkal, a Forma 2-vel és a Forma 3-mal is (ezek alacsonyabb osztályok, ahonnan sokszor a későbbi F1-es pilótákat nevelik ki). Szombaton délelőtt tartották a harmadik szabadedzést, délután pedig az időmérőt, ahol ketten is csúnyán odacsapták autójukat: Pérez a Red Bullt, Cunoda a Visa RB-t. Az időmérőt Norris nyerte csapattársa, az ausztrál Piastri előtt, tehát a két McLaren került az első sorba, Verstappen a 3. helyen zárt.
A versenyen Piastri került előre a rajtnál, majd egy furcsának ható döntés után Norris kapta a jobb stratégiát és ezzel az élre került (megbeszélték, hogy azt részesítik előnyben, aki az elején megszerzi a jobb pozíciót, de most mégis az akkor másodikként haladó Norrist hívták hamarabb a boxba, mivel a csapat szerint Hamilton elévágással fenyegette). Norris a végén hosszas unszolásra csak elengedte csapattársát, aki így első futamgyőzelmének örülhetett a Magyar Nagydíjon. A szurkolók és a szakértők egy része szerint is ellentmondásos volt ez a helycsere. Verstappen a 3. helyért csatázott Hamiltonnal, de túlcsúszott egy előzési kísérletnél és összeütközött a brit pilótával. Végül egyikük se esett ki, de a versenybaleset után a holland csak 5.-ként futott be, Hamilton ellenben megszerezte 200. dobogós helyét. Így Norris kicsit faragott a hátrányából az összetettben, a McLaren pedig megelőzte a Ferrarit a konstruktőrök között.
Saját szemszögből
Kiskori álmom vált valóra azzal, hogy kijutottam egy futamra, ugyanis van valami megmagyarázhatatlan vonzódásom a Forma-1-hez. Régen, amikor a versenyeket adták a tévében, testvéremmel és unokatestvéremmel mindent eldobva rohantunk, hogy kedvenceinknek szurkolhassunk a képernyő előtt. Később, amikor az állami szektorban dolgoztam, többször kapott tiszteletjegyeket a munkahelyem, de mindig lemaradtam ezekről, ezért eddig megmaradt vágyálomnak a személyes F1-nézés (tegyük hozzá, hogy a csöppet sem olcsó belépők a meghirdetést követően szinte azonnal elfogynak).
Most viszont újságíróként lehetőségem nyílt több napot is eltölteni a Hungaroringen, már csütörtöktől, amikor megnyitják a boxutcát. Fogalmam sem volt, hogyan működik az újságírók akkreditálásának rendszere, így hát türelmetlenül vártam a megerősítésre. Egy facebookos Forma 1-es csoportból tudtam csak meg, hogy már aznap is ki lehet látogatni, így hát gyors telefonálás után, kalandba illően, egy óra alatt verekedtem át magamat kocsival a városon, hogy már aznap ott lehessek, és másnap be is számolhassak a helyszíni történésekről a Klubrádióban.
Másnap kipróbáltam a tömegközlekedést is; a HÉV a tömeghez képest elég ritkán indult, és természetesen már kora reggel heringparti volt rajta, így a többi megállóban várakozók számára képtelenségnek tűnt felszállni rá. A menetrend szerinti buszok (és az autók is) dugóban álltak, araszoltak, tehát, aki későn indult, biztosan nem ért ki a pályához időben. A hazajutás sem volt egyszerű, nekem a második napon például az egyik csapat szerelőinek köszönhetően sikerült megoldani. Ráadásul rekordhőség volt egész hétvégén, a nézőtéren sok helyen hatalmas porral, amit az időmérőre az eső mosott el kissé, de ennek a pilóták közül vélhetően csak az esőmenők örültek.
Meglepődtem azon is, hogy a pályán kívül folyamatos parti volt, az emberek énekeltek, táncoltak, sőt még felfújható medencékben is buliztak páran. A környéken sokan sátraztak, láthatóan egy családon belül is különböző versenyzőknek és csapatoknak szurkolva, vidáman és teljes békében.
Hatalmas élmény volt gyermekkorom kedvenceivel is találkozni, ugyanis több pilóta az aktív versenyzés befejése után az autósport világának közelében maradt, mint Montoya, Villeneuve és még Coulthard is, akiért, bár nem rajongtam annak idején, mostanra Schumacher-szurkolóként is megbékéltem vele az ominózus „lámpalekapcsolási” eset után. A legnagyobb élményeim egyike, hogy a napokban coming outoló, tinikori kedvencemmel, Ralf Schumacherrel is sikerült pár szót váltanom (nem mellesleg, a Schumacher családból a most épp a Mercedes tartalékpilótájaként tevékenykedő Michael fia, Mick is jelen volt, és vele is találkoztam). Számomra szinte leírhatatlan, milyen érzéssel sétáltam végig a boxutcában, miközben közelről tapasztalhattam meg, hogyan készülnek a verseny előtt vagy után a csapatok.
Eszembe is jutott, hogy nem véletlenül hívják az F1-et száguldó cirkusznak, hiszen sok mindenki jelen volt, aki számít a hazai és nemzetközi sztáréletben, Brad Pitt is a helyszínen forgatta új moziját. Viszont kijöttek olyan emberek is, akik jó eséllyel korábban sosem láttak egyetlen futamot sem, sőt, sokan a VIP-páholyban most is csak tévén keresztül figyelték az eseményeket. Az egy négyzetméterre jutó influenszerek és celebek száma jócskán meghaladta a normális szintet, elég sokat zargatták a pilótákat akkor is, amikor épp szabadedzésre vagy a versenyre rohantak. Volt egy apuka, aki már jóformán a századik relikvia aláírására küldte oda a kisfiát a pilótákhoz, vagy rohant még egyet fotózkodni a boxutcában. Valószínűleg ez nem magyar sajátosság, de azért számomra zavarónak hatott, és csodáltam a türelmet, amit egyes versenyzők feléjük tanúsítottak.
Rövid időre beleláthattam a versenyzők életébe, és bár sokak szemében irigylésre méltó a helyzetük, érzékelhető, hogy még sincs annyira könnyű dolguk. Nem csak a szoros ideosztás, a stressz, az edzések, az étkezési megszorítások, hanem az ilyen jellegű kötelező körök miatt sem.
El kell ismerni, személyesen körülbelül az első kerékcseréig követhető az állás, ennek ellenére szerintem mégis van az élő versenynek egy varázslatos hangulata, a versenyautók méltósággal dübörgő hangjáról, vagy a benzingőz illatáról nem is beszélve.
Meglepődtem azon, hogy a paddock szinte egy kisebb város, amit a szerelők pár nap alatt felépítenek, majd a futam végén lebontanak. (Egyébként a Ring nemsokára megújul, ugyanis a kiszolgáló épületek jó részét ledózerolják és rohamtempóban újraépítik a következő Magyar Nagydíjra.)
Minden versenynap végén, esténként a csapattagok közül többen kimentek, futottak, jógáztak a pályán, nekem pedig abban a szerencsés helyzetben volt részem, hogy görkorizhattam ott. Ilyenkor több pilóta sétálgatott, beszélgetett szerelőivel, például az időmérő előtti este görkorcsolyázás után futottam össze a jókedvű és barátságos Hamiltonnal (akit ekkor kivételesen nem követett szokásos testőre), az időmérő utáni késő este pedig a magányosan sétáló Norrisszal, ő pár szóra meg is állt, és az egyik külföldi pályabiztosító még egy szuper közös képet is készített rólunk. Vasárnap pedig az Alpine-osok voltak olyan kedvesek, hogy amikor mellettük elsétáltam és egy pillanatra megálltam megcsodálni, kezembe adták Ocon egyedi, Herendi-mintás sisakját. A francia pilóta ezzel a 2021-es, eddigi egyetlen győzelméről emlékezett meg.
Személyes tapasztalatom szerint az előzetes híresztelésekkel szemben tehát kedvesek, közvetlenek a pilóták. És a szerelők, csapattagok is, többükkel beszélgettem, páran be is hívtak főhadiszállásukra, a közösségi médiában igen felkapott, már szinte sztárnak számító Red Bull-os szerelővel, Calum Nicolasszal is sikerült rövid eszmecserét folytatnom.
A díjátadón a tavalyival ellentétben nem tört egyetlen Herendi porcelán sem. Úgy tűnik, Norris, aki most is felállhatott a dobogóra, ezúttal jobban vigyázott a trófeákra. Bár a versenyt követő interjúk előtt elég feszültnek tűnt, még akkor is, amikor Hamiltonnal kettesben beszélgetett.
A verseny végét követően még elmentem megnézni, hogyan ünnepel a McLaren-csapat, összegyűlt mindenki és hatalmas győzelmi bulit csaptak Piastri tiszteletére, majd alig, hogy véget ért az ünneplés, már jöttek is sorban a kamionok és rögtön indultak a bontási munkálatok.
Számomra ez a pár nap felejthetetlen, életre szóló élmény marad, bár egy ilyen esemény végén van némi szomorúság abban, hogy ilyen hamar eltelt, és ismét egy évet várni kell, hogy hazánkban is láthassuk kedvenceinket, akik a következő hétvégén már a belgiumi Spában koptatják az aszfaltot, na meg a gumikat.
