A kengyelfutó gyalogkakukktól egy németalföldi fácánig
28/11/2020 10:24
| Szerző: Timár Ágnes/Klubrádió
A Galaxis kalauz 113. epizódja egy évfordulóval indult. 1867. november 25-én szabadalmaztatta Alfred Nobel a dinamitot, amit 1866-ban a németországi Krümmelben talált fel.
A műsorból kiderült, hogy Alfred Bernhard Nobel családja eredetileg Angliából származott és Nobeliusnak hívták őket, de a 18. század elejétől már Svédországban éltek. Alfred Nobel először Oroszországban tanult, majd Párizsban, ahol felkeltette figyelmét a nitroglicerin. A fejébe vette, hogy olyan formát ad neki, amivel biztonságosan szállítható lesz. Svédországba visszatérve kísérletezni kezdett, és hamar rájött, hogy a nitroglicerin és a kovaföld összekeverésével tud rudakká alakítható anyagot létrehozni.
Ebből lett a dinamit, amit túlnyomó részben a bányászatban, kőzetfejtésre használnak, de az építőipar is alkalmazza. Tudományosan és gazdaságilag is mérföldkőnek számít. És persze tudjuk, abból lesz fegyver, amit annak használnak. De hogy mennyire csökkent egy időben a veszélyforrás jellege a köztudatban, az is bizonyítja, hogy nem egy klasszikus rajzfilmben viccforrásként szerepelt. Hogy miért tűnt el az animáció világából, nem mellesleg a vas üllővel együtt, amit például a préri farkas dobált bip-bippel köszönő, villámgyors ellenfelére, erről beszélgettünk az első interjúban. Gelley Bálint animációs filmrendező és producer elmondta, gyerekként ő is szerette a Tom és Jerry meséket, és természetesnek vette az azokban megjelenő esetleges erőszakot, de megérti, ha ma egy szülő már nem akar ilyen jeleneteket látni egy gyerekmesében. Ő a saját filmjeiben, tette hozzá, ösztönösen kerüli az ezekhez hasonló képi megoldásokat, és inkább a párbeszéd alapú humorra szeret építeni.
Az interjúban arról is szó volt, kérdéses, hogy a filmen látott erőszak milyen hatással lehet a nézőkre. A következőkben így erre kerestük választ. De tovább mentünk, szó volt a vizuális ingerek motiváló erejéről. Például arról, hogy miért érzünk éhséget, ha valaki előttünk jóízűen falatozik, még akkor is, ha épp jóllakottak vagyunk. Forgács Attila gasztropszichológussal beszélgettünk az evés lélektanáról. A Budapesti Corvinus Egyetem docense elmondta, épp annyira jelen van az emberi viselkedésben az új iránti vágy, mint az attól való félelem, és nincs ez másként az ételekhez való viszonyunkban sem. Ennek általában evolúciós oka van, tette hozzá, de vannak evéssel kapcsolatos jelenségek, amelyek személyes élményekből, érzelmekből fakadnak.
A beszélgetésből az is kiderült, hogy a jó ételfotó meghozhatja az étvágyat, hiszen nem csupán az éhség a döntő, ha evésről van szó. Egy hasonló témájú festmény esetében azonban, ha látványától csupán megéhezünk, feltehetően nem érte el a célját a művész. Merthogy a csendélettel az esetek többségében az alkotónak nem csupán annyi a célja, hogy hűen ábrázoljon virágokat vagy ételeket. Készman József művészettörténésszel beszélgettünk a folytatásban arról, hogy milyen céljai lehetnek még a művésznek. A kurátor elmondta, egy tál alma az esetek többségében több, mint egy tál alma, de a csendélet funkciója sok mindentől függhet. Befolyásolhatja a művész, és annak éppen aktuális korszaka, valamint az adott művészettörténeti kor, amelyben alkot. Készman József elmondta, ahogy rengeteg különböző üzenetet rejthet a témaválasztás, úgy az sem egyértelmű, hogy a csendélet vajon valóban az életet ábrázolja-e, vagy inkább az elmúlást.
A műsorból kiderült, hogy ez kultúránként is eltérő, ahogy arra az adott nyelv is utal. Míg a magyarhoz hasonlóan csendéletet mond az angol (Still Life) és a német is (Stillleben), addig portugálul Natureza Morta, és a francia nyelvben is Nature Morte, vagyis halott természetnek lehet fordítani a fent említett művészeti ágat.
A műsort a fenti lejátszóra kattintva hallgatja meg. Kiemelt kép: Pixabay.
Galaxis kalauz
2020.11. 25.
Műsorvezető: Timár Ágnes
