A vers nem csak a felnőtteké
9/12/2024 14:29
| Szerző: Klubrádió
Egy aránytalanul hosszúkezű és hosszúlábú kamaszfiút képzeltem el tálcával a kezében. Rajta tarhonya és maradék piskóta csokiöntettel. Bogi meg úgy jelent meg a szemeim előtt, mint az Igazából szerelemben a Mariah Carey karácsonyi dalát éneklő tündöklően menő kislány. Bogival ugyan nem találkoztam, de a tálcáját vivő fiúval igen.
JACSÓ KRISTÓF NATANIEL:
AKKOR SZERETEM A SULIMENZÁT
Akkor szeretem a sulimenzát,
ha Bogi ül mellettem.
Amikor együtt esszük a pörit,
az olyan romantikus.
Evés közben könyvekről beszélgetünk,
vicceket mesélünk és jókat nevetünk.
Mindig hozom neki a tálcáját, ha kéri,
mert tavaly eltörte a karját,
és azóta nagyon kell rá vigyázni.
És különben is így látja, hogy milyen erős
és ügyes vagyok.
Bogi a legszebb lány,
a legokosabb és a legkedvesebb az
osztályban.
Ha az ebédlőben Bogi ül mellettem,
még akkor is megeszem az ebédet,
ha egyáltalán nem vagyok éhes
Még csak kilencéves lesz. Öltönyben volt, nem volt hosszú lába és keze, se pattanása, zavart, kamaszos tekintete meg pláne nem. Bátor volt és szépen beszélt. Mégis kicsúszott a számon, hogy nahát, sokkal idősebbnek gondoltalak a versed alapján. Könyvtárba jár, krimit és scifit olvas és azt mondja, sokkal könnyebb versben szerelmet vallani mint szóban. Ekkor megint kicsúszott a számon, hogy én nagyon irigylem Bogit. Mindig olyan múzsa akartam lenni, mint ő. Ez nagyon menő szerintem. Ahogy az is, hogy itt van ez fiú, aki még 9 sincs, de már tudja, hogy a lányokra vigyázni kell, hogy el ne törjék a karjukat megint. Hogy a pöri igenis lehet romantikus. Hogy egy lánnyal könyvekről is lehet beszélgetni, az a fiú pedig erős, aki két tálcát is elbír. És azt is tudja, hogy a legszebb és legokosabb lányokért megéri megenni az ebédet a menzán, még akkor is, ha nem éhes az ember.
Miről és kinek szólnak a gyerekköltők versei? Mikor mutatkozik meg egyértelműen egy gyereknél az írótehetség? Mi foglalkoztatja ma a verselő gyerekeket és kihez szólnak a verseikben? Jacsó Kristóf, Réthelyi Zsófia és Kelle Nóra fiatal költők szüleikkel látogattak el hozzánk, Hajnal Évával, a Litera-Túra főszerkesztőjével a gyerekek írói tehetséggondozásáról beszélgettünk, Klement Tamás, tudomány-, költészet és írás rajongó ifjú író, költő is vendégünk volt az Ötösben.
2024.12.04. 10.00
Riporter: Szalai Kriszta, Epres Attila