A "Xi-conomics" hibái lehetőséget adnak a Nyugatnak a függetlenedésre?

A Foreign Affairs című amerikai külpolitikai folyóirat honlapján a minap jelent meg Adam S. Posen terjedelmes elemzése arról, hogy leáldozott a kínai gazdasági csodának, és hogy Peking nehézségei lehetőségeket nyitnak Washington előtt. Talán véletlen, talán inkább mégsem az, a Politico című amerikai hírportál európai kiadásának weboldalán tegnap sokáig az a cikk volt a vezető anyag, amely szerint Kína nem is annyira erős, mint azt a Nyugat gondolhatja, és hogy miközben Hszi Csin-ping gazdaságpolitikája egyre kevésbé meggyőző a nyugati vállalatok szemében, lassan a politikusok is kezdenek felébredni. Az amerikai médiában a jelek szerint tehát olyan irányzat bontakozik ki, hogy megpróbálnak mintegy lelket verni az eddig megállíthatatlannak látszó globális kínai nyomulás miatt aggódó közvéleménybe, illetve döntéselőkészítőkbe.

A Foreign Affairs szerint a gondok az idei második negyedév végén jelentkeztek: Kínában lefelé tartó pályára került a növekedés üteme. A gondok súlyát jelzi, hogy a korábbi szint töredékére csökkent mind a tartós fogyasztási cikkek vásárlása, mind a magánszektor befektetési rátája, miközben szárnyalni kezdett a háztartások megtakarítási szintje. Ezek a trendek azt tükrözik, hogy növekszik az aggodalom a javakhoz való hozzájutás megnehezülésétől, és előtérbe kerül a rövid távú likviditás szempontja a befektetések rovására. Az Egyesült Államokban és másutt az említett mutatók a COVID-világjárvány után visszaálltak a korábbi szintre, Kínában azonban nem.

Az autoriter rezsimekben a gazdasági fejlődés előre kiszámítható minta szerint alakul – olvasható az eszmefuttatásban. A növekedési szakaszban a rendszer engedi, hogy a politikához alkalmazkodó vállalkozások virágozzanak, és ezt bőkezű közadományokból fedezik. De amint a rezsim biztosította támogatottságát, egyre önkényesebb módon kezd beavatkozni a gazdaságba. A bizonytalanságból fakadó félelem miatt a háztartások és a kisvállalkozások előnyben részesítik a pénzbeli megtakarításokat a befektetésekkel szemben, ennek következtében pedig a gazdasági növekedés hanyatlásnak indul.

Teng Hsziao-ping a hetvenes évek végén indította el a reform és nyitás gazdaságpolitikáját, és attól fogva a Kínai Kommunista Párt vezetése tudatosan tartózkodott a magánszektorba való beavatkozástól. Hszi Csin-ping alatt azonban, különösképpen a világjárvány kezdetét követően a párt autoriter módszerekre tért át – magyarázza a változásokat a Foreign Affairs.

A Politico hasonló gazdasági indikátorokra hivatkozik, kiegészítve például azzal, hogy Kínában kockázatos szintre emelkedett a munkanélküliségi ráta a fiatalok körében, ami értelemszerűen szintén a perspektívahiány egyik fokmérője.

A portál azt emeli ki Hszi Csin-ping gazdaságpolitikájának – új szóleleménnyel a Xi-conomicsnak – az elemei közül, hogy erősen preferálja az állami szektort, és a magánszférán belül a technológiai óriásvallalatokkal szemben lépett fel a legradikálisabb módon, holott általános vélekedés szerint éppen ezen a területen a legjobbak Kína versenyesélyei.

A cikk nagy figyelmet szentel annak a kérdésnek, hogy milyen hatással lehetnek a kínai gazdasági gondok a világ többi részére. Kiemeli, hogy Európának jórészt sikerült ugyan megszabadulnia az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függéstől, ám továbbra is ráutalt Kínára olyan létfontosságú nyersanyagok beszerzését illetően, amik az úgynevezett zöld átálláshoz nélkülözhetetlen akkumulátorok előállításához szükségesek.

A Politico megjegyzi, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, illetve Joe Biden amerikai elnök mostanában újra és újra hangsúlyozza a Kínával kapcsolatos gazdasági kockázatmentesítés – divatossá vált angol szóval: derisking – fontosságát. A kínai gazdaságtól való túlságosan erős függés réme immár Olaf Scholz német kancellárt is kísérti, holott őt tartják Európában a leginkább galambtermészetűnek a Pekinggel szemben követett politikai irányvonal szempontjából. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök éppen arra készül, hogy kivonja országát a kínai Selyemút infrastruktúra-projektből. Az elmúlt hetekben Emmanuel Macron francia elnök kormányzata is kritikusabb hangot kezdett megütni Kínával szemben.

Látva mindezt, a pekingi kormányzat újabban igyekszik kevéssé fagyos magatartást tanúsítani a Nyugat iránt, és ez vonatkozik az ősrivális Washingtonhoz való viszonyulásra is. Az elmúlt hónapokban több amerikai tisztségviselő – köztük Antony Blinken külügy- és Janet Yellen pénzügyminiszter is járt Kínában, valamint – egy név nélkül idézett diplomata szerint – EU-kínai csúcstalálkozót is tervbe vettek.

Miért nem képes megállítani Svédország és Dánia a Korán-égetéseket? – tette fel a kérdést elemzésében a Bloomberg, amit a Washington Post is átvett. A svéd bűnüldöző szervek ugyan megpróbálták elejét venni az ilyen akcióknak, mondván, azok növelik a terrorveszélyt, ezt az érvelést azonban a bíróságok lesöpörték, arra hivatkozva, hogy minden tiltakozó akció megengedett mindaddig, amíg nem veszélyeztetik közvetlenül és azonnali jelleggel a közbiztonságot. A dán rendőrséget hasonló módon azok a jogi előírások tartják vissza, amelyek csak az erőszak közvetlen veszélye esetén engednék a beavatkozást. Más országokban ezt a jogi szempontot ellensúlyozza a vallási gyűlölet szításának tilalma – például Angliában és Walesben -, illetve a vallási jelképek meggyalázásának a tilalma – egyebek közt Németországban, Olaszországban, Lengyelországban vagy éppen Finnországban.

A lapszemlét a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. Címlapi kép: Zászlófelvonás a Kínai Kommunista Párt, a KKP megalapításának 100. évfordulóján rendezett ünnepségen a pekingi Tienanmen téren 2021. július 1-jén. MTI/EPA/Hszinhua