Aki csokival nyugtatta a megilletődött történészt – Göncz Árpádra emlékezünk

Műsorvezetőnk, Dési János azzal kezdte a beszélgetést, hogy az 1990 és 2000 között a köztársasági elnöki tisztséget betöltő Göncz Árpádhoz kapcsolódó történetek a szeretetről és a tiszteletről szólnak, pedig Magyarországon a politikusokat bár imádni adott esetben szokás, szeretni kevésbé.

Göncz Kinga szerint kivételes pillanata volt az a magyar történelemnek, amikor édesapja egyáltalán köztársasági elnök lehetett, mert ma már úgymond „profi” politikusok vannak, akik fiatalon kezdik ezt a szakmát. Hangsúlyozta: őt a hatalom szele soha meg nem csapta 68 évig (amikor elnökké választották), viszont nagyon világos, de elég kevéssé elismert értékrendje volt, ebből következett a börtön, a majdnem halálos ítélet, és ilyen életút után az ember egészen másként viszonyul ahhoz, ha cselekvési teret kap.

Rainer M. János úgy vélte, a rendszerváltás, ez a 30 évvel ezelőtti esemény még félúton van a jelen és a történelmi múlt között. Biztos benne, hogy elfoglalja a méltó helyét a közgondolkodásban, azzal együtt, hogy mostanában főleg kormányzati oldalról sokan vitatják a jelentőségét, lefitymáló, rosszindulatú értékeléseket lehet olvasni róla. A 20. század szűkölködött pozitív, felemeléő fordulatokban, 1989-90 viszont ilyen fordulat volt, és talán Göncz Árpád máig ható kisugárzásának titka, hogy egybevágott ennek a folyamatnak a legpozitívabb oldala az ő személyiségének hitelességével. Mindig azt kereste az 1956-os forradalmon át a demokratikus ellenzékig, mik a közösségi cselekvés lehetőségei, hogyan haladhatnak előre a demokrácia útján egyes csoportok vagy maga a társadalom. Az értékalapú politizálás ma hiánycikk, lámpással kell keresni az ilyen embereket – tette hozzá.

Szóba került, hogy Kim Deszun (Dae Soon Kim), egy fiatal dél-koreai történész, politológus, aki Glasgow-ban végzett, életrajzot írt Göncz Árpádról, és ez a munkája angolul és magyarul is megjelent. A történész ehhez megtanult magyarul, rengeteg emberrel beszélt, és alaposan feldolgozta a témát külső szemmel. Dési János ehhez kapcsolódóan megjegyezte: amikor Kim Deszun személyesen találkozott Göncz Árpáddal, idegességében hirtelen nem tudott megszólalni, hiszen köztársasági elnökökkel ritkán beszélt. Ezért az akkor már nem hivatalban lévő államfő rendelt neki egy kávét és adott egy csokit, amivel megnyugtatta.

Arra a kérdésre, hogy Göncz Árpád „megkomponáltak” voltak-e az ilyen szívélyes, kedves gesztusai, Rainer M. János azt mondta: dehogy volt ez szerep, ő egyszerűen ilyen volt. Ezért lehet a halála miatti szomorúság, a hiánya mellett is a legjobb szívvel és derűvel emlékezni rá. Mélyen átérezte a köztársasági elnöki szerep felelősségét, nagyon is fontosnak tartotta, hogy a politikai értékeinek érvényt szerezzen, de az maradt, aki: közvetlen volt, hiányzott belőle a merevség és a tekintély elvárása.

Ez a hozzáállás teljesen hiteles volt, a lényéből következett – tette hozzá Göncz Kinga. Felidézte, édesapjának nagyon jó humora volt, saját magán is tudott nevetni, és kívülről nézte a szerepét, távolságtartással viszonyult hozzá. Apolitikusságról szó sem volt az esetében, már huszonévesen, frissen végzett jogászként a kisgazdapárti Kovács Béla (a Szovjetunióba hurcolt földművelésügyi miniszter) titkára volt. Úgy látta, esélyhez jutott a rendszerváltás után, hogy mindazt, amit gondolt a közjóról, át lehessen ültetni a gyakorlatba. Nagyon tudott az emberekre figyelni, igazán érdekelték, és talán ezt is lehetett érezni.

A II. kerületi önkormányzat késő délután megemlékezést tart a Vérhalom téren, ahol a Göncz házaspár lakott.

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. Címlapi kép: Fortepan