Amikor Pintér a „bezzeg”, mert legalább odament – Gergely Zsófia jegyzete

Már két nap eltelt, többé nem tragikus mementó a Duna, egyben a városunk közepén a Hableány, mégis tagadhatatlanul erről szól ez a hét. Még keresik az áldozatokat, még vizsgálják a roncsot, elég felmenni a közösségi oldalra, látszik, hogy végképp 10 millió hajózási szakértő országa lettünk, a politika és a foci mellett lett még valami, amihez mindenki ért…

Nem tetézném a sok kért, de még inkább kéretlen bölcsességet, egy abszolút személyes megfigyelésemet osztanám meg Önökkel, ha már a Margitszigeten a valódi munkát végző emberek bázisába szó szerint sikerült belefutnom. Ugyanis a mentésre létrehozott ideiglenes táboruk miatt a sziget futókörének egy részét is le kellett zárni, így a kutyámmal szükségszerűen ott trappoltunk el.

Mindezt Pünkösd hétfőn, alig múlt 6 óra, az ilyenkor wellnessbe’ befizető honfitársaknak még meg sem terítették a letarolandó svédasztalt, de a többiek többsége is valószínűleg még aludt a mindig rövidnek tűnő hosszú hétvége utolsó napján. A Margitszigeten viszont már mindenki talpon volt, készülődtek az újabb napra, rendőrök, búvárok, mentők és egy tűzszerész autó körül is nyüzsgés volt. Jövés-menés, pakolás, gyülekezés. Munka.

Ez ugrott be, amikor egy nappal később kiemelték hullámsírjából a Hableányt, és egy rendőrségi hajó orrában feltűnt Pintér Sándor belügyminiszter, akit odavittek parolázni a vízen megfeszítve dolgozók közé. A rossz májam nyilván konstatálta, hogy persze, amikor már sikeresen kiemelték, már kihozták az áldozatok holttestét, amikor már biztos volt, hogy a jóslások ellenére kibírja, sikerül, nem szakad darabokra.

De Pintér legalább odament. Mert ahogy egy Dél-Koreában élő magyar is mesélte, hogy az ázsiai országban élőknek is feltűnt, hogy Orbán Viktort nem látják. Nem látják, ahogy az ilyen szerencsétlenségeknél szokásos módon mondjuk bemegy a kórházban a túlélőkhöz. Vagy a mentésen megfeszítve dolgozókhoz. És nem értik, miért a dél-koreai kormányfőnek kell felhívnia, miért nem ő veszi fel a telefont – vagyis a kapcsolatot.

Még tanultam is az egyetemen, hogy ezek a tipikus hírt generáló, célzatos pszeudó események – és egyben gesztusok. Üzenetet hordoznak, ezt Orbán pontosan tudja, hiszen naponta alkalmazza is ezeket. Láttuk, ahogy árvíz idején gumicsizmában bohóckodva megy vizet nézni, vagy pár hete az EP-kampányban Salvinivel megtekintik a határkerítés őrtornyait. De a leuralt parlamentből szabad szemmel is látható tragédia helyszínét kihagyta. De tudjuk, egy gesztus hiánya is üzenet. Nem jó, de mindenképpen tanulságos.

Gergely Zsófia jegyzete a 2019. június 13-i Esti gyorsban hangzott el, a fenti lejátszás ikonra kattintva meg is hallgatható.