Balatonföldvári civilek: "Ahogy a debreceniek, mi is elmegyünk a falig"
31/01/2023 14:33
| Szerző: Klubrádió/Vikár Anna
Valami vagy kikötő vagy strand, de Balatonföldváron a kikötő kiépítését mégis megpróbálják strandfejlesztésnek eladni. A bíróság szerint ez szembe megy a helyi építési szabályzattal, de a kormányhivatal felülbírálta a döntést. A civilek viszont azt szeretnék, ha 40 ezer strandlátogató érdeke nem szorulna háttérbe a gazdag fideszes elittel szemben - mondta Herényi Károly, a Mosolygó Balatonföldvár Egyesület elnöke a Reggeli gyorsban.
Az érintett balatonföldvári strand partszakasza 250-300 méter, az egymilliárd forintnyi állami pénzzel megtámogatott beruházás keretében pedig egymástól 100 méterre két, 300 méter hosszan a vízbe nyúló móló épülne. A kettő között értelemszerűen hajók fognak közlekedni. Egy BM rendelet kimondja, hogy kikötők 100 méteres körzetében tilos fürdőzni – vagyis gyakorlatilag a strandból nem marad semmi – magyarázta Herényi Károly.
Semmiféle környezetvédelmi hatástanulmányt nem készítettek, a helyi civilek pedig hiába hívták fel a figyelmet, hogy egy hasonló, balatonfenyvesi építkezés miatt a szomszédos, kilométerekkel odébb található máriafürdői strand is használhatatlanná vált.
Nem vizsgálták meg, hogyan hat majd az áramlásra a beruházás, így "kotortathatja majd a tulajdonos a lerakódó iszapot" – mondta Herényi.
A helyi építési szabályzat egyébként kimondja, hogy a strandok területe és funkciója nem változtatható meg. A jegyző a bíróságon azzal próbált érvelni, hogy nem is változna meg a funkció – a bíró ezt elutasította, szerinte világos, hogy valami vagy strand vagy kikötő.
"A joghierarchia figyelmen kívül hagyása", hogy a kormányhivatal novemberben a jegyző nyilatkozatára hivatkozva arra jutott, hogy a beruházás nem megy szembe a helyi építési szabályzattal – mondta Herényi.
„Nem akarjuk, hogy 40 ezer strandlátogató érdekei háttérbe szoruljanak, mert van 160 gazdag ember, meg egy még gazdagabb tulajdonos, aki évi több százmilliós haszon reményében megépíti ezt a kikötőt. Elmegyünk a falig, ugyanúgy ahogy a debreceniek elmennek a falig azért, hogy ne legyen akkumulátorgyár” - hangsúlyozta Herényi.
A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. Címlapi kép: Az eredeti balatonföldvári kikötő részlete, több mint 400 férőhelyes. MTI/ Varga György
2023.01.31., kedd 8:48
Riporter: Para-Kovács Imre