Bibó, a keresztény
16/01/2022 12:09
| Szerző: Klubrádió
Hogyan jutott el Bibó István, a tudományosság és erkölcsi feddhetetlenség mintaképe a kulturális antiszemitizmustól odáig, hogy üldözött zsidókat mentett?
Bibó művei nagyon egyértelműen perelnek hazánk mai irányával, a totális állam felé való meneteléssel, mert ő a keresztény erőszakmentességtől eljutott a nyugati demokráciák igenléséig. Ez a reformátusok főideológusától, sőt Horthy papjának a vejétől (Ravasz László volt Bibó apósa) jelentős teljesítmény, és talán remélhetően aktuálisabb is, mint az a másik két dolog, amiről közismert.
Először 1989-ben rendezhettek olyan konferenciát, mely Bibó életművéről szólt. Ezen hangzott el az a gondolat Kende Péter részéről, hogy Bibót sokféleképpen meghatározták már a magyar politikatörténetben, de gondolatrendszerében a kereszténység a legfontosabb elem, mert nála a humánum és a kereszténység szinonimák.
A Tűréshatárban Szunyogh Szabolcs vendége Csepregi András Bibó-kutató teológus volt, a Fasori Gimnázium lelkész-tanára.
2022. január 10. hétfő 19:00
Szerkesztő-műsorvezető: Szunyogh Szabolcs