Bibó, a keresztény

Bibó István nevéről az embernek általában két dolog jut az eszébe, az egyik a nevezetes tanulmánya az "A zsidókérdés Magyarországon 1944 után", a másik pedig, hogy november negyedikén reggel, miközben a szovjet katonák ide-oda mászkálnak körülötte, ő a Nagy Imre kormány államminisztereként magányosan üldögél a Parlament épületében és kiáltványát gépeli arról, hogy a közüzemi dolgozók ne vegyenek részt az általános sztrájkban – amit viszont senki nem hirdetett meg és nem is lett.

Bibó művei nagyon egyértelműen perelnek hazánk mai irányával, a totális állam felé való meneteléssel, mert ő a keresztény erőszakmentességtől eljutott a nyugati demokráciák igenléséig. Ez a reformátusok főideológusától, sőt Horthy papjának a vejétől (Ravasz László volt Bibó apósa) jelentős teljesítmény, és talán remélhetően aktuálisabb is, mint az a másik két dolog, amiről közismert.

Először 1989-ben rendezhettek olyan konferenciát, mely Bibó életművéről szólt. Ezen hangzott el az a gondolat Kende Péter részéről, hogy Bibót sokféleképpen meghatározták már a magyar politikatörténetben, de gondolatrendszerében a kereszténység a legfontosabb elem, mert nála a humánum és a kereszténység szinonimák.

A Tűréshatárban Szunyogh Szabolcs vendége Csepregi András Bibó-kutató teológus volt, a Fasori Gimnázium lelkész-tanára.