Csurka szelleme itt köröz felettünk – Dési János jegyzete

2001. szeptember 11-én, akik akkor már tudatunknál voltunk, valamennyien a képernyőre meredve figyeltük azt a döbbenetet, ami akkor az Egyesült Államokban történt. Azokat a sorokat, amelyeket most idézek fel, úgy írtam akkori lapomba, hogy még égett, füstölgött minden. Alig pár órával jártunk a gyilkosságsorozat után. Nemcsak az áldozatokra emlékezve idézem mindezt fel, hanem azért is, mert az Orbán-rendszer eltávolodása az Egyesült Államoktól és a műveltebb világtól már itt elkezdődött, amikor nem volt hajlandó elítélni egy parlamenti politikus szavait. Csurka Istvánról van szó, akinek nyilaskás szelleme mára rátelepedett az orbáni világra. De mindez nem itt kezdődött.

"A gyász és a döbbenet uralja a képernyőket. A sorra megszólaló politikusok, keresve a szavakat, próbálják kifejezni együttérzésüket az áldozatokkal. Ami sajnos a halottakon már nem segít – ám az ember többek között attól is ember, hogy részvéttel van az elhunytak iránt. Ha politikus, attól is politikus, hogy megérzi, akadnak olyan tragikus történelmi pillanatok, amikor nincs helye semmi másnak, csak az együttérzésnek, a segíteni akarásnak. Természetesen elemezni kell a történteket, szükséges felelősöket keresni. Legalább megpróbálni megérteni, mi vihet rá másokat arra, hogy annyira gyűlöljenek rendszereket, eszméket, világrendeket, hogy saját életük árán képesek legyenek ártatlanok tízezreit is meggyilkolni. Mindez, mondom, fontos a maga idején. Ám ha valaki – miközben a tévétudósítások élő adásaiban éppen emberek pusztulnak el nyomorultul a szemünk láttára – arról beszél, hogy „a felelősséget természetesen az amerikai globális politikának is viselnie kell, mert mindez nem ártatlanul érte az Egyesült Államokat”, akkor az nem egyszerűen politikai hibát követ el, hanem bűnt vét. Bűnt az emberiség ellen, bűnt a józan ész, az érzések ellen. S aki mindezt kijelentette, nem az iraki diktátor, nem valamelyik fanatikus vallási vezető. A magyar parlament demokratikusan megválasztott tagja, egykor szebb napokat megért drámaíró, feltételezhetően tisztes családapa, unokáit szerető nagyapa. Bizonyos Csurka István. Aki pontosan tudja, hogy az a könyvelő, aki bent égett a toronyházban, az a tűzoltó, aki miközben másokat mentett, halt meg a rázúduló törmelékektől, semmiről sem tehet. Nem az „Egyesült Államokat érte ártatlanul” a támadás, hanem embertársaink ezreit gyilkolták meg, kíméletlenül, kegyetlenül, esélyt sem adva nekik a védekezésre. Nem kell szeretni a globalizmust, lehet gyűlölni az Egyesült Államokat – ki-ki magát minősíti az efféle sommás vélekedésekkel. (Hiszen hány, de hányféle Amerika van.) De akadnak pillanatok, amikor, különösen a közélet szereplőinek, minden szavukat kétszer meg kell gondolniuk. Mert ebben a felfokozott érzelmi állapotban mást jelentenek a szavak. Aki azt mondja, hogy az „áldozatok”, vagy akár azok kormánya is, felelős a történtekért, miközben azoknak az áldozatoknak egy része a romok alatt haldokolva még a túlélésben reménykedik, az felmentést ad arra, amire nincs bocsánat, ahol nincs megértés. A tömeggyilkosság nem viszonylagos, sem itt, sem máshol. Azt csak elítélni lehet most - a többi majd később. A MIÉP-vezér szavaiból tehát az derül ki, nemcsak a náci gondolatok állnak közel eszmevilágához, hanem az általános emberi szabályokat éppúgy hajlandó sutba dobni, mint a Tízparancsolatot."

Eddig az egykori cikk. S Csurka szelleme ma megint itt köröz a fejünk felett.

Dési János jegyzete az Esti gyors 2023. szeptember 11-i adásában hangzott el. Kiemelt kép: Michael Foran / Wikimedia Commons