„Klubrádió
Reggeli gyors/Reggeli személy

„Egészen aljas, gyalázatos módon üzengetnek megmondóemberek a pápának”

8/06/2021 14:29

| Szerző: Klubrádió/szg

Gégény István, a Szemlélek magazin szerkesztője szerint pápábbnál pápább emberek (Bencsik Andrást meg is említette) üzengetnek az egyházfőnek, ami infatilis, tragikomédia, szomorújáték. Ami Ferenc pápa budapesti vizitje körül a közbeszéd felszínére került, az olyan, mint egy negatív selejtező, ahol az nyer, aki nagyobb butaságot tud kitenni az asztalra. Nézzenek tükörbe, mennyire keresztények: ide akarják hozni tűzön-vízen át a nem éppen kereszténybarát Kína Fudan Egyetemét, közben még ők támadják, kérik számon a pápát – vélekedett az újságíró.

2021. június 08. Reggeli személy / részlet, Gégény István (21.06.08.)
21:36
00:00

Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus budapesti záró szentmiséjén vesz részt, majd Szlovákiába utazik tovább. A lengyel sajtóban az jelent meg, hogy a pápa kifejezetten a magyar migrációs politika miatt nem kíván vezető politikusokkal találkozni. Bencsik András, a kormánypárti Demokrata főszerkesztője szerintFerenc pápa meg akarta alázni Magyarországot azzal, hogy csak három órás tartózkodást tervez hazánkban”. Azt is mondta: „Ferenc pápa keresztényellenes magatartást tanúsít, amivel rendkívül súlyos kárt okoz a keresztény világnak”. 

Nem politikusokról szól a kongresszus

Gégény István, a Szemlélek keresztény magazin lapigazgatója elmondta: nem klasszikus pápalátogatásról van szó. Magyarországon korábban kétszer járt katolikus egyházfő, mindkétszer II. János Pál, és mindkettő pápalátogatás volt, amikor kifejezetten az volt az esemény központi mozzanata, hogy ellátogatott különböző helyszínekre, találkozott különböző csoportokkal. Most teljesen másról van szó, szerveződik egy esemény, az említett eucharisztikus kongresszus, amelynek záróeseményére, a szentmisére érkezne a pápa a Hősök terére. 

 
Ferenc pápa
Pixabay
 

Ezzel együtt azt is mondta: lassan evidenciává érik, hogy mintha bizonyos politikai erők az eseményt és ezt a kísérőjelenségét, hogy jön-e a pápa, hány órára jön, és így tovább, politikai térbe akarják beleerőszakolni. Ez azért elszomorító katolikusként, mert ennek az eseménynek a középpontjában nem politikusok és még csak nem is a pápa áll, hanem az oltáriszentség és „a találkozás a velünk élő Jézus Krisztussal”.

Úgy fogalmazott: „alantas, egészen aljas, gyalázatos szavakkal” beszélnek bizonyos megmondóemberek, propagandisták az egyházfőről úgy, hogy nincsenek is tisztában a tényekkel. Gégény István nem olvasott hiteles forrásból olyat, hogy Ferenc pápa politikai okból, dafke ne találkozna Orbán Viktorral. Ezért talán jobb lenne önmérsékletet tanúsítania a sajtónak is. (A pápa egyébként többször találkozott a miniszterelnökkel, csak nem Magyarországon – jegyezte meg.)

Szerinte üdvözlendő, hogy ha a mindenkori kormányzat támogat egy ilyen világeseményt, csak az a rossz, ha cserébe benyújtja a számlát, és saját felhangokat tesz hozzá. Hozzátette: úgy véli, volna tennivalója a honi katolikus egyházi kommunikációnak is, hogy békére hívja és önmérsékletre szólítsa azokat, akik most liberálistól kommunistabaráton át már keresztényellenesig mindennek elmondják a pápát. Szólnia kellene valakinek, hogy uraim, itt túlléptek egy határt, de sajnos ezt nem hallja. Szerinte a média egy része próbál hergelni, és már olyanokat olvasni, hogy „Orbán Viktor jobban védi a keresztény Európát, mint a pápa”. Ezek nem konstruktív gondolatok. Ajándékként kellene kezelni, hogy ellátogat hozzánk a pápa – hangsúlyozta.

Szomorújáték, tragikomédia, pápánál pápább emberek

Azt mondta: ez az egész történet szomorújáték, némi malíciával tragikomédiának is nevezhetjük. Kicsit olyan a pápa kereszténységének méricskélése bizonyos médiumok megközelítésében, mint a Fudan-ügy. Lakmuszpapírt tesz az elfogulatlan szemlélő elé, hogy mennyire keresztény az a kormány, amely a Fudan esetében a jelentős népakarat ellenére akarja tűzön-vízen át idehozni a „nem a kereszténybarátságáról híres” Kína ideológiailag is megalapozott képzőhelyét magyar pénzből. Ezzel párhuzamba állította, hogy „elvileg örülnünk kellene, hogy jön a pápa, de mi vagyunk a nagy keresztény állam, és mi majd megmondjuk a pápának, támadjuk, számon kérjük”. Ha valaki komolyan venné a kereszténységét, a katolicizmusát, és vannak ilyenek a kormányzat környékén a megszólalók között, akkor ez egy tükör, aki belenéz, láthatja, mennyire áll szilárd alapon az ő kereszténysége. „Szerintem a választ nem is nekem kell kimondanom.”

Gégény István úgy fogalmazott: van egy kórus, a keresztény Magyarország kórusa, és ebből nem illik kiénekelni. Beer Miklós már nyugalmazott püspököt, aki gyakran megfogalmazta különvéleményét, a ’18-as választás előtt meglátogatták, hogy „fogja be a száját”. Kövér László házelnök pedig arról beszélt, hogy a papoknak, lelkészeknek arról kell meggyőzniük a híveket, hogy hova tegyék az ikszet, mert ők adják a támogatást (ami persze nem a kormány pénze, hanem az adófizetőké vagy az EU-é).

Sok intő jelet lát Magyarországon ebben a témában, szerinte érdemes lenne átgondolnia az egyházi vezetésnek, hogy mi éri meg és meddig hitelesek. Úgy látja, őszintén fel kellene vállalniuk a katolikusoknak az esendőségüket, és szerethetőbb lenne az egyház. Ferenc pápa népszerűségének az is a titka, hogy nem akar másnak látszani, mint amilyen, róla elhiszik, hogy nem bort iszik és vizet prédikál.

A Szemlélek szerkesztője úgy látja: a pápa nagyon helyesen teszi, hogy nem áll bele üzengetés-diplomáciába, mert ez méltatlan lenne a feladatához, ami néha ilyesmivel is jár, hogy „pápánál pápább” emberek üzengetnek neki a médiában. Bencsik András kimondottan azt érezte, hogy fel kell hívnia a pápa figyelmét valamire – jegyezte meg. Ezek infantilis és elszomorító jelenségek, és sok embernek kellene azt mondania, hogy állj!. Ami a közbeszédben most felszínre került, az olyan, mint egy negatív selejtező, az nyer, aki tud nagyobb butaságot és selejtet tud kitenni a közös asztalra – tette hozzá.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg. Címlapi kép: Zebra48bo / Wikimedia Commons

Reggeli gyors/Reggeli személy
2021. június 08., kedd 09:30
Műsorvezető: Dési János