Ez nem zsidó ügy – Dési János jegyzete

Akármilyen dermesztő is, a következő napokban is rengeteg rémisztő híradással, képpel fogunk majd találkozni Izrael felől. Ugyanis a „civilizáció”, a „demokrácia”, és a „sajtószabadság” fogalmai felül nem értelmezhető egy semmilyen civilizációs értékre nem tekintő, az emberi életekre fittyet hányó terrorszervezet.

A „hallgattassék meg a másik fél” fontos elvétől kezdve egy csomó nem működik. De hiszen éppen ez az egyik fő célja a terrornak, s ez nem most kezdődött, hogy te se maradhass meg a mi számunkra alapvető civilizációs értékeknél, ha úgy tetszik a Tízparancsolat szabta világban.

A dolgok fájdalmas értelmezésében sokat segíthet az, amit Frölich Róbert főrabbi mondott a minap a budapesti Dohány utcai zsinagógában rendezett szolidaritási istentiszteleten:

„Ez nem zsidó ügy, a terror, a gyűlölet, az aljasság háborút indított a civilizáció ellen”.

Amikor a jól felépített propaganda gépezet elénk dobálja a palesztin áldozatokról szóló – mert szükségképpen ők is vannak, lesznek nagy számban – képeit, ne felejtsük el, hogy ők bizony éppen úgy a Hamasz áldozatai, mint az Izraelben lefejezett csecsemők.

Amikor a Hamász terrorszervezet, amely Gázában élvezi a tömegek támogatását, még ha egy maffiarendszerű diktatúrában ez nehezen is értelmezhető, hosszú hónapok földalatti munkájával megtervezte a barbárok támadását, pontosan tudta, hogy erre kemény izraeli válaszcsapások érkeznek majd. Hiszen Izrael katonai ereje, felkészültsége, elszántsága jelentős.

Tudták, hogy sok-sok palesztin halott lesz, civilek, gyerekek még terhes anyák is – és úgy fest, hogy ez nemcsak hogy nem zavarja őket, hanem, kifejezetten cél.

Amikor civil intézmények, akár templomok, óvodák, kórházak alá, mellé, a lakóházakba és a többi telepítik a rakétakilövőket akkor egyrészt bízhatnak az izraeli emberiességben egy darabig, másrészt, ha ez már tarthatatlan, nekik az sem baj, mert propagandacélra ez talán még többet is ér, mint egy megvédett rakétakilövő.

Van egy válasz erre a semmilyen civilizációs gátat nem ismerő brutalitásra: Nincs más választásuk, az izraeli „elnyomás” alatt.

Nekik minden eszközt meg kell ragadniuk, mit számít az, hogy ki és hány áldozat marad a nyomában.

De hát ez is csak hazugság. Valóban, Gáza a nyomor és a reménytelenség helye százezrek számára. De lehetett volna ez másként is. Amikor az izraeliek kivonultak, volt virágzó mezőgazdaság – ma semmi nem maradt belőle. A dollármiliárdokból nem iskolák, üzemek, jóléti intézmények részesülték. Hanem abból, amit nem loptak el, fegyver és gyilkos eszköz lett.

Volt más választás. Hogyne lett volna. Nem idilli, nem paradicsomi, de élhető, amelyben nem halnak meg feleslegesen emberek egyik oldalon sem.

A Hamász az őrjöngő gyilkolást választotta – tudván, hogy ezzel palesztinok sorának halálát is okozza.

Mostanában sokat idézik Golda Meirt, de van egy előző mondata is ennek:

„Akkor lesz béke, ha az arabok jobban szeretik a saját gyerekeiket, mint amennyire minket gyűlölnek.”

Az előző mondat a maga tragikus paradoxonával így hangzik:

„Azt talán valahogy megbocsáthatjuk az araboknak, hogy megölték a gyerekeinket, de azt sohasem bocsáthatjuk meg, hogy arra kényszerítenek, hogy mi megöljük az ő gyerekeiket. Akkor lesz béke, ha az arabok jobban szeretik a saját gyerekeiket, mint amennyire minket gyűlölnek.”

Dési János jegyzete a Hetes Stúdió 2023. október 14-i adásában hangzott el.