Ha már nőnap, beszéljünk kicsit a nőkről

"A nő a tisztaság. A harmónia és a balansz. A nő az inspiráció és az ihlet. A bizalom és a hála. Aroma és illat, gyömbér és fahéj. A szóda és a víz, a pezsgés és a nyugalom." - ezek Palkovics László szép gondolatai, egyebek mellett ezek is szerepelnek a Fiatal Családosok Klubja által nőnapra megjelentetett kiadványban. De nem érdemes kihagyni Deutsch Tamás fő üzenetét sem, amely így szól: „a nőnap nem támadás az egyenjogúság ellen”. És Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettest is idézném: „Hálát adok a Jóistennek, hogy férfinak születtem” És még egy, nem bírom kihagyni, Latorcai Jánostól származik: „Ne hangsúlyozzuk túl az egyenlőséget.”

Na, hát azt én sem tenném, ezért jöjjenek a száraz tények. Az EU tagországok kormányaiban és törvényhozó testületeiben Magyarország a nők arányát tekintve a legutolsó. Az EU-s átlag 30 százalék felett van, a mienk 12,6. A kormányok esetében több mint 40 százalékkal Spanyolország és Svédország vezet, az EU-átlag 30 százalék. Magyarország az egyetlen tagország, ahol 10 százalék alatt, 7,1 százalék a nők aránya.

És?

Ezek az adatsorok sok éve változatlanok. Megy a szöveg arról, hogy milyen fontos a nők közéleti meg politikai szerepvállalása, hogy milyen remek vezetők, igazgatók kerülnek ki a nők köréből, hogy igenis össze tudják egyeztetni a családot és a karriert, meg hogy ugyanolyan jók mindenben, mint a férfiak, és a többi, és a többi. Szövegelni aztán tényleg mindenki tud. Aztán amikor megnézzük, pontosan ugyannyi a munkáért, ugyanolyan beosztásban, ugyanolyan munkaidőben és ugyanakkora felelősséggel miért kap mégis 20-25 százalékkal magasabb fizetést egy férfi, akkor mindenki hümmög, hogy hát nem tudom, meg kéne tényleg nézni az okokat, ez már csak így szokott lenni, ilyenek vagyunk. És ezek még csak a konszolidált sablonválaszok.

Egy nő állásinterjúján az első kérdés az, van-e gyereke, mert ha igen, akkor inkább mást keresnek, hisz néha mégiscsak beteg lesz. Ha pedig nincs gyereke, akkor lehet esélye, ha nem is akar. Történt olyan eset, hogy egy nő inkább letagadta a gyerekét, csakhogy esélye legyen egy állásra.

Ha pedig ne adj isten egy nő egyedül neveli a gyerekét, mert apuka lelépett vagy nem kellett neki a gyerek, a társadalom rosszallását mégis a nő kapja, és nem a férfi.

Itt tartunk.

Ami egy férfinak akár hatvanévesen is menő, ugyanaz egy nőnek enyhén szólva ciki, sőt nagyon gáz. Ha egy férfi kezd új életet mondjuk hatvanöt évesen, az teljesen rendben van. Ha egy nő teszi ugyanezt, elítélik érte: férfiak és nők egyaránt.

Nőként politikai újságírónak lenni is komoly kihívás. Ami egy férfinak ezen a területen teljesen természetes, azért egy nőnek többszörösen tenni kell, folyton bizonyítania, és közben tűrni a rosszindulatú megjegyzéseket. Alig van rá esély, hogy a politikusok, közéleti szereplők alapból ugyanolyan komolyan vegyenek egy nőt, mint egy férfit.

Persze Orbán Viktor erre már pár éve magyarázatot adott: a magyar politika szerinte folyamatos karaktergyilkosságra épül, ami brutális helyzeteket teremt, ezt pedig a nők nem bírják. Ő aztán tudja. "Vannak tehetséges hölgyek, akik talán meg is tudnák oldani, de nem csodálkozom, hogy nem jelentkeznek a feladatra". Orbán Viktor egyik közrádiós interjújában pedig azt is elárulta, hogy egyszer a románok elleni Európa-bajnoki selejtező előtt "A kormány tagjai góltotót rendeztek természetesen úgy, ahogy az egy ilyen férfiak által dominált közösségben szokás". De álljon itt a nagy klasszikus, „nőügyekkel nem foglalkozom” kijelentése is, amely remekül összefoglalja korunk nőkről alkotott szemléletét.

A kérdés az, miért van így, miért lehet így? A szakemberek erre legtöbbször megvonják a vállukat, elismétlik, hogy patriarchális társadalom vagyunk, így neveltek, ezt látjuk vidéken és a falvakban, a nők még mindig úgy szavaznak, ahogy a férjük vagy az apjuk mondja.

Szóval még mindig itt tartunk. Évtizedek óta ezeket a bejáratott szövegeket ismételgetjük, nők napján különösen. Persze megkapjuk a sok virtuális és élő virágot, miközben a nők nagyjából még mindig a 19. században érezhetik magukat.

Lampé Ágnes jegyzetét a fenti "lejátszás" ikonra kattintva hallgatja meg. Kiemelt kép: Píxabay.