Hasznos célokra megint nem lesz pénz, adósságokba veri magát a kormány - Dávid Ferenc
27/11/2024 07:25
| Szerző: Klubrádió
Több mint négyezer milliárd forinttal növelné az Orbán-kormány jövőre az államadósságot- derül ki a parlament előtt lévő költségvetési javaslatból. Összegszerűen ez azt jelenti, hogy meghaladja majd a 63 800 milliárd forintot. A beterjesztett költségvetési terv szerint 4122 milliárd forint lesz az államháztartási hiány, ami meghaladja az idei várható 3900 milliárd forintot
Dávid Ferenc a DK országgyűlési képviselője a Reggeli gyorsban azt mondta, 2010-ben 22 ezer milliárd volt, vagyis 14 év alatt megháromszorozódott az államadósság. Hozzátette a magyar alaptörvény a GDP-arányos államadósságot 50 százalékban határozza meg, az Európai Unió 60 százalékot vár el, ehhez képest jövőre egész évben 70 százalék felett lesz a mértéke.
Ha az államadósság nő, akkor a költségvetés tartozás terhei is nőnek, hisz a pénzhiányt hitelből fogja pótolni a kabinet, feltehetően orosz vagy kínai hitelből – magyarázza Dávid Ferenc. Ennek a kamatszolgálata több ezer milliárd forint, amit lehetne oktatásra, egészségügyre és szociálpolitikára fordítani, mi meg kidobjuk az ablakon.
Emlékeztetett, 2023-ban 4 százalék növekedést ígért kormány, lett -0,9 százalék, 2024-re 4 százalékot ígértek megint, lesz +0,6 százalék. Ha ezt együtt nézzük, akkor az látszik, hogy a magyar gazdaság két éve egy helyben topog. A költségvetés és az inflációgerjesztő adótörvények láttán nem sok esély van növekedésre - mondja a DK képviselője.
Automatikusan fognak emelkedni olyan költségelemek, melyek be fognak épülni az árakba. Úgy mint a gépjármű adó, a jövedéki adó. A vállalkozók banki terheit is tovább növelték, továbbra is életben marad a kereskedelmi különadó, ezek mind beépülnek az árakba - hívta fel a figyelmet Dávid Ferenc.
2024.11.27. szerda 7.15
Riporter: Para-Kovács Imre