Horthy a Parlamentben

Spiró György ezek ellenére sem gondolja, hogy a magyar népet érdekli Horthy Miklós személye. Szerinte ez csak propaganda, valamiért nem találtak nála alkalmasabb hőst. Hatos Pál pedig értetlenül áll azelőtt, hogy egy olyan embert került méltatlanul magas pozícióba, aki még magyarul is elfelejtett. Szénási Sándor műsorvezető Spiró Györggyel és Hatos Pállal Horthy népszerűségének okát próbálta megfejteni a Három az igazságban.

Hatos Pálnak úgy tűnik, hogy Horthy igenis kell a közvéleménynek. Szerinte az elmúlt tizenöt év egyre inkább egy polarizált világot hozott létre, ezért egy olyan hős, aki egyesít kevésbé tud tematizálni, mint aki megoszt. Úgy véli, Horthy pont azért tud mozgósítani az egyik oldalon, mert annyian gyűlölik a másikon.

Ő sem érti, hogy miért támadt fel ekkora erővel a Horthy-kultusz, úgy véli, most jobban jelen van, most mint 1990 után. A történész szerint semmiképpen nem a teljesítménye teszi izgalmassá a személyiségét, hanem az olyan színes információk, mint például, hogy a korában igazi férfieszménynek számított kivételesen hosszú, egészséges életével (1866-1957).  Szívesen mutogatták a haditengerészeti útjai során szerzett, alkarját díszítő tetoválásait is. Ami igazán meglepő Hatos szerint, hogy Horthy ötvenegy éves koráig teljesen ismeretlen volt a politika színterén, és egészen az első világháborúig bizonyosan semmi esélye nem lett volna arra, hogy bekerüljön a politikai elitbe. Horthy kétszáz holdas kisnemes volt a Tiszántúlon, előbb katona lett, majd a haditengerészethez került, és csak a Monarchia utolsó napján érte el az admirálisi rangot.

Hatos Pál szerint az a szomorú, hogy olyan ember került a magyar politikai élet élére 1919-20-ban, aki annak ellenére, hogy megtanult féltucat nyelvet, magyarul elfelejtett. Horthyról elmondta továbbá, hogy kilépve a hagyományos katona szerepből, jól tárgyalt az antant missziókkal, és cinikusan, gátlás nélkül alkalmazta a terrort.  

Horthy abban a hiszemben élt a történész szerint, hogy a mítosza, amit mindenki táplált, intakt és bármikor katonailag érvényesíthető, de cserben hagyták a tisztjei. 1944 október 15-én kiadta a parancsot a háború befejezéséről, de a hadsereg nem engedelmeskedett, a tisztihad bojkottálta a legfőbb hadúrnak a kérését. Ez visszamenőleg is hitelteleníti a hozzá kapcsolódó nemzetegyesítő mítoszt, amelynek Hatos Pál szerint két erős pontja van, és vizuálisan mindkettő a fehér lóhoz kötődik. Az egyik az 1919. november 26-i bevonulás és híres beszéd a bűnös Budapestről lóháton, amely azt szimbolizálja, hogy van egy kozmopolita főváros és van egy elárult vidék. Ez az elárult vidék az igazi haza, vissza kell szerezni a fővárost és kereszténnyé kell tenni. A másik erős kép, a kolozsvári, a kassai, vagy a délvidéki területvisszaszerzési bevonulások. Úgy látja, hogy mindez hatalmas erővel kapcsolódik ahhoz a képzethez, hogy a múlt akkor jó, ha dicsőséges. A történész szerint akármennyire is pontatlanok és történelmileg nem helytállóak ezek a leírások, akkor is ezek teszik alkalmassá Horthyt, hogy hősként állíthassák be. A mítoszok így működnek, és ebben rejlik az erejük.

Spiró György csak drámai hősnek tudja elképzelni Horthyt, mert annak nem kell nagyszabásúnak lennie, elég ha a helyzetek rendkívüliek és akkor egy közepes ember reakciói is lehetnek érdekesek és szélsőségesek. Huszonöt évig volt hatalmon és ezalatt tizennégy miniszterelnök működött. Kevesebb mint két évente új miniszterelnököt jelölt ki, vagy lemondott az előző. Az író szerint ebből is látszik, hogy nagyon hektikus volt ez a korszak, amelyiket békekorszaknak tekintünk, de nyilvánvaló volt, hogy a háború előkészítéséről szóló évek voltak. Aztán Hitler hatalomra kerülve beindította a haditermelést, amiből Magyarország is részesült, így ki tudott kerülni abból a súlyos gazdasági válságból, amit az előző mérsékeltebb miniszterelnökök nem tudtak megoldani. Ez a háborús konjunktúra tette lehetővé, hogy ne törjön ki óriási felkelés vagy éhséglázadás. Hazánk ekkor közelebb volt az európai ipari fejlődéshez, mint azóta bármikor, még repülőgépmotorokat is gyártottak Magyarországon.

Spiró szerint Horthy ellen a legnagyobb kifogás az volt - ezt a népi és a baloldali irodalomból is lehet tudni -, hogy olyan struktúrákat merevített meg, melyek már rég elavultak. A Horthy-rezsim alapproblémája, hogy nem oldotta meg a földkérdést, helyette bevezettek egy félig-meddig rendőruralmat, diktatúrát. Az oktatásban történtek ugyan bizonyos progresszív lépések, megpróbálták jobban megszervezni a közoktatást, de általában véve nem volt annyira jó a helyzet, mint azt utólag megpróbálják belemagyarázni. Az író úgy véli, hogy összehasonlítva a térségbeli vezetőkkel kétségkívül nem ő volt a legfényesebb. Horthynak nincsenek elhatározott cselekedetei, tulajdonképpen csak sodródott. Ami alól pedig nem lehet felmenteni, úgy ahogy a magyar elit, Horthy is pontosan tudta, hogy mi történik a magyarországi zsidókkal, a kormányzó mégis a nevét és aláírását adta sok százezer magyar halálához.

Spiró György úgy látja, hogy a magyar népet Horthy személye nem igazán érdekli. Valamiért őt találták megfelelőnek, hogy valamilyen mítoszt ápoljanak továbbra is körülötte. Hiába nem alkalmas, valakiket mindig ki kell jelölni, akik a „mi hőseink”, az állami gondolkodás legalábbis így működik. Az író szerint nincsen Horthy-kultusz, ha lenne, nem kellett volna szinte erőszakkal a szobrokat állítgatni.

Jobboldali félelmeket lát emögött, mivel úgy tapasztalta, amint egy országban súlyos gazdasági válság lép fel, óhatatlanul tartani lehet a baloldali lázongásoktól és felkelésektől. Ezért mindenképpen egy jobboldali hős kell, aki egy olyan típusú felkelést vert le, amilyen a közeljövőben is várható.