Kampány, ezerrel

Az Európai Parlamenti kampány utolsó heteiben, sőt, napjaiban vagyunk: ilyenkor az odamondogatásokat, üzengetéseket, bántó kijelentéseket, a választók megnyerésének minden lehetséges eszközét bevetik a politikusok. Egyre kevésbé racionálisak ezek a megszólalások, hisz a választók sem észérvek, sokkal inkább hit és érzelmek alapján döntenek.

Ezt a politikusok jól ki is használják.

És most tekintsünk el a napi politikai vagdalkozásokban született patkányozós, hajléktalanozós, kerítéslebontós, anyázós szövegektől. Ezek inkább reakciók, az igazi terep máshol van.

Ha csak az utóbbi időszak történéseit nézzük, Orbán néppárt-ellenes mondatai olyan erősre sikeredtek, amelyekkel simán bekerült a nemzetközi sajtóba is: róla beszél a CNN, idézi minden fontosabb tévécsatorna, reagál az államtitkár. A tematizálást elég jól csinálják. Közben észre sem vesszük, és már-már úgy tűnhet, Orbán nemzetközileg is fontos és meghatározó politikus lett. De ez csak a felszín, ráadásul nem magától alakult így. Jól felépített, klasszikus ellenségképző kommunikációs kampány ez, amit évek alatt, szisztematikusan épített fel. Először kicsiben és itthon, aztán nagyban és itthon, majd fokozatosan kivitte az egész harciaskodást nemzetközi színtérre, üzeneteit oda kezdte el lövöldözni.

Először Magyarországon voltak ellenfelek a civilek, a Norvég Alap, a CEU, az ellenzék, a baloldali értelmiség, a média, Soros György, az MTA, na és persze a migránsok, akik elárasztják és tönkreteszik hazánkat és keresztény kultúránkat. Közben egy-egy esetben külföldre is kezdett lövöldözni: jött a Nemzetközi Valutaalap, Brüsszel és az EU, úgy általában az intézményrendszer. Majd egyesével az uniós politikusok. Ott is először az ellenzékiekkel kezdett, mint például Guy Verhofstadt, az európai liberális párt frakcióvezetője, akinek az arcát a magyar kormány a Judit Sargentinit lejárató plakátkampányban is használta. Ezután jöttek egymás után a saját pártcsaládjában kitalált ellenfelek Webertől Junkeresen át Dauhlig.

Az egész alapja persze az, hogy ki bevándorláspárti, és ki nem-bevándorláspárti retorika, a kiválasztott ellenségre simán ráhúzható, hogy csak a migránsokért él, Soros embere, akit titkos, liberális civil szervezeteken keresztül pénzelnek. Hisz már túl vagyunk több évnyi Brüsszel-, Juncker-, Sargentini-, EU-, Weber-, Juncker-, Néppárt-ellenes részkampányokon, felsorolni is nehéz a sok ellenséget, akik egymás után lépnek fel hazánk és nemzetünk ellen.

Ez mind egy jól felépített stratégia mentén haladt, itt semmit nem bíztak a véletlenre. Olyannyira nem, hogy a minap elhangzott bántó mondatok abszolút elő vannak készítve, meg sem lepődünk rajtuk. Gondoljanak bele, egy éve elképzelhetetlen lett volna, hogy Orbán saját szövetségesére lőjön. Most viszont logikusnak és érthetőnek tűnik.

Hisz most ott tartunk, hogy Orbán Matteo Salvini után az osztrák szélsőjobb vezérével, a szabadságpárti Strachéval tartott sajtótájékoztatón a világ szeme és füle hallatára jelentette ki, hogy saját pártjának csúcsjelöltje, ismétlem, saját néppárti csúcsjelöltje, Manfred Weber alkalmatlan az Európai Bizottság vezetésére. Az indoklás, hogy Weber megsértette a magyar választókat azzal, hogy inkább nem lesz bizottsági elnök, ha ezt csak a Fidesz szavazataival érheti el, ugyan döcög rendesen, de aki el akarja hinni, úgyis elhiszi.

Hisz ki emlékszik már arra, hogy alig két hónapja Orbán még ezt mondta: „A mi jelöltünk egy nagyszerű ember. És szerintem jó volna Európának, hogyha egy bajor ember állna a bizottság élén. Weber jelöltsége az egyik legbátrabb politikai vállalkozás, amit én valaha láttam.”

Két hónap a politikai kommunikációban nagy idő.

Igaz, egyes vélekedések szerint azért tette, mert a francia Michel Barniert, az EU „Brexit-ügyi” főtárgyalóját látja esélyesnek az EB elnöki tisztére.

Akárhogy is, a szájkarate folytatódik: jött a válasz Joseph Daultól, a Néppárt elnökétől: kirúgják a néppártból a Fideszt, ha tovább rágalmazza az EU-t. Daul emlékeztetett arra is, hogy Orbán 2014-ben amúgy Jean-Claude Junckert nem támogatta.

De a Fideszt nem rúgták ki. Sehonnan nem rúgták ki. Pedig hányszor hallottuk, hogy na, Orbán most aztán tényleg átlépte a Rubicont, innen nincs tovább a Fidesz számára. Jöttek a kötelezettségszegési eljárások, uniós pénzmegvonási fenyegetések, hetes cikkely, Taveres-jelentés, Sargentini-jelentés, néppárti felfüggesztés, három bölcs ember, sorolhatnánk.

Joseph Daul is novemberi határidőt szabott, mondván, majd az akkori pártkongresszuson döntenek a Fidesz sorsáról. Tudják ki emlékszik majd erre az egészre novemberben? Addigra rég túl leszünk a választáson, az is rég eldől, hogy mi lesz a Fidesz sorsa. Orbán pedig a választásokig tuti nem lép, hisz akkor kire voksolnának a Fideszesek, ha a párt már nem lenne a Néppártban? Talán a szélsőjobbra?

Szóval ez mind időhúzás, hangzatos szöveg. A választás eredményéig mindenki kampányol, méghozzá ezerrel.

Orbán pedig úgy nyomja le ezeket a harcias, Brüsszel-ellenes anyázásokat, hogy közben ömlik az EU-s pénz Magyarországra. A Publicus Intézet friss reprezentatív kutatása szerint pedig tízből hat ember azt állítja: a Fidesznek érdeke az, hogy a néppártban maradjon. Kétharmadnyian úgy gondolják, hogy ez hazánk érdeke is. Mindkét esetben a Fidesz-táborban a legmagasabb, 82 és 79 százalék azok aránya, akik a néppárti maradás mellett foglalnak állást.

Azért ez jó kis csavar, nem?

Kiemelt fép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs.