Kell egy Geréb! - Dési János jegyzete

A diktatúra sikeres és eredményes diktatúráskodásához először is szükség van sok-sok Gerébre. Geréb az áruló a Pál utcai fiúkban – ezt még pár éve nem kellett volna hozzátennem, de amióta Wass Albert és mások elhatalmasodtak a magyar közoktatásban, azóta nem árt szólni. És azt most hagyjuk, hogy Geréb később jó útra tér, mert valamit hagyjunk legközelebbre is.

A lényeg tehát, hogy Gerébekre van szükség, akik hol Novák Emil képében jelennek meg a színművészeti egyetemen, hol Varga Zsolt Andrásként, aki Polt Péter jobbkezéből válhat rövidesen a kúria elnökévé. De kell Geréb a Médiahatósághoz is, hogy be lehessen fogni azok száját, akik az ilyesmikre felhívják a figyelmet, aztán az Akadémia szétveréséhez is szükségesek szakemberek. Na és aztán a hazugsággyárakat is fel kell tölteni sok-sok kis Gerébbel, akik egész nap állnak a szalag mellett, és ránk öntik azt a sok hazugságot, amely mindennapi betevő falatja a rendszernek. A gondolatrendőrségre is kellenek olyanok, akik elárulják a szakmájukat, olyan tanárok, akik kiszolgálják a vircsaftot és így tovább.

A színművészeti külön bejáratú őrmesterét, Dr. Szarkát, most nem sorolom ide. Végülis ő emberölést tanult eredeti szakmájaként – és ehhez hozzátartozik, hogy a parancsot ne mérlegelje különösebben. Lőjön mindenre, ami mozog, ha ezt mondják neki. Most persze fegyverletétel esetére szabad elvonulást ígér – érdekes logika. A hadászatban talán van ilyen, de egy egyetem autonómiájáról való tárgyalás közben semmi más ez, mint édes ajándék a diktatúra építésén szorgalmasan dolgozó széles néptömegeknek, melyek a rend, csend, fegyelem elvén állnak – valamint akkor volt jó, amikor még nem lehetett pofázni. Mert akkor gondolkodni sem kellet,t és az azért többeknek valóban nem megy könnyen. De semmi izgalom, kis igyekezettel megtanulható. Mondhatnám a marsallbotot, van minden iskolás uzsonnástáskájában.

A „mindenki szem a láncban” esetünkben nem igaz. Mert egyrészt nem mindenki szem a láncban. Ott vannak a színművészetisek, vagy azok a kollégáim, akik nap nap után próbálkoznak azzal, hogy legalább egy kicsit segítsenek abban, hogy láthassuk, miként lop el, amit csak lehet, az ország kis vezetője. Aztán ott vannak a derék pedagógusok, akik minden támadás és nyomás ellenére kitartanak, a L. Ritók Nórák vagy a zöldkakasok. Vagy Iványi Gábor.

Ez egy olyan diktatúra, amiért nem kötelező még lelkesedni. Jobban kifizetődik beállni a sorba, ezt látjuk, de tulajdonképpen van élet Orbániádán túl is. A rezsim akkor működik, ha lesz bíró arra, hogy elítéljen egy hajléktalant csak azért, mert az utcára kényszerül, pedig akár az alkotmánybírósághoz is fordulhatna. Akkor, ha az önkormányzati vezető vigyázzmenetben kiszolgálja a fideszes érdekeket, hátha neki is leesik valami kis farhát a pályázatokon. És így tovább. De ha többen lennének, akik ellenállnak, akkor mégiscsak egy élhetőbb ország képe derengene föl.

És ez különösen most lenne fontos, amikor kezd kikerekedni, hogy a Fidesz a kampányát jelentős részben a homofóbiára, a rasszizmusra és az uszításra építi. Amikor azzal riogatnak, hogy ha nem ők nyernek, akkor abból polgárháború és terror lesz. Na ja.

Ha az ellenzéki együttműködés pártjai szépen előállnak egyre konkrétabb programokkal, tervekkel – megmutatva, hogy mást is lehet, akkor talán ez is befolyásolná a közbeszédet. Nem kellene mindig az újabb és újabb nyilaskás (Andrassew Iván szép szava) uszításokkal foglalkozni. Hanem beszélhetnénk arról, tényleg így, vagy úgy kell e az oktatást átszervezni – máris szebben sütne a nap.

Addig is, kedves Geréb, emlékszel még a régi barátaidra? Bokára és Nemecsekre? Tudod, ez abban a könyvben volt, aminek még nem minden képét színezted ki.

Dési János jegyzete a 2020. október 5-i Esti gyorsban hangzott el.