Krisztus koporsója – Dési János jegyzete

A népszámlálás most nyilvánosságra hozott adatai szerint a nagy történelmi egyházakhoz magukat tartozóknak vallók száma szépen megcsappant az elmúlt évtizedekben. A magyarázatok egy része igen tetszetős: világtendencia, meg a minden, csak nem keresztény kormány elvtelen kiszolgálása jó pénzért, és a többi, taszítja a népet.

Lehet, de én eggyel visszább lépnék. Kezdjük azzal, mi a köze az államnak ahhoz, hogy kinek mi a vallása? Hogy jön ahhoz egy világi állam, hogy összegyűjtse és rögzítse, kinek mi a hite? Önmagában már ez a kérdés is tulajdonképpen felháborító és arcátlan.

Szerintem sokan ezért sem feleltek. Az első Fidesz-kormány idején rendezett népszavazáskor minden valószínűség szerint azért iktatták ezt a kérdések sorába, hogy kijöjjön egy szép nagy szám, amivel aztán igazolni lehet, hogy ez egy "keresztény ország" – és a megvesztegetési pénzt szépen lehessen odatolni az efféle korrupcióban társtettesként közreműködő egyházi vezetőknek. Természetesen az állam támogathat egyházi intézményeket, hozzájárulhat ahhoz, hogy egyházak bizonyos feladatokat, mondjuk szociálisakat vagy oktatásiakat ellássanak. Igen, ott van Iványi Gáborék egyháza, amely valóban a  krisztusi elveket követve nem luxusépületekre költene, csodapalotákra, kéjlakokra, hanem a legelesettebbek megsegítésére.

Csakhogy az élet közbeszólt, a szám dinamikusan csökken, vagyis feltételezhetjük, ha lesz még efféle népszámlálás egyáltalán, ez a kérdés szép csendben ki fog kerülni a többi közül. Mégiscsak jobb szép ruhás főpapok között feudális pompával vonulgatni, mint szembesülni ezzel az adattal.

Ráadásul, ha ez az adat igaz lenne, akkor egyre kevésbé érdemes intézményeket átjátszani, sok pénzt adni a papoknak abban a reményben, hogy ők majd a rendszer támaszait nevelik ki. Több egyházi iskola – kevesebb vallásos ember. Még ha az összefüggés nyilván ennél bonyolultabb is.

Persze gyanakodhatunk az adatfelvétel esetlegességére is. Hiszen nemcsak azok száma lett jóval kisebb, akik valamely nagyegyházhoz tartozóknak vallották magukat, hanem például azoké is, akik romának. 2011-hez képest egyharmaddal kevesebben mondták magukról azt, hogy romák. Miközben feltételezhetjük, hogy a romák száma egyáltalán nem változott ilyen arányban. Kevesebben "vallották be" ezt. Így a valóságról nem sokat árul el ezek szerint ez a népszámlálás.

Annyit mindenesetre, hogy mind többen gondolják azt, hogy az agresszív, hatalmával sokszor visszaélő kormány orrára nem kívánják kötni nemzetiségüket, vallásukat – egy olyan országban, ahol nagy számban vittek el embereket éppen a népszámlálási adatokra hivatkozva, ez tulajdonképpen nem is olyan meglepő.

A következtetés, amit levonhatunk ebből a népszámlálásból, annyi: A "politikai kereszténység" mégsem olyan túl népszerű. Ráadásul ezt mind többen el is merik mondani, névvel címmel vállalva, hogy nem adják a nevüket az efféle népbutításhoz.

Nagy igyekezetükben tehát a kormányzati emberek kínos helyzetbe hozták az egyházakat, lehet magyarázkodni. Persze ettől még a pénztárgép csattogni fog valószínűleg tovább.

Dési János jegyzete a Hetes Stúdió 2023. szeptember 30-i adásában hangzott el. Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán