„Klubrádió
Megbeszéljük...

Kunhalmi: Ha a többiek a saját pecsenyéjüket sütik, akkor a szavazókat az MSZP támogatására kérjük

5/03/2024 17:10

| Szerző: Bárkay Tamás/Klubrádió

Az MSZP társelnöke szerint az ellenzéki pártoknak koalíciót kellett volna kötniük, nem egymást támadni, mert az csak Orbánnak jó.  

2024. március 05. Megbeszéljük, részlet, Kunhalmi Ágnes, 2024.03.05.
12:06
00:00

Sulyok Tamás köztársasági elnök, korábbi Alkotmánybíróság-elnök azt állította, hogy apját 1946-ban, távollétében halálra ítélte a népbíróság, ezért 10 évig papírok nélkül bujkált az országban. Karsai László történész szerint viszont ez nem igaz, ugyanis soha senki, legkevésbé a népbíróság nem ítélte halálra Sulyok apját, ugyanakkor indult ellene nyomozás a német megszállást dicsőítő cikkéért. Az ügyben erős hiányérzete támadt Kunhalmi Ágnesnek is, ezért Sulyok hivatalba lépése után közvetlenül ő is megkérte az államelnököt: szólaljon meg végre. A keddi Megbeszéljükben az MSZP társelnökét faggatta Bolgár György. 

Kunhalmi szerint a hallgatás sumákolásnak tűnik. Szerinte Sulyok valamit el akar titkolni. Lehet, hogy azt az utasítást kapta Rogán Antal kabinetminisztertől: maradj csendben, majd elmúlik. Esetleg blokkolják a sajtót. De akkor ez a bélyeg rajta fog ragadni – az ügyet tehát tisztáznia kell. Az elnök mondhatja, hogy ő így tudta, de tévedett, és ezért elnézést kér... de valamit mondania kell. És nem csak az ellenzékieknek, hanem a Fidesz-szavazóknak is – szögezte le az országgyűlési képviselő.

Hozzátette: Sulyokot egyébként amiatt is kritizálni lehet, hogy az alkotmánybíróként hozott döntéseivel a Fidesz szekerét tolta. ezért nem vár tőle mást, mint Nováktól: Orbán bábja lesz.

Kunhalminak különösen fáj, hogy még ilyen ügyek után is csak legyintünk: "hát ezek ezt is túlélik". És bántja, hogy a sárdobálás, ami az ellenzéki oldalon zajlik, igazából Orbánnak kedvez. A miniszterelnöknek nincs mitől félnie, mert az ellenzéki oldalon úgyis csak az számít, hogy kinek lesz egy, kettő vagy három mandátuma. "Már régen nem számít, hogy 2026-ban tudunk-e többpárti koalíciós kormányt összeállítani; már csak az számít, hogy ki tud nagyobb durvaságot mondani a másikra" – jelentette ki.

"Azt gondolom, hogy ebből, így, ebben a formában az MSZP kiszáll. Mert ha nincs együttműködés, akkor mi is inkább a saját világunkat fogjuk erősíteni. És ez nagyon nagy szomorúsággal tölt el"

– közölte.

Bolgár György ezen a ponton visszakérdezett, hogy eszerint az MSZP kiszáll az összefogásból, ha az ellenzéki pártok egymást támadják, mire Kunhalmi közölte: az MSZP-t kötelezik a megállapodások, amiket eddig kötöttek, és ez a párt nem szokta megszegni az ígéreteit. De itt még egy csomó kérdés nincs lezárva. "Azt gondolom, hogy ha ennyire a saját pecsenyéjét sütögeti minden párt, akkor nem lesz más választás, mint hogy az MSZP is azt kérje: ha azt akarják, hogy csökkenjen az EP-ben a fideszes képviselők száma, akkor szavazzanak Tüttő Katára és az MSZP-re.

Megjegyezte: hogy az ellenzék ennyire ne tudjon kihasználni egy ilyen lehetőséget, amit a Novák-botránnyal kapott, az egyszerűen felháborító.

A szocialista társelnök egyetért Bolgárral abban, hogy az ellenzéki pártoknak együtt kellett volna követelniük, hogy Sulyok tisztázza magát. De még abban sem volt partner a DK meg a Momentum, hogy közös államfőt jelöljenek. Koalíciót kellett volna kötnünk, nem versenyezni. Mert egy

demokráciában lehet versenyezni, de egy ilyen fél-diktatúrában nem lehet

– jegyezte meg keserűen.

Kunhalmi Ágnes szerint ezek a pártok 2026-ban sem fognak tudni együttműködni.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.

Megbeszéljük...
2024. március 5., kedd 16:05
Műsorvezető: Bolgár György