Magyar Péter: Inkább azzal foglalkozzanak a propagandisták, hogy Aszad milyen úton jutott el Moszkvába
9/12/2024 17:53
| Szerző: Klubrádió
| Szerkesztő: Szikora Gábor
Az Alkotmányvédelmi Hivatal nemzetbiztonsági vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, ki és miért terjesztette azt az álhírt, hogy a bukott szíriai diktátor, Bassár el-Aszad Budapestre érkezhetett. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerint az ő posztjában annyi volt: hozzák nyilvánosságra, hogy kik jöttek és miről tárgyalt az Orbán-kormány december 2-án a szíriai ortodox pátriárkával, milyen segítséget nyújtott, ha nyújtott, az Aszad-rezsimnek. Az nem meglepő, hogy Moszkvába menekült a lemondott elnök, az viszont érdekes kérdés, hogy milyen úton jutott el oda – fűzte hozzá.
A Mandiner és a Magyar Nemzet a Kormányzati Tájékoztatási Központot idézve azt írta: az Alkotmányvédelmi Hivatal nemzetbiztonsági vizsgálatot indít „a Magyar Hang és Magyar Péter hazugságai után”. Bassár el-Aszad szíriai diktátor bukása után a lap internetes felületén megjelent egy kép egy állítólagos szír repülőgépről Budapesten, azonban nem sokkal később kiderült, hogy a fotó 2012-es és nem is a magyar fővárosban készült. Az is bebizonyosodott, hogy Aszad Moszkvába menekült. A Magyar Hang azóta elnézést kért, viszont mások mellett Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is megosztotta a megcáfolt alaphírt Facebook-oldalán, posztját később módosítva a fejleményekkel.
„Én értő olvasást javaslok mindenkinek” – mondta Magyar Péter a Megbeszéljük adásában az ügyről, hozzátéve: „a pöcegödör legmélyebb részén lévő” propagandakiadványok ezt gumicsontként dobják be, hogy eltereljék a figyelmet az ország állapotáról, de elmondása szerint az ő posztjában annyi volt: hozzák nyilvánosságra, hogy kik jöttek és miről tárgyalt az Orbán-kormány december 2-án a szíriai ortodox pátriárkával, milyen segítséget nyújtott, ha nyújtott, az Aszad-rezsimnek. A Magyar Hang rossz fényképet közölt, de a lap és ő se állította, hogy Aszad lemondott elnök Budapesten volt – tette hozzá.
„Még nem hallottam senkitől, hogy Aszad elnök járt-e Budapesten, vagy nem” – fogalmazott, majd úgy folytatta: összehívták a Nemzetbiztonsági Bizottság ülését, azt javasolja, hogy tisztázzák ezt a kérdést. Megismételte: érdemi kérdés szerinte, hogy miért járt itt a szír pátriárka, milyen ügyben kérte Orbán Viktor közbenjárását, milyen üzenetet közvetített Aszadtól, aki Szíria ura volt akkor. Az kiderült, hogy Moszkvában van a diktátor, ami nem meglepő, az viszont érdekes kérdés, hogy milyen úton jutott el oda – fűzte hozzá. Azt ajánlja a propagandistáknak, hogy inkább erről beszéljenek, szerinte „majd idővel ez is ki fog derülni”.
Az „Alkotmányvédelmi Hivatalnak már úgyis bejárása van az otthonomba, cseréljenek elemet a lehallgatókészülékben”, de nem hiszi, hogy ebbe belefolyik a hivatal, még akkor se, ha Rogán Antal a politikai vezetőjük, mert ott szakemberek dolgoznak.
Roma Tisza-sziget
Elmondta, a beszélgetés idején úton volt a felvidéki Komáromba, és „épp itt van előttem egy államtitkári autó, úgyhogy lehet, hogy más is jön”.
Jótékonysági akciójuk keretében adományokat vittek Nógrád megyébe is, Hugyagra; a nagyon nehéz helyzetben lévő településen roma Tisza-sziget alakult. Egy diplomás védőnőnek tanuló fiatal nő alapította, nem úgy, hogy csak romák lesznek a tagjai, ez így alakult, de bárki csatlakozhat, mint ahogy a többi Tisza-szigethez is. Van egyébként másik olyan csoportjuk is, például Budapesten is, amelyet magukat büszke romának valló emberek alkotnak, de ott sincs kizárva senki.
Szerinte más jövőt szeretnének az említett Tisza-sziget alapítói, beszéltek a problémákról, a munkaerőhiányról, az oktatási szegregációról, a hulladékgyűjtésről, és megoldási javaslataik is vannak ezekkel kapcsolatban. A romák szerinte azt várják, hogy hosszú távú perspektívát nyújtsanak nekik a politikusok, ne négyévente, a választás napján, megalázó módon akarják odacsalogatni őket ajándékokkal az urnához, „mindenféle választási bűncselekményekkel”.
Közölte, nagyon sok felajánlást kaptak, 20 millió forint érkezett jótékonysági akciójukra. Bírálta a „magát függetlennek nevező sajtót”, hogy erről nem szól, pedig a valaha volt talán legnagyobb jótékonysági akció zajlik.
Határon túl is
Szerinte hívogatják az embereket Somogy és Zala megyében a Fidesz-irodákból, hogy megzavarják a rendezvényeiket. Biztosnak nevezte, hogy a Felvidéken is készülnek valamivel, hogy ne beszélgethessenek Ódor Lajos volt szlovák miniszterelnökkel értelmes témák mentén. Reméli, hogy meg tudják tartani a rendezvényt.
Nagyon fontos céljuk, hogy ne lehessen éket verni határon túli és anyaországi magyarok közé – jelentette ki Magyar Péter. Akinek nagyon rossz személyes emléke a 2004-es népszavazás, amikor „hergeléssel elutasították” a kettős állampolgárságot, de ami most folyik, a határon túli és anyaországi magyarok megosztása, egymás ellen kijátszása is „legalább olyan súlyos probléma”.
A NER ottani csápjait le kell vágni, a Bethlen Gábor alap támogatásait átláthatóvá kell tenni, szakmai alapon kell működnie, ottani szereplőknek kell dönteni, nem politikai célból itthonról, szerinte ezekkel a külhoni magyarok is egyetértenek. Azok a támogatások, amelyek sokszor itthoniaknak elérhetetlenek, legyen elérhetőek, elsősorban rászorultsági alapon.
Nem akarnak semmit elvenni, hangsúlyozta, azt szeretnénk elérni, hogy a Nyugat-Európában élők is szavazhassanak levélben, vagy mindkét csoport szavazhasson online, ami olcsóbb és biztonságosabb is.
Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatják meg.
2024. december 9., hétfő 16:20
Riporter: Bolgár György