Magyarok és macik – Szénási Sándor jegyzete
10/06/2023 15:05
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
"Lehet, hogy a magyarok azért szeretnék szeretni az oroszokat, hogy ne kelljen félni tőlük, mert hisztisen nem lehet élni. Lehet, hogy a NATO-t egy nagy baribálnak, fekete medvének képzelik, akinek el lehet bújni az ölében."
A Policy Solutions/ Friedrich – Ebert-Stiftung legutóbbi felmérését olvassuk arról, hogy miként néz ki a világ a mi szemünkkel.
Először azt látjuk, hogy a külföldiek közül kit szeretnek a magyarok. Ferencet, Caputova-t, von de Leyen-t. És kit nem? Hszi Csin-Ping-et, Joe Biden-t, Zelenszkijt, Putyint.
Vegyük most az utóbbi adatokat. Putyint 69% utálja, Zelenszkijt 57%. Nem mondható, hogy egykutya mind a kettő, de tény, hogy a lista legalján tanyáznak, a támadó, és a megtámadott együtt.
Lehet, hogy a Lajtán túl még mindig akadnak polgárok, akiket ez az abszurditás fokozott agyműködésre késztetne, de intsük le őket, nincs itt semmiféle megoldandó rejtély. Mindjárt elmagyarázzuk.
A helyzet az, hogy a magyarok sem az áldozatot, sem az agresszort nem szeretik, az utóbbit azért, mert az, ami, a másikat meg azért, mert munkát és rizikót jelent nekik: a szolidaritás aktív, cselekvő részvételét tudniillik, és annak a lehetőségét, hogy ezért megüthetik a bokájukat, ahogyan 56-ban is. De hát az akkori sajnálatos eseményekre ma már úgy emlékeznek vissza, hopgy akkor szinte kifordultak önmagukból, legbelső lényegük szerint nem is ők voltunk azok, akik felelőtlenül, maszk nélkül, tehát beazonosíthatóan tüntettek, ágáltak, piros arccal lelkesedtek, beszéltek összevissza szabadságról, büszkeségről, meg nem alkuvásról és egyéb ostobaságokról. Pedig nyilvánvaló, hogy a forradalom ürügyén csak valami országos méretű és orbitális mélységű betintázásról lehetett szó, ami után a lakosság kóvályogva, elnyűtten, de józanul jelentkezett továbbszolgálatra Kádár János május elsejei nagygyűlésén. Némi bűnbánattal is, jelezvén, hogy tudja, a megtorlástól a mondott egyén sajna nem tekinthet el.
56 nem arra tanította meg a magyarokat, hogy vannak szép, szabadságharcos hagyományaik, hanem arra, hogy az önérzeteskedésből általában baj lesz.
Ennélfogva világos, hogy Zelenszkij legalább akkorra bajkeverő, mint Putyin. Az is logikus, hogy a népesség zöme nem hisz az ukrán győzelemben, hiszen, ha hinne, abból mindenféle kellemetlen izgágaságok következnének: komolyabb arányú segítség, Kijev-párti tüntetések, fegyverszállítás stb. A magyarok azonban minden oldalon hívei a kormány „békepártiságának”, 40%-uk a konfliktus befagyását jósolja, másik 40%-uk meg orosz területszerzést. Mindkettő egy-egy lehetséges jövő természetesen, de hogy egy tizenhat hónapja minden józan számítás ellenére ellenálló nemzet egy mikronnyi sanszot sem kap, mégiscsak zsenáns.
Tegyük ehhez hozzá azt is, hogy az 1956. május elsején végképp kijózanodott magyarok két év alatt a duplájára növelték igényüket az Oroszországhoz való közeledésre, és ez ügyben 26%-ot produkáltak. Hogy ez igazából mit jelent, nem világos, lehet, hogy egyesek a pillanatnyi magyar viszonyokat találják túl puhának, más, hidegen számító magyarok az olajért dörgölőznek Moszkvához, netán a Rogán Agymosó Művek újabb sikeréről beszélhetünk – nem tudjuk.
Igaz, a válaszolók 60% még mindig elutasító Moszkvával szemben, de aki a kormánypártiak és az ellenzéki szavazók konfliktusaiban a Nyugat és a Kelet kötélhúzását látják ( egyébként helyesen), nézzenek szembe azzal, hogy az ellenzék 25%-a is tartalmasabb oroszbarátságra vágyik. A Nyugatban sok Kelet van ám, bár ezzel az az 55% sincs mindig tisztában, aki szerint Magyarország a Nyugat része, és pont. Saját megítélésük szerint ennek az sem mond ellent, hogy valóságos tetteik és ítéleteik a meghatározó nyugatias tettekkel és ítéletekkel direkte szembemennek. Például a megkérdezettek 43%-a nem szeretné, ha ukrán család költözne mellé ( az okokról már értekeztünk) a szankciókat a magyar Kelet-Nyugat egységesen működésképtelennek tartja, és Ukrajnát direkte nem, csak az Unión keresztül támogatná, mintegy átruházva a felelősséget: nem mi voltunk ilyen bátrak, hanem Brüsszel machinál már megint, annyi baj okozója maga is.
Na de, szól most közbe a Lajtán túli ismeretlen, aki határozott kérésünk ellenére nem húzott el a francba, hanem itt okvetetlenkedik a szövegünk felett: mi a magyarázata annak, hogy a magyarok 76% kőkemény NATO-párti, függetlenül a politikai hovatartozástól? Hiszen a NATO fegyverrel tömi Ukrajnát, vagyis elhúzza a háborút, és Zelenszkijt hősnek tartja, Oroszország szarvát meg letörni igyekszik. Egyszerre utálni agresszort és az áldozatot, az sem semmi, de hogy egy háborús pályán valaki mind a két félnek drukkol, már igazán hagymázos tett.
Mi sem tudunk azért mindent, válaszoljuk idegesen. Lehet, hogy a magyarok azért szeretnék szeretni az oroszokat, hogy ne kelljen félni tőlük, mert hisztisen nem lehet élni. Lehet, hogy a NATO-t egy nagy baribálnak, fekete medvének képzelik, akinek el lehet bújni az ölében. Lehet, hogy az orosz barna medvét meg az amerikai feketét csak egymás ellen akarják heccelni, hogy ne őket falják fel. A fene se érti pontosan, de nem is kell. A baj az, lajtántúli, hogy maga mindenben rációt keres. Rációért menjen a Max Planck Intézetbe. Ez itt Kelet-Európa, a csodák földje. Ezek meg pláne magyarok. Az ellentmondásaikat már odáig feszítették, hogy maguk sem tudják, léteznek-e egyáltalán, vagy csak álmodják magukat. Reméljük, az utóbbi az igaz.
Szénási Sándor jegyzete a Hetes Stúdió 2023. június 10-ei adásában hangzott el.