"Mindketten először repültünk életünkben"
4/07/2024 11:30
Berczi Zsolt három évvel ezelőtt kapta segítségül Pezsgőt, a labrador retrievert. Zsolt nem vakon született, egy genetikai betegség miatt azonban, ahogy telik az idő, teljesen el fogja veszíteni a látását. Nemrég lehetőséget kapott, hogy Németországba utazzon, és természetesen a kutyáját is magával vihette.
– A Baráthegyi Vakvezető Kutyakiképzőközpontból igényelted a kutyádat. Pezsgő kétévesen került hozzád. Könnyen megszoktátok egymást?
– Olyannyira, hogy Pezsgő nem csupán egy munkakutya, ő nekem egy valódi családtag. Amikor Elhozták hozzám, majd később, amikor közösen kellett levizsgáznunk, kiválóan teljesített. A közlekedésbiztonsági vizsgával győzzük meg a kiképzőket, hogy jól tudunk majd együtt élni, mi valóban egy páros vagyunk.
– A vizsgán előre összeállított útvonalból húztál… Miközben mentetek az utcán, buszra szálltatok, három főből álló bizottság kísért, biztonsággal teszitek-e meg, figyel-e rád a kutya. Ehhez képest mennyiben másabb repülni?
– Amikor Németországba utaztunk, mindketten először repültünk életünkben. Minden flottul ment. A segítő kutya feljöhet oda, ahol az emberek ülnek, mellettem kap helyet. Pezsgő lefeküdt a lábamhoz, és amíg Frankfurtba nem értünk, aludt.
– A Lufthansa személyzete hogyan fogadta?
– Nagyon figyelmesek voltak, hoztak neki vizet és még csokit is, de ezt nem kapta meg. Nagyon vigyázok az egészségére.
– Kölnbe utaztatok. Kellett valahogy jelezni, hogy Pezsgő segítőkutya?
– Korábban, vonattal voltunk már egyszer Berlinben. Akkor vettem észre, hogy az emberek nem értik, miért van velem. Rajtam nem látszik, hogy látássérült vagyok, a kutya magyar jelzése pedig külföldön nem elég nyilvánvaló. Most a második utazásra készítettem neki angol feliratot, hogy ezt egyértelművé tegyem.
– Fontos, hogy segítőkutyával milyen a szállásod?
– A szálloda akadálymentesítés szempontjából megfelelőnek bizonyult, a bejáratnál nem volt lépcső. A becsekkolás gyors volt, amikor kinyitottam a szállodai szoba ajtaját meglepődtem, mert a kutyusnak bekészítettek kutyaágyat, egy etetőtálat, egy vizes tálat és még jutalomfalatot is.
– Milyennek találtad magát a várost?
– Amikor a leghíresebb látnivaló, a kölni dóm elé értünk, örömmel vettem észre, hogy a vakok számára is készítettek egy makettet. Ez ma már egyre több helyen fordul elő. Igaz, hogy én a braille írást nem ismerem, felnőttként már meg sem tudnám tanulni, az ujjaim idegvégződése sem olyan finom, mint ami ehhez kell. De az épületeket le tudom tapogatni. Nagyon jól el tudtam képzelni, hogy helyezkedik el a dóm a téren, hány torony van, hol a bejárat, hol vannak a bástyák…
– Másnap azonban újabb várost kerestetek fel.
– A dortmundi foci múzeumot néztük meg. Idén a foci EB-nek Németország lesz a házigazdája, csak ajánlani tudom a játék szerelmeseinek ezt az intézményt. Az idegenvezető odafigyelt arra, hogy látássérült vagyok, és megpróbált minél több dolgot a kezembe adni, hogy meg tudjam azokat tapogatni. Így fogtam meg egy kupát, egy csukát. A különböző típusú pályák anyagait kis terepasztalon mutatták be, ezeknél is lehetőség volt tapintással megismerni a különböző anyagminőségeket. Vajon hogyan alakítják ki a futópályát, a focipályát vagy az edzőpályát? Ezen kívül korabeli hang- és filmfelvételek, sok interaktív elem van jelen a tárlatban. Ugyanezt tapasztaltam a zollerni szénbányában. Az idegenvezető itt is bevont a látogatásba, több dolgot a kezembe adott, pl. amikor a bánya korabeli dolgozóinak munkakörülményéről, munkafelszereléséről volt szó.
– Mi tetszett neked a legjobban?
– A kommerni LVR Szabadtéri Múzeum. Az egyik felében egy skanzen, a vidék és a kor jellegzetes falusi lakóházaival, középületeivel. Látássérültként is elég magabiztosan tudtam gyalogolni a falucska utcáin, és közben a vakvezető kutyus is tudott lazítani, pórázon mellettünk szaglászni. A másik részen a 70-80-as évek kisvárosi életét bemutató épületek voltak, ahol tetszett az amerikai mintára kialakított bár, kantin pontos mása. A legjobban azonban az Eifel Nemzeti Park és Múzeum tetszett.
– Miért pont ez?
– A múzeumba végig jól használható vezetősávok voltak, ami teremről teremre vezetett.
Megismerhettem tapintással a rovarok és bogarak felnagyított mását.
Tetszettek azok az audió megoldások, amikor az erdő hangulatát különböző jellegzetes hangeffektekkel az állatok hangjai, az eső, a szél keltette hangok érzékeltették. Volt egy terepasztal, ami a környező hegyek és dombok növényvilágát mutatta be tapintható módon, de volt tapintható földgömb, tapintható terepasztal a folyóvölgyről. Azt is modellezték tapintható formában, hogy hogyan érzékeli a pók a hálójába akadt élőlényeket.
– Pezsgőt is érdekelték a látnivalók?
– Amikor egy kitömött hódot simogathattam meg, csodálkozva kezdte el szimatolni. Nem értette, miért csinálom.
(X)