Salvini a fasiszták örököse?
19/04/2019 08:28
| Szerző: Klubrádió
Szélsőséges veteránok masíroznak Kijev utcáin. Minden korszak olyan jobboldalt kap, amilyet megérdemel. Nemzetközi lapszemle.
Az amerikai országos közszolgálati rádiócsatorna, az NPR az ukrán szélsőjobboldali nacionalista csoportok éledéséről sugárzott riportot, annak apropóján, hogy Ukrajnában most vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját. A beszámoló szerint az Oroszország elleni, jelenleg alacsony intenzitásúnak számító háború egyik mellékterméke, hogy a harcokban megkeményedett szélsőséges veteránok masíroznak Kijev utcáin, de ezeknek a jobboldali csoportoknak nincs számottevő támogatottságuk a lakosság körében. Ám szorgosan építik kapcsolataikat Európában és az Egyesült Államokban is. Megszólal a riportban az ukrán önkéntesek Azovi Zászlóaljként emlegetett csoportjából kinőtt, Nemzeti Hadtest elnevezésű, szélsőjobboldali párt egyik szóvivője, Olena Szemenyaka, aki a nacionalisták új nemzedékeként határozza meg szerveződésüket, és azt mondja, ők annak a gobális trendnek a képviselői, amit Donald Trump amerikai elnök győzelme, valamint a jobboldali magyar és lengyel kormánynak nyújtott támogatása testesít meg.
„Miután Trump kinyilvánította a közép- és kelet-európai jobboldali populista kormányok támogatását, a politikai légkör sokkal kedvezőbb lett a térségben a nacionalista szervezetek számára” - lelkendezik az amerikai rádióriportban az ukrán Nemzeti Hadtest szóvivője.
Demokrácia és diktatúra Európában
Most pedig kissé rendhagyó módon egy könyvismertetőről mondok néhány szót a lapszemle keretében. A New York Times ír Sheri Berman politológusnő frissen megjelent kötetéről, amelynek címe: Demokrácia és diktatúra Európában – az ancien régime-től napjainkig. A könyvismertető szerint a szélsőjobboldali nacionalisták Lengyelországban és Magyarországon kormányon vannak, Olaszországban és Ausztriában pedig koalíciós keretek közt kormányoznak, de jelen vannak a német, a holland, illetve a francia parlamentben is. A májusi európai parlamenti választásokra való felkészülés jegyében szélsőjobboldali populista pártok egy csoportja újabb szövetséget hozott létre, Matteo Salvini olasz belügyminiszter vezetésével. Az amerikai politikatudós könyve lényegében olyan esettanulmányok sorozata, amelyek a különböző demokráciák, illetve diktatúrák felívelésének okait igyekeznek feltárni.
Sheri Berman megállapítása szerint a liberális demokrácia építéséhez szükség van erős államra, összetartó nemzeti identitásra, valamint olyan politikai kultúrára, amelyben a polgárok és a politikusok egyaránt igazodnak a játékszabályokhoz. Ha ezek valamelyike hiányzik, az nemzedékeket vethet vissza. A könyvismertető kiemeli Itália példáját, ahol a 19. század elején még királyságok és városállamok vetélkedtek egymással. Az olasz nemzeti állam létrehozása felülről lefelé ható konszolidációs folyamat volt, amelyet a virágzó észak irányított, és az ország többi részét kényszerítéssel, illetve korrupcióval tagozta be. Az eredmény olyan gyenge állam lett, amely aztán fogékonynak mutatkozott Mussolini és a fasiszta eszmék iránt. A liberális demokrácia csak a második világháború után érkezett meg Olaszországba, paradox módon részben Mussolini centralizációs tevékenységének köszönhetően, és a kezdeti évek öröksége még ma is kitart.
Salvini a fasiszták örököse?
Ezzel a könyvismertető szerint eljutunk ahhoz a kérdéshez, hogy Salvini vajon a fasiszták örökösének tekinthető-e. Sheri Berman a kötetben azt mutatja ki, hogy a demokráciák és a diktatúrák kötélhúzásában az antidemokratikus erők gyakran esnek át mutáción. Franciaországban például a a 18. századi monarchistákat később az antiliberális nacionalisták váltották fel. „Úgy tűnik, minden korszak olyan jobboldalt kap, amilyet megérdemel” - olvasható a New York Times írásában, amelynek a szerzője – Max Strasser – azt javasolja azoknak, akik fasiszta bélyeget nyomnak a jobboldali politikusokra, hogy keressenek új fogalmat az új jelenségekre. A könyvismertetés ezután ténylegesen bíráló tartalmat kap azért, mert a kötet miközben jól leírja az antidemokratikus irányzatok alakváltozásait, a demokráciát illetően nem mutat képzelőerőt. Olyan benyomást kelt, mintha a demokrácia a második világháború után Nyugat-Európában elérkezett volna a csúcsmodell megalkotásához, azzal, hogy a kapitalizmust – amerikai biztonsági ernyő alatt, a Marshall-segély pénzén - megszelídítették a szociáldemokráciával és a liberális értékekkel. A könyvbíráló szerint a könyv szerzőjének igaza van abban, hogy elítéli az elmúlt évtizedek fejleményeit, a szociális jóléti állam visszaszorítását, valamint azt, hogy az Európai Unióban kevesebb lett a demokrácia és több a technokrata jelleg. Az is helyes megállapítás, hogy a szélsőjobboldal felemelkedése erre adott válaszként értelmezendő. De Sheri Berman, úgy tűnik, hogy csupán a letűnt aranykorba akar visszatérni. Ha a demokrácia védelmezői a kontinensen vissza akarják verni Salvinit és szövetségeseit, akkor puszta nosztalgiánál többet, valami demokratikusabbat kellene felmutatniuk a New York Times könyvkritikusa szerint.
Kárpáti János lapszemléjét a fenti "lejátszás" ikonra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI, Koszticsák Szilárd.
