Spiró: Olyanok listáznak, akik életükben nem olvastak

Spiró Györgyöt kérdeztük arról, mi történik a kultúrában. Azért is őt, mert több művében írt arról, milyen lehet a színház és a hatalom viszonya. Most azt mondta: a diktatúra bizonyos értelemben megkönnyíti a színház dolgát – ha egyáltalán létezhet. Más tétje lesz a színművészetnek, ha van hol fellépni és a közönség eljut oda.

Az író elmondta: a rendszerváltás után egészen tavalyig nagy fellendülést produkált a színházi élet, 6,5 millió jegyet adtak el. Összehasonlításul: amikor 1948-ban államosították a színházakat, 3,5 millió néző volt a cél. A szintén tízmilliós Csehországban 5,5 millió színházjegyet adtak el, Szlovákiában a lakossághoz mérve 35 százalék, Lengyelországban 17 százalék ez az arány. Tehát a színház lett a legnépszerűbb magyar műfaj a rendszerváltás óta, azért is, mert a könyvkiadás aránya a tizedére esett, a magyar filmeket pedig kevés kivételtől eltekintve nem sokan nézik.

Ezt a népszerűséget megrongálta a TAO-törvény visszavonása tavaly és már több százezerrel kevesebb jegyet adtak el, most pedig úgy néz ki, hogy sok színház megszűnik. Nemcsak a függetlenek, hanem a kőszínházak is. (Hozzátette: a világon sehol sem nyereséges egy kőszínház, nem tud megélni a jegybevételről, állami, önkormányzati vagy szponzori támogatásra szorul – még a Broadway is.) A támogatást nem úgy kell érteni, hogy a színházak betegek lennének, hanem úgy, hogy az épület működtetésének költségeit nem tudják kitermelni, amióta megdrágult az infrastruktúra. Jelezte azt is, hogy a művészek alulfizetettek, már-már annyira, mint a tanárok. (Interjúnk a Hetes Stúdió december 28-i adásában hangzott el, itt még nem lehetett tudni, hogy a kormány mégis nehéz helyzetbe hozza a független színházakat, hiszen két ellentmondó rendelet jelent meg, az egyik kivenné a lehetőségeik közül a működési támogatásra pályázást, a másik nem – a szerk.)

Az állam ideológiai szempontokból osztja majd a pénzeket? Spiró György nem látja világosan ezeket az ideológiai elvárásokat, nem tudná megfogalmazni, hogy szegény színházvezetőknek miféle darabokat kellene játszaniuk. Nevek, szerzők vannak, akikben megbíznak, és akikben valamiért nem. Vannak, akik rég meghaltak, és nem komilfók, és vannak, akik állítólag partvonalon kívül voltak a múlt rendszerben, és őket kell erőltetni. De ennek Spiró György szerint nincs valóságos szellemi tartalma, bármelyik pillanatban elő lehet húzni valamit és szempontként felmutatni. Ilyen helyzetben a személyek a lényegesek, nem a műveik. Konkrét művek tulajdonképpen nincsenek betiltva, és mégis, „egyes intézményeknél vannak ilyen-olyan listák, amelyek személyekre vonatkoznak”. „Műveket életükben nem olvastak azok, akik ezeket a listákat létrehozzák. Nem értenek hozzá, inkompetensek” – mondta Spiró György. Aki szerint a legjobb művek mindig „veszélyesek”, mert mindig arról szólnak, ami az életben van, amilyenek az emberek, a valóságos konfliktusokról. Ezek nélkül sajnos semmilyen színház nem él meg, akár bal- akár jobboldalinak sorolják be.

Látjuk, hogy van, akit megvigasztal, ha cseng a kassza – vetette fel műsorvezetőnk, Dési János. Spiró György szerint ez nagy baj, mert ha a közönségnek egyáltalán nincs beleszólása, hogy hogyan és mit játsszon a színház, akkor a produkciójuk gyenge lesz, érdektelen, hiszen úgyis kapják a pénzt. Úgy tűnik, áramlik a pénz azokhoz a színházakhoz, amelyeknek nincs közönségük – tette hozzá.

Szerinte a kultúrára szánt pénzeket jogtipró módon ítélik oda. Úgy fogalmazott: felháborító és nem véletlenül verte ki a biztosítékot, hogy például egy egyház kapott „ingatlanbizniszre” 1,8 milliárdot, ami a kétszerese annak, amit a létező és működő független színházak tavaly kaptak. Nonszensz, hogy az amúgy is kipárnázott Nemzeti Színház egy be sem jegyzett alapítványra kapott egymilliárdot. Olyanok indultak ezeken a pályázatokon, akik meg se feleltek az alapfeltételeknek. Mintha egy cipőfelsőrész-készítő pályázna azzal, hogy munka közben Schubert-dalokat fog dúdolni, és erre kapna támogatást – mondta.

Spiró György beszélt arról is: a Nemzeti Kulturális Alappal kapcsolatos huzavonák miatt „a folyóirat-kultúrának Magyarországon radikálisan vége van”, és erről szinte semmit lehetett olvasni. Új pályázatokat írnak ki jövőre, addig a többség nem bírja ki, megszűnik. Nyilván lesz néhány folyóirat, amely valamilyen alapítványtól kap támogatást (eddig is onnan kapott, nem az államtól), de a többség, amely az élő magyar irodalmat közli, meg fog szűnni, és ez katasztrófa.

Az interjút a cikk elején, a lejátszóra kattintva hallgathatják meg. Címlapi kép: Wikimedia Commons/Stefkovics Gáspár