Sportcentrum a Döglött Harcsához – Hardy Mihály jegyzete

Nem tudom, elgondolkodtak-e mostanában a fakivágásokon? Nem pusztán arra a kormányrendeletre gondolok, amely engedélyezi az erdőkben akár a tarvágásokat, bár az is megérne egy misét. Hanem hogy valamiért a kormány számos kiemelt építkezésénél szinte állandóan összetűzésbe kerül a természettel és a természetvédőkkel. Városliget, Fertő-tó, Balaton-part, Kossuth tér, Velencei-tó – csak hogy párat említsek az elmúlt évek látványos betonozós projektjei közül. Mind attól váltak hírhedtté, hogy úgynevezett „kiemelt jelentőségű nemzeti beruházássá” nyilvánították őket, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy még a nem túl szigorú építési- és természetvédelmi szabályokat és előírásokat is fel lehet rúgni, ha a narancsszínű érdekek azt kívánják.

És nem mellesleg, a 2010-ben hivatalba lépett Orbán-kormány egyik első ténykedése volt, hogy megszüntette az önálló környezetvédelmi és vízügyi minisztériumot, biztos, ami biztos. Hát kinek hiányzik a zöldek tiltakozása, amikor tízmilliárdok ömlenek a nagy állami beruházásokba, amikor az iparági átlagnál háromszor, négyszer nagyobb profitot zsebelhetnek be a kiválasztott vagy kijelölt csókosok, a térkő- és betonmaffia donjai?

Most éppen Sukorónál derült ki néhány légifelvétel alapján, hogy a készülő Nemzeti Kajak-Kenu Központ megépítése ismét takaros kis erdőirtással kezdődött, persze ismét kiemelt nemzeti beruházásban. Félreértés ne essék: semmi baj, sőt kifejezetten fontos, hogy európai színvonalú körülmények között készülhessenek a magyar utánpótlás versenyzői, akár az evezésről, akár a kajak-kenuról vagy más népszerű sportágról van szó. A baj a „hogyannal” és a „mikorral” van.

Az Átlátszó.hu oldalán drónfelvételeken látható a készülő sukorói komplexum, meg ami a fák helyén maradt belőle. A potom 43 milliárd forintos projekt egyik szépséghibája, hogy Kovács Katalin, a név- és ötletadó, többszörös olimpiai- és világbajnok kajakozónő férje, Schmidt Ádám a kormány sportügyi államtitkára, tehát családi összefonódásról vagy rokoni érdekütközésről szó sem lehet. Nem mellesleg tavaly a környezetvédők éppen 40 milliárd forintra becsülték azt az összeget, amivel meg lehetett volna menteni a Velencei-tavat és el lehetett volna kerülni, hogy a kedvelt sport- és pihenőövezet bűzös mocsárrá változzon.

Éppen egy évvel ezelőtt nyáron volt alkalmam kerékpárral végigmenni a sukorói evezőspálya mellett a parton. Már akkor döglött haltetemek úszkáltak a vízen és bomlottak a kövek között, a melegben elpárolgott a víz, az oxigénhiány meg törvényszerűen halpusztuláshoz vezetett. Kíváncsi lennék, hogy vajon milyen nemzetközi versenyt lehet majd itt rendezni a jövőben a napon rothadó keszeg vagy a döglött harcsa jegyében? Milyen turisztikai vonzereje lesz a nádban büdösödő pontyoknak és a kiszáradt kárásztetemeknek?

Először nem a tavat kellett volna rendbe tenni és utána belekezdeni a környező fejlesztésekbe? Csak csendben kérdezem, hogy az unokáinknak ki fog a szemébe nézni és ki fogja elmagyarázni, hogy a lámpa zöldről hosszú időre narancsszínűre váltott ezért lett a Velencei-tó helyén mocsár?

Hardy Mihály jegyzete a 2022. augusztus 11-i Esti gyorsban hangzott el.