Szendi Nóra: A maguk módján
1/09/2024 17:39
| Szerző: Klubrádió
A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felvolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Szendi Nóra A maguk módján című regényrészletét hallgathatják meg a szerző előadásában.
Szendi Nóra az elmúlt évtizedben több regényt jelentetett meg, Zárványok című első kötetét a Természetes lustaság követte, ezután láttuk vendégül zenés irodalmi műsorunkban, a Belső közlésben, melyben Marton Éva beszélgetett vele, és a szerző egy részletet is felolvasott a stúdióban a készülő művéből, még a Van ilyen címmel kiadott harmadik regénye megjelenése előtt. Ezt a részletet mától itt, a Klubrádió honlapján is meghallgathatják, amelyben egy nő belső monológját hallhatjuk egy férfival való kapcsolatáról, akit „megmentő” gesztusként befogadott a saját lakásába. A felvétel a fenti hangsáv lejátszás gombjára kattintva hallgatható meg, aki pedig írott formában is követni szeretné, lejjebb görgetve szövegesen is elolvashatja.
A szöveg eredeti, írott változata:
A maguk módján (részlet)
Ülök a konyhában, úgy téve, mint aki naplót ír, hogy ha Tátika kijönne, lássa, hogy dolgozom. Ülök a konyhában, és kagylózok. Tátika a változatosság kedvéért ma reggel is előadta a hattyú halálát, hogy őrajta senki sem segít, hogy őtőle elfordulnak a felépülő társak, és akkor ő elmegy a Jónás doktorhoz, és írat metadont, és azt fogja árulni, és majd abból kifizeti a rezsi felét, és ne aggódjak, nem fog visszaesni, mert a felépülés az első. Nem mondtam semmit, csak annyit, hogy ne járkálja össze vizes lábbal a padlót, ő meg mondta, hogy nem járkálja, de azért pont azt csinálta. Járkált fel-alá mártírpofával, hogy őneki most el kell mennie metadonért, mert őneki mielőbb pénzt kell szereznie, és ha becsületes úton nem hagyják, akkor majd így, mert ő nem akar rajtam élősködni. Még gondoltam is, hogy fizethetne természetben, mert meg kell mondjam, kezdtem kissé megtekeredni ettől a napok óta tartó elvonástól, hogy Tátika előttem járkál törülközővel a derekán, hordozza fel-alá az orrom előtt a széttetovált zsírpárnáit, komolyan mondom, ha reggel hagyta volna, hogy legalább csak egy kicsit meggyömöszöljem, akkor nem kattanok el. Én amúgy tartottam magam, nem másztam rá, csak egy-két utalást tettem, hát nagy ügy. Tátika azt mondta, ő most annyira gatyán van, hogy nem érzi, meddig tart ő, és hol kezdődik minden más, és ilyenkor az ölelgetés, a többiről nem is beszélve, az teljes pánik, neki össze kell raknia magát. Ezt még tegnap este mondta, mielőtt megkért, hogy olvassak fel neki elalváshoz az Anonim Függők Nagykönyvéből, a reményről szóló részt, ihletet meríteni, ezt mondta, és az jól is esett, mármint nekem, de biztos neki is, hogy legalább a lelkét gyömöszölhetem, mert azt senki nem érti rajtam kívül, a Tátika lelkét, a Tátika lelkének szépségét, ami persze akkor bomlik majd ki teljes pompájában, ha sikerül őt összerakni, és mellesleg, ha sikerül végre összerakni, akkor mintegy grátiszba újfent hozzáférést nyerek a testéhez is, ami már alapból elég jól össze van rakva. Énszerintem különben is úgy van ez, hogy ha valaki ennyire össze van rakva, akkor annak a lelke is szép, mert valaminek ki kell töltenie ezeket a lédús, gömbölyű formákat, ezeket a feszes formákat, ezeket valaminek feszesíteni kell, mert az a tartalom némi rendszerezésre szorul, és én ahhoz nagyon értek, a rendszerezéshez, mert szerkesztő vagyok, és jó is, szinte jó is, hogy most a rohadás szakmám nem lát el munkával, mert így van időm a Tátikát szerkeszteni. És nem aggódtam nagyon azért, hogy a Tátika mindenre elszánva járkál fel-alá, hogy ő most megy a Jónáshoz metadonért, egyrészt, mert lefoglalt, ahogy az elszántságtól meg-megrezzennek a zsírpárnái, másrészt tudtam, hogy ki van tiltva a Jónástól, mert ott is raplizott valamit, csak ő erre már nem emlékszik, ezekre az elborulós epizódjaira nem emlékszik. Az én kis házi őrültem. Elment, még egy kicsit meg is könnyebbültem, mert azért kurva fárasztó tud lenni, mert azért néha lepauzálnám, hogy bekussoljon, és addig, mondjuk, gyömöszölném. Örülök, hogy itt van, és tudom, hogy minden jól lesz, de azért kurva fárasztó tud lenni.
Aztán visszatért, nem telt bele másfél óra, és visszatért, hogy ő már nem bírja idegekkel, ami itt folyik, elment a régi dilidokijához, és íratott Frontint. Nem tudom pontosan, mire értette, hogy ami itt folyik, biztos a lelkére gondolt, hogy abban mi folyik, mert az enyémben is mindig folyik valami, akkor is, ha kinn teljes a szélcsend, pedig én közel sem vagyok ennyire kattos. Tátika levágta magát a kanapéra, és látványosan szenvedett. Mondtam neki, hogy nem kéne Frontint szednie, mert az visszaesésnek számít, mit szólna, ha inkább megmasszíroznám a hátát. Mondta, hogy hozzá ne érjek, őt még az is irritálja, hogy a ruhái hozzáérnek, le is veszi őket, és tényleg le is vette őket, és fetrengett tovább alsógatyában. A kanapé is hozzád ér, jegyeztem meg, levitációra nem gondoltál, tettem hozzá, mert jó poénnak tűnt, de azt nem értette, hogy mit jelent. El ne magyarázzam, szarja telibe. A vérnyomása is leesett, mondta a fal felé fordulva, vagy a cukra, valamije leesett, nem evett ma még egy falatot sem. Mondtam neki, hogy van kaja a hűtőben. Mondta, hogy ezt magának kell megoldania. Mondtam neki, hogy ha szeretné, kiváltom a Frontinját. Mondta, hogy ezt magának kell megoldania. Mondtam neki, hogy jó, akkor én nem is zavarok, ami egyébként eléggé kedves volt tőlem, hogy nem is zavarok, a saját lakásomban, ez is mutatja, hogy sokat eltűrtem, mert én szeretem a Tátikát, igazán szeretem, nem csak azért, mert kívülről olyan patentul össze van rakva, hanem a lelkéért, amit egyelőre csak én látok.
Ülök a konyhában, ami az előszoba, hogy ne zavarjam Tátikát, diszkréten írogatok, mivel többnyire csak az esőt nézem a nyitott ajtón keresztül, és akkor az elkattanás. Hallom, hogy Tátika telefonál bent, hogy valakinek panaszkodik bent. Ülök a konyhában, és kagylózok.
Hogy ő reggel óta nem evett, mert nincs pénze, és éhezik, és hogyan keressen így munkát, azt mondják meg neki. Jól van, gondolom, lemegyek mindjárt, és hozok neki egy pizzát vagy valami más tress szart, amire rá van gyógyulva, hogy érezze a törődést, odabaszok elé valami szart, hogy érezze, hogy nem igazságos, amit mond, hogy elszégyellje magát, és érezze a szeretetet.