Szocialista demokráciát!
15/02/2020 14:59
| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió
"A mostani NAT esetében nem volt vita, sőt a titokban kidolgozott mű utólagos bírálói közül többen kérték, hogy az újságíró ne hozza le a nevüket." Szénási Sándor jegyzete.
Az új Nemzeti alaptantervet, amelynek ostobaságát, rosszindulatát, és tudatosan mérgező mivoltát a hozzáértők cikkek, és megnyilatkozások ezreiben írják le, hosszas, és megfontolt kutatások a hetvenes évek oktatási torzszülöttjével rokonítják, ami testvérek között is több, mint negyvenöt éves időutazást jelent.
Nézzük meg annak a torszülöttnek a világát.
Halász Gábor kitűnő tanulmánya írja le az akkori helyzetet.
1972-ben az állampárt agitprop bizottsága előkészített egy oktatáspolitikai tervezetet, amelyet több fórumon is megvitattak, többek között a pedagógusok is elmondták a véleményüket. Ez természetesen nem azt jelentette, hogy szabad emberek okos gyülekezete demokratikus jogait gyakorolva érvényesíthette volna az akaratát, de vita volt, és a tervezetbe bekerültek passzusok az oktatás működészavarairól, az oktatás életidegenségéről, a kritikai szellem teljes hiányáról.
Mármost ennek az agitprop bizottság nem örült, és ostorozni kezdte azt a libertárius álláspontot, amely- mondták megrovóan- egyéb bűnök mellett az oktatást mechanikusan a gazdaság igényeihez szabta volna. Azt is hozzátették, hogy a pedagógusokat, és a politikai testületeket az is sokkolta, hogy a tervezet túlságosan szakmai nyelven íródott, holott.
Holott a cél a társadalom ideológiai egysége, a munkásosztály pozíciójának erősítése. A többi marhaság, elvtársak.
Mint tudjuk, a mostani NAT esetében nem volt vita, sőt a titokban kidolgozott mű utólagos bírálói közül többen kérték, hogy az újságíró ne hozza le a nevüket. Konzervatív iskolavezetőkről van szó, némelyikük még feltehetően Fidesz-szavazó. Szavazó, de nem hülye.
Halász Gábor viszont megírja, hogy 1972-ben megszólalt Huszár István, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese, Párdi Imre, az Országos Tervhivatal elnöke, Horgos Gyula gépipari miniszter, és mások is, mind egy nyitottabb, értelmesebb oktatáspolitikát szeretett volna. Egy se akadt közöttük, aki ne a rendszer embere lett volna, nem forradalmat akartak, csak haladást a korral. Nem kapták meg, viszont névvel, címmel mondták, amit mondtak.
Telt-múlt az idő, és a szuperideológus oktatásterv csak nem jutott a kormány elé. 1974- ben végül a Művelődési Minisztérium besokallt, és feljelentette a pártközpontban az Országos Tervhivatalt, és más intézményeket azzal, hogy akadályozzák a párthatározat elfogadását.
Végül 1978-ban felül kellett írni az egyébként több jó elemet is tartalmazó oktatáspolitikai irányelveket, és a párt központi bizottsága a munkásosztály pozíciójának folyamatos erősítésébe belefáradva úgy döntött, a koncepció kialakítását vissza kell utalni a szakértői szférába, ill. kerülni tanácsos az oktatáspolitikai rendszerbe történő kormányzati-politikai beavatkozásokat.
Az akkori 1978, a magyar történelem mókuskerekének pillanatnyi helyzetében, jóval egy újabb átfordulás előtt még várat magára, nem is beszélve a korai hetvenes évek reformkorszakának egyéb vívmányairól.
Nahalka István oktatáskutató azt mondja, a mai NAT tanulásszemlélete már negyvenöt évvel ezelőtt is meghaladottnak számított, pozitivista, induktív-empirista szemlélet ugyanis, amely szerint a tudásmorzsákat bele kell tömni a gyerek fejébe, aki ezekből majd általánosít, ha egyáltalán általánosít. A korszerű, tehát a NAT által nem ismert konstruktivista nézőpont viszont úgy véli, jobb, ha a gyerek maga konstruálja a tudását, magyarán, ha egyénre szabott tanítás folyik, és nem névtelen tömegemberek gyártása.
Ó Horgos Gyula, hol késel az éji homályban?
Szénási Sándor jegyzetét a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI/Vajda János.
2020.02.15. 15:00
