Tényleg az utolsó esélyeinkkel játszunk
9/12/2019 11:39
| Szerző: Galavits Patrik/Klubrádió
Nem igaz, hogy atomerőművek nélkül nem lehet elérni a karbonsemlegességet, Ursula von der Leyen ambíciózus éghajlatváltozás elleni tervei pedig jót tehetnek az EU-nak, de a keleti tagállamok, köztük Magyarország meggyőzése nem lesz könnyű. Erről is beszélt a Klubrádiónak adott interjújában Malte Hentschke, a berlini központú környezetvédelmi ernyőszervezet, a Klima Allianz energiapolitikai szakértője. Malte Hentschke az ENSZ jelenleg is tartó klímacsúcsán is részt vesz, és mint a legtöbb klímavédelmi szakember, ő is állítja: a politikusok a következő hónapokban az utolsó esélyt ragadhatják meg az éghajlati katasztrófa elkerülésére.
Galavits Patrik Reggeli gyorsban elhangzott interjújának hosszabb változatát olvashatják.
Általánosságban sikeresnek ítélem, ugyanakkor az is igaz, hogy az elmúlt években a különböző jogszabályi változások miatt megakadt a folyamat. Különösen a szélerőművek tekintetében van visszaesés. A 2010-es évek elején azonban mindenképpen nagyon jól kezdtünk. Azóta akadtak gondok, és nehezen látjuk, hogyan találhatnánk vissza a helyes útra.
Tehát a politika a hangzatos kijelentések ellenére nem mindig vette az Energiewendét kellően komolyan?
Tulajdonképpen igen. Ha megnézzük a német energiatermelésnek még ma is nagy részét kitevő szénfelhasználás körüli jogszabályi változásokat, mondhatjuk, hogy a kormány ezt nem vette elég komolyan.
A szén mellett a másik megosztó téma a nukleáris energia. Németország meg akar szabadulni minden atomerőművétől – találkoztam azonban már szakértőkkel, akik azt mondják, egyelőre tabu, de a karbonsemlegességet aligha lehet elérni nukleáris energia nélkül. Ön mit gondol?
Németországban világos döntés született az atomerőművek leállításáról. Ez igazából egy folyamat eredménye, a társadalom részéről már 30-40 éve volt nyomás a döntéshozók felé, ami a megújuló energiaforrásokra történő átállást szorgalmazta. A jelenlegi tervek szerint 2022-ben szerelik le az utolsó reaktort.
Ugyanakkor tudom: sok ország, köztük a franciák úgy látják, a karbonsemlegesség nem megoldható atomerőművek nélkül. Mi viszont azt mondjuk, ez nem lehet opció. Sok gond van a keletkező hulladékkal, nem lehet ugyanis hol tárolni, ráadásul a megújulókkal kombinálva kifejezetten drága az atomenergia. Ebbe fektetni nem a megfelelő irány.
Tehát nemcsak arról van szó, hogy nem tartja ezt a megfelelő iránynak, ön szerint nagyon is reális a karbonsemlegesség atomerőművek nélkül?
Abszolút. Több elgondolás szerint is lehetséges ez. Ennek egyik alapja az energiafelhasználás csökkentése és, hogy kevesebb energiát is termeljünk. Természetesen látjuk, hogy ezekben a kérdésekben az utóbbi években nem volt előrelépés sőt, az energiafelhasználás még nőtt is. Németországban és más országokban is. A hatékonysággal sem különösebben foglalkozott senki. Ez természetesen nagy probléma, de megvannak arra a tervek, hogy lehet karbonsemlegessé válni atomerőművek nélkül.
Az energiafelhasználás csökkentését említette. Elég optimistának tűnik. Ilyen csökkenést ugyanis gyakorlatilag sehol sem látni a világban.
Persze ehhez szükség van támogatásokra, amik arra ösztönzik az egyéni felhasználókat és a cégeket is, hogy csökkentsék a felhasználásukat. Még most is kapnak támogatást nem megújuló energiaforrások – szén- és atomerőművek. Ennek eredményeképp a felhasználók kedvezőbb áron juthatnak az ezekből származó energiához, és azt hiszik, hogy ezek valóban olcsók. Pedig nem így van. Ugyanez a helyzet a repüléssel is: amíg alig van adóztatva és drágább vonattal közlekedni, aligha várhatjuk el az emberektől, hogy helyes döntéseket hozzanak.
És ne feledkezzünk meg az egyéni fogyasztók mellett a cégekről sem. Az ő átállításukhoz is a politikára van szükség, hogy egyre inkább a jó irányba tolja őket.
Itt tulajdonképpen elérkeztünk a klíma- és szociális igazságosság kérdéséhez. A november végi Fridays for Future-tüntetésen Kölnben meglepetten tapasztaltam, milyen hangsúlyos ez a kérdés az itteni zöldmozgalmakban. Attól tartanak, hogy az energiafordulat és a klímakatasztrófa terhei mind a szegényebb rétegeket sújtják igazán. Jogosnak tartja a félelmeiket?
Ők leginkább klímaigazságosságot követelnek, amivel globális szinten gondolkoznak. Azokra céloznak, akik már most is nagyon szenvednek a klímaváltozástól: az afrikaiakra, a latin-amerikaiakra és ázsiaiakra.
Emellett követelnek olyan intézkedéseket, amik társadalmilag, szociálisan igazságosak. Európai szinten hívják fel a figyelmet az igazságtalanságokra, amik azonban nincsenek összefüggésben a klímaváltozás elleni fellépéssel. Az utóbbi évek adótörvényeire, szociális igazságtalanságaira mutatnak rá.
Más dolog, ha a klímavédelmi lépésekről beszélünk. Az energiaárak drágulását az alsóbb jövedelmi rétegbe tartozók nyögik a legjobban, ezért nekik segítségre van szükségük. De még egyszer mondom, ez inkább arról szól, hogy már most is egy nagyon igazságtalan társadalomban élünk.
Vegyük például azokat, akik egy forgalmas utca mellett laknak. Ők sokkal jobban szenvednek a levegő szennyezettségétől. Szerintem is fontos minden hasonló szempontot figyelembe venni, amikor a klímaváltozás elleni küzdelemről beszélünk.
Tehát egyetért a tüntetőkkel, amikor azt skandálják, hogy „a klímaigazságosság szociális igazságosság?”
Teljesen. Ezt alapvetőnek tartom, mert ha együtt vizsgáljuk az éghajlati- és társadalmi problémákat, az egyben lehetőség is. Bevonhatjuk az embereket a megoldás keresésébe. Természetesen ez nem könnyű, de azt hiszem, a megfelelő irányba indultunk el idén, amikor erről a két kihívásról együtt kezdtünk el beszélni.
Ehhez európai szinten elengedhetetlen lesz egy határozott és jól működő Európai Bizottság. Ursula von der Leyen nagyívű terveket vázolt fel – Ön szerint valóban új fejezet kezdődik az EU klímakatasztrófa elleni harcában, vagy újabb üres és beválthatatlan ígéreteket kaptunk?
Valóban komoly ígéreteket tett az utóbbi hónapokban, az ENSZ-klímakonferenciáján is megjelent és beszélt az európai Green Dealról és a 2050-ig kitűzött éghajlatvédelmi célokról. Innentől kezdve azonban eredményeket kell felmutatnia. Ahogy ígérte, az elnökségének első száz napjában már el akar készíteni egy klímajogszabályt – ha megfelelő tartalommal tölti meg, ez jó dolog lehet.
Itt Madridban is elmondta, hogy a klímavédelmet és az európai gazdaság élénkítését egyszerre képzeli el az európai Green Deallel. Egy billió eurót akar ebbe pumpálni, amivel jelzi az egyes államoknak is, hogy komolyan veszi az ígéreteit a fenntartható gazdaság kialakításáról. Meglátjuk, hogy Frans Timmermans és a Bizottság többi tagja mennyire fogja támogatni, valamint, hogy ők milyen ötletekkel állnak majd elő.
Azt is jó látni, hogy a közelmúltban alakult zöldmozgalmakhoz, amilyen a Fridays for Future is, pozitívan áll. Már csak meg kell valósítania a terveit, hogy csökkenjen a károsanyag-kibocsátásunk. Tudjuk nagyon jól az elmúlt évek alapján, hogy ez nehéz lesz, ugyanakkor a kezdeti megnyilatkozásokból kiindulva úgy tűnik, történt előrelépés.
Tehát Ursula von der Leyennel kapcsolatban is optimista.
Egyrészről persze optimista vagyok, de az is nagyon fontos, hogy az Európai Tanács hogy dönt a hamarosan következő ülésén: vállalják-e a tagállamok, hogy 2050-re karbonsemlegesek lesznek. Ez nyilván nagyon késő, ha a Párizsi Klímaegyezményben foglaltakat vagy a legfeljebb 1,5 fokos melegedést akarjuk elérni. Más célkitűzésekkel sem lehetünk elégedettek.
Ami miatt mégis optimista vagyok az az, hogy ezúttal legalább a gondolkodás helyes irányba történő elmozdulását látjuk és remélhetjük, hogy Ursula von der Leyen sikeresen folytatja a megkezdett utat. Mi szakértők is ezt fogjuk kérni az ENSZ klímaügyi konferenciáján: ambíciózusabb terveket.
Az ambíciókat azonban visszafoghatják egyes országok. Júniusban Magyarország Csehországgal és Lengyelországgal karöltve megvétózta a javaslatot, ami az EU 2050-re kitűzött karbonsemlegességét tűzte ki célul. Beszéltem olyan szakértővel, aki azt mondta: ennek nem is annyira a klímavédelmi, mint politikai szempontból van jelentősége. Az EU így nem tud a még mindig súlyosan környezetszennyező Kínával vagy USA-val szemben hitelesen fellépni. Hogy látja ezt a helyzetet?
Majdnem biztos vagyok benne, hogy a héten elfogadják a 2050-ig tartó karbonsemlegességi célt. Úgy értesültem, sem a csehek, sem a lengyelek nem visszakoznak, bár az is igaz, hogy nagyban függ a szavazatuk attól, mennyi pénzt tudnak maguknak kiharcolni. Az EU azonban jelentős összegeket fog elkülöníteni, hogy a megújuló energiátermelésre történő átállásban segítse a szegényebb tagállamokat, így Magyarországot is.
Valóban nem egyszerű a klímavédelmet diplomáciai szinten is megvalósítani. A legfontosabb feladat Kína meggyőzése. Nagyon fontos lenne, hogy jövőre az európai országok is egyezségre jussanak, és akkor könnyebb lenne jobb belátásra bírni Kínát, amellyel 2020 szeptemberében Lipcsében lesz egy nagy találkozó a témában.
A jövő év második felében az EU soros elnökségét betöltő Németország ezzel tisztában van. Ugyanakkor nehéz egyértelmű ítéletet mondani: Kína világszerte a legnagyobb beruházó, ha zöldenergiáról van szó, közben viszont fosszilis energiahordozókba is rengeteg pénzt fektet.
Mivel a klímaváltozás és a légszennyezettség Kínában is egyre inkább téma, abban bízom, ők is átgondolják az álláspontjukat. És legyünk őszinték: jelenleg az EU sem tesz eleget a klímaváltozás ellen, legfeljebb a szavak mutatnak mást.
Ez ugyanakkor nagy felelősséget is ró ránk. Nekünk kell élen járnunk és meggyőznünk Kínát, hogy a szavaink mögött tettek vannak, amiket érdemes követni. Iszonyatosan nehéz lesz, de ha elnézem a nap mint nap olvasható jelentéseket a klímaváltozásról, egyszerűen nincs más választásunk.
Sok fog múlni a tárgyalásokon, de fontos lenne az EU-ban azonos álláspontra jutnunk. Naná, hogy ez sem lesz könnyű.
Tegyük fel, hogy a közös hang megtalálása nem jön össze, de ezúttal is döntően egy-két kisebb tagállamon bukna az egyezség. Hogyan befolyásolná ez a tárgyalásokat akár Kínával? Elvégre, ha a nagyobb országok egységet mutatnak, az már legalább fél siker.
Nem mondanám, hogy nem számít. Az EU-ban élünk, egy csomó dologhoz minden ország beleegyezése kell. Itt is az lenne az ideális, ha minden országgal meg lehetne vitatni a kételyeit és egyetértésre jutnánk.
Az utóbbi évek tapasztalatai miatt viszont azt is tudjuk, hogy amikor például Németország kihátrál egy ügy mögül, a kisebb kelet-európai országok szeretnek ezzel takarózni és mentegetőzni. Tehát ha a német kormány ebbe rendesen beleáll, az az eddig visszakozó országokra nyomást helyez. Ebből a szempontból az lesz a legérdekesebb, hogy mennyi pénzt kaphatnak majd a megújulók beszerzésére a szegényebb tagállamok.
És nagyon-nagyon fontos lesz a jövő évi EU-Kína-csúcs – az utolsó esélyek egyike lesz, hogy a globális kibocsátást lejjebb szorítsuk. A dolog fontossága miatt vagyok egy kicsit optimista afelől, hogy 2020 elején közös álláspontot fogadunk el az EU-ban.
Ön most – mondhatni – tűzközelben van az ENSZ klímacsúcsán. A külső szemlélő azt látja, hogy gyújtóhangú beszédekkel üzengetnek egymásnak a politikusok, és talán tényleg történhet valami – vagy legalábbis felfogták, hogy nem halogathatják tovább az intézkedéseket. Érezhető a helyszínen, hogy a vezető politikusok valóban elszántak a változtatások mellett?
Először is, ha megnézzük, mennyien vonulnak az utcára klímavédelmet követelve, akkor kijelenthetjük, hogy sem a média, sem a politikusok nem tudják már megkerülni a kérdést. December 6-án itt is jelentős megmozdulás lesz hatalmas tüntetéssel (az interjút december 6-án délelőtt vettük fel – a szerk.), Greta Thunberg-beszéddel. És ez így van rendjén.
Emellett pedig itt vannak a tárgyalások. Rengeteg programpont van, egy viszont hiányzik: az ambíció kérdése. A legmagasabb szinteken történő elköteleződésre lesz szükség a következő napokban, emellett pedig az úgynevezett hatos cikkelyt is végleges formájába kell öntenünk, ami az országok közti szén-dioxid-kvóta kereskedelmét egyértelműsíti – ez a külvilág számára nem látványos, de nagyon fontos lépés lenne.
A csúcsnak egyébként több dologra kell koncentrálnia: világos határidőket kell kijelölnie az Európai Uniónak és más országoknak is arra vonatkozóan, hogy mikor milyen bejelentéssel éljenek a klímavédelmi terveikkel kapcsolatban. Aztán el kell érni, hogy a legnagyobb kibocsátók ne a szén-dioxid-kvótából fedezzék a karbonsemlegességüket, hanem valóban csökkentsék a kibocsátásukat. És el kell érni, hogy a fejletlen országok pénzt kaphassanak egyrészt az átállásra, másrészt a már most is meglévő őket ért károk helyreállítására.
Emellett pedig a Párizsi Klímaegyezményben kitűzött célok veszélybe kerültek – mihamarabb rendbe kell tenni az ezzel kapcsolatos elvárásokat. Ezek a legfontosabb feladataink.
Galavits Patrik interjújának rövidített változata a 2019. december 9-i Reggeli gyorsban hangzott el.
Címlapi kép: Pixabay
