Teremőr – Selmeci János jegyzete
7/10/2022 18:03
| Szerző: Selmeci János/Klubrádió
Az anyai nagyapja miatt lett belőle tanár. A felmondását napra pontosan egy évvel azután adta be, hogy Lajos bácsi elhagyta ezt a világot.
Az anyai nagyapja miatt lett belőle tanár. Nagyszülei belvárosi lakása – ahol egészen kiskorától kezdve sok időt töltött – átjáróháznak számított, nagyapját ugyanis rendszeresen látogatták akkori és egykori diákjai. Lajos bá, ahogy a legtöbben hívták, akkor már egy egyházi fenntartású középiskola igazgatóhelyettese volt, de mivel tanítani sokkal jobban szeretett, angolórákat tartott otthon, unokáját pedig mindig lenyűgözte az a tiszteletet és szeretet, ami a tanítványai felől áradt felé. Még nem pontos tudta miért, csak azt, hogy nagyapja nagyon fontos ember.
Amikor Lajos bácsi nem tanított, kerékpározni vagy éppen úszni tanította az unokáját, hazafelé menet pedig verseket szavalt és nagy magyar költők életéről mesélt neki, ő pedig már akkor eldöntötte, hogy legalább ilyen érdekesen adja majd tovább ezeket a történeteket. Amikor már együtt szavaltak, megígérte a nagyapjának, hogy magyar tanár lesz.
Nem különösebben szerette a tanárait. Középiskolás korára egyre többet vitatkozott velük, és rosszul viselte, hogy nem kíváncsiak rá. Amikor egy Janus Pannonius-vers értelmezésében nem értett egyet a tanárnővel, aki megszidta, hogy minek jelentkezik akkor, ha nem tudja, arra gondolt, hogy na ő aztán nem ilyen tanár lesz.
„Behívtam a Závadát a gyerekekhez, nem az öreget, a fiatalt, felolvasott nekik a verseiből, meg mesélt a zenekarról is, imádták” - mesélte sörözés közben a barátainak a magyar szakkörről. Nem kapott érte pénzt, ahogy az angol órákért sem, amiket fél éve helyettesítőként tartott, de nem érdekelte. Volt saját osztálya, a gyerekek szerették, a szomszéd lányának heti kétszer angol órát tartott, az óvónő barátnőjével ki tudták fizetni a kis albérletüket. Nagyapja bottal, betegen is elment unokája osztályának ballagására, és körbesétálta az iskolát, ahol ő is harminc évig tanított. Ő tudta, hogy a nagyapja nagyon büszke rá.
Egyszer sztrájkolt két órát, de a polgári engedetlenségi akciókban már nem vett részt.
A gyerekek az elsők, tanítani vagyok itt, a járvány meg az online oktatás után nem tehetjük meg, hogy megint cserben hagyjuk a diákokat, mondogatta magának. Néha már biológia meg földrajz órát is tartott, nem volt elég szakos kolléga az iskolában.
Leadta az anyagot, kikérdezte, ötös, hármas, kettes, egyes, megyünk tovább, nincs idő a dolgozatot megbeszélni. Nem tudott olyan tanár lenni, amilyen szeretett volna.
Zsinórban már a negyedik olyan hónap volt, amikor huszadika környékén az anyjától kellett kölcsönkérnie. A sörözéseken, amikor éppen volt miből elmennie, már sokkal kevesebbet mesélt az iskoláról, és hazudott, amikor megkérdezték, hogy mennyit keres. Amikor a barátai panaszkodtak a magas árakra és az alig emelkedő bérükre, magában kiszámolta, hogy még öt évig pontosan annyi lesz a fizetése, amennyi most. Osztállyal 240 ezer, osztály nélkül 207 ezer. Nem volt biztos benne, hogy szeretne megint saját osztályt.
Utoljára a nagyapja temetésén sírt, de az igazgató irodája felé menet nem bírt a könnyeivel. A folyosón tablók voltak kiakasztva, és tudta, hogy van, amelyiken rajta van ő is, ezért inkább nem nézett fel. Csak este, otthon tudatosult benne, hogy pontosan egy évvel azután mondott fel, hogy a nagyapja meghalt.
Most teremőrként dolgozik egy egész jól fizető múzeumba, persze csak ideiglenesen. Sokat tud a kiállított tárgyakról, amikor iskolai osztályok jönnek, mesél neki róluk egy kicsit. Kérdezi őket az iskoláról, és rájuk szól, ha hozzáérnek valakihez.
Jövő hónapban egy banknál kezd majd dolgozni. Belső kapcsolattartási valaki lesz, még nem igazán érti, de próba-szerencse, legalább fognak tudni hitelt felvenni. Gyereket is szeretnének.
Selmeci János jegyzete az Esti gyors 2022. október 7-ei adásában hangzott el.
