Valaki keletről - Szénási Sándor jegyzete

Schilling Árpád azt írja, hogy amit Vidnyánszky Attila a Színművészeti Egyetemmel tett, az nettó alázás volt, hiszen úgy is megtörténhetett volna mindez, ha a kuratóriumi elnök, aki nem mellesleg a Nemzeti Színház igazgatja, a Kaposvári Egyetem címzetes egyetemi tanára, a Szent István Egyetem rektori megbízottja, a Teátrumi Társaság elnöke, strómanokkal kitakaríttatja az egyetemet, majd megjelenik a színen. Megmentőként akár, teszi hozzá Schilling, aki tanult kelet-európaiként jól ismeri a korbács-cigaretta gyakorlatát, illetve azt, hogy egy vezetőnek okos dolog arra figyelnie, hogy ne az ő kezéhez tapadjon minden galádság. A stróman arra való, hogy vigye a balhét, hiszen a dolgok, a hatalom állása változhat, és egy vezető rákényszerülhet, hogy bevallja: a disznóságokról semmit sem tudott, és most nagyon fel van háborodva, mire használták az ő tiszta nevét. Egyúttal fel is ajánlja készséges együttműködését az új rezsimnek.

Vidnyánszky Attila azonban láthatóan nem ilyen ember, amiből az is következhet, hogy ő nyíltan, becsületesen, a saját személyében vállalja az egyetem eltiprását, ez azonban csak félig igaz. Egyrészt persze boldogan tapos végig a színházi életen, másrészt viszont folyamatosan azt állítja, hogy végig párbeszédre törekedett, azt szorgalmazta, abban hitt, ami nyilvánvalóan sima hazugság, lehetetlen elhinni, míg az előbbi példánkban szereplő vezető ad arra, hogy legyenek kompetens fedősztorijai. Vidnyánszky azonban túlságosan mohó, mértéktelen, és érzéketlen, ő azt tanulta meg, hogy a hazugsága nyugodtan lehet átlátszó, hiszen úgysincs senki, aki felelősségre vonhatná.

Ez a szovjet típusú gyakorlat Magyarországon egyre inkább teret nyer, ám itt-ott még feltűnést kelt a használata.

Vidnyánszky mindent akar, és ezt valamiféle elnyomott helyzet kompenzálásával, az elnyomottság sugalmazásával igyekszik magyarázni. De ebből sem igaz semmi. 1999-ben, tehát a Kárpátaljától történő átjövetele után szinte azonnal a Nemzetiben rendez, egy év múlva a Magyar Szinházban, 2004-től egy évig az Opera vezető rendezője, később a Csokonai Szinház művészeti vezetője, majd ugyanott igazgató. A többi címét, pozícióját, területfoglalásait adja hozzá mindehhez az, aki még nem fáradt bele a birodalma felmérésébe.

A mai Magyarországon már ebben sincs semmi kirívó, a sokféle gazdasági, kulturális terület alvezéreként Vidnyánszky csak a vezér helyi klónja, más kérdés, hogy lelkileg, és az őt szocializáló környezet miatt erre tökéletesen alkalmas.

A kelet-európai vezetőtípus helyett ő egy bizantikus, birodalmi szerep boldog tulajdonosa, némiképpen helyidegen. Bizáncban csak imádat van és félelem. Nálunk a kettő mellett még létezik az elutasítás is. Vidnyánszkynak ettől kényelmetlen kicsit. Ő meg, szintén kicsit, attól kényelmetlen a hatalomnak, hogy annak természetét túl durván fedte fel az elmúlt hetekben.

Egyelőre itt tartunk.

Szénási Sándor jegyzete a 2020. szeptember 2-i Esti gyorsban hangzott el.