Várady Szabolcs: Rácz Aladárról Zsömlének
16/08/2020 15:36
| Szerző: Klubrádió/Pályi Márk
A Klubrádió honlapján minden hétvégén közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül. Ma Várady Szabolcs Rácz Aladárról Zsömlének című versét hallgathatják meg a szerző előadásában.
A Petri Györggyel egy évben született Várady Szabolcs a legendás költő afféle lírai társa, nem ritkán hasonló tónusú, bár olykor némileg könnyebb, fesztelenebb verseivel vívta ki helyét az értelmiségi műveltséganyagban. A Belső közlés című irodalmi műsorunk vendégeként az idei év elején nemrég megjelent új kötetéből olvasott föl az adásban. A kötet alapvetően a szerző önéletrajzi emlékeit sorakoztatja föl verses formában, a mától a Klubrádió honlapján is meghallgatható verse azonban igazi első közlés volt, amely sehol nem jelent meg vagy hangzott el még korábban.
A Rácz Aladárról Zsömlének című költemény nagy része, mint Várady meg is jegyezte, átvett anyag a világhírű cimbalomművész, Rácz Aladár nyilatkozatából: a narráció szerint a vers elbeszélője kutyasétáltatás közben elképzeli, ahogyan a zenész és a nem kevésbé híres orosz zeneszerző, Sztravinszkij megismerkedését, valamint Rácz és az utóbbi műveinek kapcsolatát fölidézi arra járó ismerősének – a valós találkozás híján gondolatainak egyedüli „hallgatósága” ugyanakkor kis kutyája marad, így a vers a művelt polgári miliő klasszikus mintázatát is nyújtja, ahol a műveltséganyag és a hétköznapi rutin már-már demonstratívan ötvöződik.
A vers eredeti írott változata:
Rácz Aladárról Zsömlének
Ma arra gondoltam szokott utunkon
a Gellérthegyre föl Zsömle kutyánkkal
(mutattam már? van róla sok kép
a telefonomban), hogy az a pepita ruhás
angol úr, aki megkérdezte, melyik út
vezet a Citadellához, a csengő
dallamát meghallva, mikor a telefon
megszólalt a zsebemben, hökkent arccal
rám csodálkozhatna: Stravinsky? Persze,
a Valse, mondanám. De hát ki játssza így?
És akkor elmesélném, hogy Rácz Aladár,
és hogy maga Stravinsky írta át neki
cimbalomra, miután összeismerkedtek
Genfben 1915-ben egy lokálban,
ahol megjelent Ernest Ansermet, a híres
karmester másodmagával. „Leültek
egy sarokba, meséli. Kisvártatva magához
intett Ansermet, és azt kérdezte:
játszhatnék-e egy szólót cimbalmon. Ez
lehetetlen, mondom, olyan nagy a lárma.
Ansermet az igazgató által csendet teremtett,
én meg elkezdtem játszani egy szerb kólót.
A cimbalom előtt ugrált egy fiatalember,
Ansermet társa. Monoklit viselt,
piros nyakkendőt, zöld mellényt, és igen szűk
ruhában feszengett. Stravinsky volt.
Azzal birkózott, hogy szűk kabátjából
kihúzza a mandzsettát és jegyzeteket
írjon rá. Én mint afféle öntelt fiatal legény
végigmértem, és azt gondoltam magamban:
amit én játszom, azt ugyan nem fogod leírni.
Így ismertem meg Stravinskyt. Később
együtt vásároltunk egy cimbalmot neki.
Valósággal szerelmes lett ebbe a hangszerbe.
Az ócska piszkos cimbalmot együtt javítottuk
a lakásán. Ő főzte az enyvet, s ő tisztította
a rozsdás húrokat. Néhány cimbalomórát
is vett tőlem, és nemsokára meglepett
egy tizenegy hangszerre írt művével,
a Ragtejmmel, amiben a cimbalomnak
fontos szerepe van. A Polkát és a Valcert,
melyek négykezes zongoradarabok
voltak, Stravinsky írta át cimbalomra.
A kézirat a birtokomban van.” De hol van
a pepita ruhás angol úr, akit valószínűleg
nem érdekel Stravinsky? Csak Zsömle néz
a ragyogó fekete gombszemével,
mintha arra kérne, hogy meséljek még
Rácz Aladárról. Genfben egy kottaüzlet
kiárusította a készleteit.
Kilóra mérték, tíz frankért ötvenet.
Vett száz kilót, és egy taligával
hazatolatta. Ott állt benne derékig
a szoba közepén, Bachban, Rameau-ban,
Couperinben és Scarlattiban. De Netta jön most,
Cavalier King Charles spániel. Zsömle, hé,
megvesztél? Hörögve nekiugrik
Szabó Dezső feje alatt (talán
az egyetlen maradék jó szobor
Budapesten), indulás haza. Ahány kiadás,
a díszítő hangok annyiféleképpen.
Mi az igazság, meg kellene tudni.
„Félig álmomban, félig ébren, de inkább
azért álomban azt gondoltam: ott legyek,
ahol akarok! Csupa mosolygós arc
közeledett: Nini, a Torbágyi úti
cimbalmos! Itt maradsz közöttünk?
Nem, feleltem, csak tudni szeretném,
hogy kell a sokfajta Couperin-díszítést
játszani. Azt mondja erre Couperin:
Hát én hallottam, hogy játszod a Juhásztanyát.
Azt is tudom, hogy írta le a felesége
könyvébe Johann Sebastian Bach.
Ahogy azonban te játszod, úgy nincs meg
egyik könyvben sem. Azt hiszem, ahányszor
játszod, mindig változtatsz rajta valamit.
Én azt kérdeztem, mért nem írta úgy,
ahogy én játszom. Azt felelte Couperin:
Ahogy én leírtam, még úgy se tudták
akkor eljátszani. Ahogy pedig te játszod…
Scarlatti is nagyon helyeselt, és Johann Sebastian
csak annyit mondott, hogy hegedűn nem lehet
azokat az akkordokat játszani, amiket én
cimbalmon szoktam. Játsszak csak úgy,
ahogy akarok. Eddig az álom.” Zsömle most
felemeli a szőnyegről a fejét,
és azon tűnődik, hogy tudnánk ugyanazt játszani
egy kicsit másképpen.
A vers a fenti lejátszás gombra kattintva hallgatható meg. Kiemelt kép: Rácz Aladár Fotó: Fortepan.
2020. február 03., hétfő 20.00
műsorvezető: Pályi Márk
