Védd meg a Szentatyát! - Egy kongresszus margójára 3. rész
10/09/2021 06:00
| Szerző: Kazinczi Károly
A Nemzetközi Euchariszikus Kongresszus záró miséjét Ferenc pápa celebrálja, akinek személyi védelme rendkívüli feladatot ró a biztonsági erőkre a vendéglátó országban is.
Cikksorozatunknak ebben a részében a katolikus egyházfő látogatásának, külföldi útjainak biztonsági kérdéseivel foglalkozunk, nem utolsó sorban személyes tapasztalatok alapján.
A római katolikus pápa a világ egyik legvédettebb személye. Talán csak az Amerikai Egyesült Államok elnökére vigyáznak annyian, és olyan fokon, mint rá. II. János Pál pápára a vatikáni Szent Péter téren rálőtt egy kurd merénylő, bizonyos Mehmed Ali Agca, 1981. május 13-án. A pápát négy golyó érte, súlyos vérveszteséget szenvedett, de túlélte, és – rá jellemzően – megbocsátott a merénylőnek. A merénylet óta – bár már azelőtt is – különleges autókkal szállítják a mindenkori katolikus egyházfőt. Készített már ilyen „pápamobilt” a Mercedes, a Citroen, a Fiat és számos más autógyár is. Közös jellemzőjük ezeknek a gépkocsiknak, hogy egy speciális, golyóálló fülkéjük, azaz kabinjuk van, hogy a pápa állva köszönthesse híveit, de mégis biztonságban legyen. S persze van egy külön testőrsége is a Szentatyának. Minden egyes külföldi látogatásnál ez a biztonsági szolgálat készíti elő a terepet, a helyi erőkkel együttműködve, megszabva a követelményeket. Mielőtt ezen a szálon megyünk tovább, érdemes történelmi helyzetbe illeszteni II. János Pál pápa magyarországi látogatását. Az időpont 1991. augusztus 16-20. Öt napig tartózkodott itt. Eközben, pontosabban fogalmazva ebben az időben omlott össze a Szovjetunió. Mihail Gorbacsov augusztus 19-21 között már házi őrizetben volt a krími dácsájában. Nyilvánvalóan a vatikáni diplomácia sem tudhatta – mint ahogy senki sem –, hogy mi lesz holnap. Mi fog történni a Szovjetunióban, ki veszi át a hatalmat, elszabadul-e a pokol, vagy sem. Feléled-e a hadsereg, rászabadul-e Kelet-Európára ismét, vagy sem. Na, ilyen körülmények között érkezett Magyarországra a pápa, akinek egy estlegesen újra induló háború kezdetén, itt a végeken lett volna tennivalója, mondanivalója a világ számára. S ha lett volna mit mondania, nem mindegy, hol mondja ki. Ne felejtsük el, Karol Wojtyla személyesen megtapasztalta a nácizmus kegyetlenségét, embertelenségét, megtapasztalta a kommunizmus gyalázatosságát. Azt persze nem tudjuk, de biztosak lehetünk benne, hogy sűrű-sűrű egyeztetések mehettek a háttérben arról, hogy a katolikus egyház feje hogyan nyilatkozzék meg a napi történésekről és a várható következményekről. Nos, ebben a helyzetben, ebben az országban bizonyára felértékelődtek, prioritást kaptak a biztonsági szempontok.
A XV. századig kell visszamennünk, amikor Svájc foglalkoztatta a világ legfélelmetesebb és legprofibb zsoldosait. Ezek a katonák használták először a lándzsát, mint egy "tudományosan" kifejlesztett harcmodor eszközét. Éppen ezért a profizmusért ragaszkodott a svájci gárdához több uralkodó, elsőként a francia király 1497-ben, feltehetően onnan vette az ötletet II. Gyula pápa. Svájc azonban 1874-ben megtiltotta, hogy katonái más országok szolgálatába álljanak, csak a mindenkori pápa személyes testőrsége volt kivétel. Most is az, ezért létezhet a világ legkisebb hadserege, amely mintegy 110 tagot számlál. Megmaradt az alabárd és a kard, de a gárdisták természetesen tökéletesen használják a legújabb fegyvereket is. Kiképzésük kemény, nem könnyű bekerülni a testületbe. Vannak tradicionális feltételek. A jelöltnek svájcinak kell lennie, sőt, két évig kell szolgálnia a svájci hadseregben. Van testmagassági követelmény (175 centiméter), diplomásnak kell lenni, egyedülállónak (a nősülést külön szabályozzák), katolikusnak, és természetesen követelmény a feddhetetlen előélet is. Sajátosan színes egyenruhájuk régi hagyományokat őriz, feltehetően Raffaello freskói ihlették meg a tervezőket.
Forrás: Eduline
Ám, miután e cikksorozat tárgya nem ez, és nem is áll rendelkezésemre elegendő információ, maradok a saját tapasztalatomnál.
A „renitens” pápa
II. János Pál az ellene elkövetett merénylet után is felrúgott alapvető biztonsági szabályokat, nem kis fejtörést okozva ezzel a biztonsági erőknek. Politikájának egyik pillére volt a különböző egyházak közötti párbeszéd. Elment például a római zsinagógába, ahol azt hangoztatta, hogy idősebb testvéreinkhez látogatott. Magyarországon pedig eljött Debrecenbe, a Kálvinista Rómába. Volt szerencsém e látogatást a Magyar Rádió tudósítójaként figyelemmel kísérni. Helikopterrel érkezett a Nagyerdei Stadionba, onnan azzal a bizonyos pápamobillal hozták be a Nagytemplomhoz. (Mellesleg előre beállítottak egy ugyanolyan tartalék autót is.)
A tervezett útvonal melletti házak, lakások postaládáiba napokkal előbb bedobtak egy értesítőt, hogy az adott időpontban ki ne merjenek menni az erkélyre, az ablakokat tartsák zárva. Szó nem lehetett arról, hogy a pápának a saját erélyükről integessenek, mert azonnal lőnek rájuk. Persze ez nem ilyen durván volt megfogalmazva, de az üzenet lényege ez volt. Az út alatt futó csatornákat ellenőrizték, hogy nincs-e azokban valami robbanószerkezet elhelyezve, majd lehegesztették a fém csatornafedeleket. A Nagytemplom melletti egyik középületben rendezték be a rendőrség biztosítási központját, magam is onnan követhettem az eseményeket, így hát hallottam a biztonságiak rádióforgalmazását – hogy ezt a hivatalos kifejezést használjam. A szemben lévő Aranybika szállóban nyitva maradt egy tetőtéri ablak, nyomban bezáratták, gondolom, hogy meg is feddték a szálloda vezetőjét a hanyagsága miatt. A templomhoz vezető Piac utcán már gyűlt a tömeg, végeláthatatlan hosszúságban, csak a középen futó villamossíneket korlátozták el, nyilván azért, hogy szabadon hagyják, vész esetén legyen valamiféle menekülési útvonal. Egyszer csak riadót fújtak, az úgynevezett beavatkozási alosztály rendőrei, mondjuk úgy, hogy a kommandósok elkezdtek futni ezen a középső, szabadon hagyott folyosón a templommal ellentétes irányba. Azt a parancsot nem hallottam, hogy miért, csak azt láttam, hogy egyikük hirtelen visszafordul. Nem hinném el, ha nem láttam volna a saját szememmel: elhagyta a pisztolyát. Azt, amelyiket a lábszárához, vagy bokájához kellett volna rögzítenie. Azt a káromkodást, amit ott a parancsnokok levágtak… Aztán a kommandósok visszasétáltak a helyükre.
A pápamobil percre pontosan megérkezett. A terv szerint a Szentatyának integetéssel, áldásosztással köszöntenie kellett volna az összegyűlt sok-sok embert, és egyenesen a Nagytemplomba kellett volna mennie. II. János Pál a testőrök és bevetés-irányítási központban szolgálatot teljesítő rendőrök legnagyobb megrökönyödésére elindult a tömeg felé. A mesterlövészek már készültek, a főrendőrök szemére rátapadt a távcső, pásztázták a tömeget, megélénkült a rádióforgalmazás. "Ott, az a sapkás, az meg nem öreg néni, figyeld meg, az lesz az, amaz meg lehajolt, legyen rajta a szemed…"
Közben a pápa, egy majdnem végzetes merénylettel a háta mögött, és nyilván a veszély teljes tudatában odasétált az őt váró emberekhez, mosolyogva, vigasztaló arccal – láttam, mert nekem is volt távcsövem –, és megsimogatta a homlokukat, megszorította a kezüket. Ugyanis az első sorokban mozgássérült emberek ültek, kerekesszékekben. Aztán békésen engedte magát bekísérni a Kálvinista Róma Nagytemplomába. A lépcsőzés már nehezen ment neki.
Cikksorozatunk következő, befejező részében a szeptember 12-én Budapestre látogató Ferenc pápa életútját vázoljuk fel, és azt a politikai vitát, amely az utazását megelőzte. Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt.
